Naponta kell szembesülnünk a válság újabb és újabb, életünket megnehezítő hatásaival. A munkavállalók körében növekszik a bizonytalanságérzet, és felerősödik az igény a nehézségek leküzdésére, kezelésére szolgáló megoldások iránt. Az alábbiakban a szakszervezetek nélkülözhetetlen szerepvállalásához kívánunk segítséget nyújtani, hogy minél teljesebben, konkrét segítségnyújtással tudjanak megfelelni a tagságuk elvárásainak. Elképzeléseink szerint folyamatosan frissítjük majd e „válságtanácsokat”, amelyhez számítunk a LIGA honlap olvasóinak tapasztalataira, kérdéseire, hozzászólásaira.

Válaszok a kihívásokra

A helyi szakszervezeteknek a kedvezőtlen hatások csökkentése érdekében tevékenységük intenzitását növelni szükséges mind a tagságuk körében, mind a munkáltatóval folytatott tárgyalások során.

Az állampolgárok, így a szakszervezeti tagság körében is állandósult a bizonytalanságérzet. Ezt a lehetőségekhez képest csökkenteni a helyi szakszervezeti élet további megerősítésével, azokon a helyeken, ahol az formálissá vált, a hatékony érdekvédelmi munka felélesztésével lehet. A szakszervezetnek a tagok szolidaritásán alapuló, összetartozó közösségként kell működnie, sokkal inkább, mint máskor. A tagoknak érezniük kell, hogy a szakszervezet mellettük áll, megfelelő információkat bocsát a rendelkezésükre a munkahelyük perspektíváival kapcsolatban, a felmerülő nehézségek megoldásában aktív részt vállal, és mindent megtesz a veszteségek csökkentésére. Ebből a szempontból a válság a szakszervezetek számára az újrakezdés, megújulás követelményét is magában hordozza.

A válság legfájdalmasabb dimenziója a foglalkoztatás biztonságának drámai megrendülése. A szakszervezeteknek elsősorban erre a problémára kell koncentrálniuk. A munkáltatótól meg kell követelni az összes információt a foglalkoztatás jövőbeni feltételeiről, és a tagsággal kialakított stratégia mentén szükséges alternatív javaslatokat tenni.

Amennyiben elkerülhetetlen a leépítés az adott munkahelyen, a szakszervezetnek legalább három irányban kell hatékony tevékenységet végeznie. Egyrészt, a távozni kényszerülők számára meg kell kísérelni a törvényes járandóságokon felül további anyagi vagy természetbeni juttatásokat elérni, és azokat kollektív megállapodásban kell rögzíteni. Másodsorban, a leépítések során a szakszervezeteknek ellenőrizniük kell a folyamatot, őrködve azok törvényessége felett, képviselve a méltányosság szempontjait is. Végül, de nem utolsósorban, az állásukat kényszerűen elvesztőkkel nem szabad, hogy megszakadjon a kapcsolat.
Döntő fontosságú, hogy a törvényszerűen elkeseredett kollégák támaszkodhassanak a szakszervezetek, a tagság segítő együttműködésére. Részükre a szakszervezeti tagviszony fenntartásának kedvezményes lehetőségét biztosítani kell. Hasonlóan fontos, hogy ahol van rá lehetőség, a szakszervezet anyagi forrásait át kell csoportosítani a közvetlen segítségnyújtási formákra. A szakszervezetek információnyújtással segíthetik az állástalanná vált társaikat, további elhelyezkedésüket, átképzésüket, a szociális támogató rendszer igénybevételét elősegítendő. Szükség és lehetőség szerint a szakszervezet infrastruktúrájának igénybevételét is lehetővé kell tenni, esetleg a munkáltató által történő finanszírozás megszerzésével.