|
|
|
Kormányra várva
2009-03-26
A Gyurcsány-kormány benyújtotta a Parlamentnek a válságkezelő programot megalapozó adó- és társadalombiztosítási törvényjavaslatokat.
Bár a múlt pénteki OÉT ülésen mind a munkaadói-, mind a munkavállalói oldal elutasította a regnáló végrehajtó hatalom válság-csomagját, továbbá bizonytalan, hogy ki áll a viharos tengeren hánykolódó hajó parancsnoki hídjára és merre veszi az irányt, a várható intézkedések végkimenetelét illetően továbbra sem lehetnek kétségeink. Az álmoskönyv szerint a válságkezelés általában a munkavállalók számára nem sok jóval kecsegtet. Annál inkább sem, mert a ma porondon fellépő (régi-új) muzsikusok még mindig a korábbi kottából szeretnének zenélni. Ez a lemez azonban már nagyon karcos, és nagy valószínűséggel lejárt. Cserélni kellene! A válság világszerte megkérdőjelezi a korábbi gazdaságpolitikai paradigmák érvényességét, helyességét. Ennek megfelelően egyre többen kezdik felismerni azt, hogy a válságkezelés mellett meg kell találni a kitörés lehetőségét is, ami nyilvánvalóan egyben irányváltást is jelent. A magyar valóság ezzel szemben a helyben járás, illetve a beteg félrekezelésében megfigyelhető következetesség. Ennek következtében sem a magyar gazdasági elit, sem a politika nem képes irányváltásra. Fájó és ordító a fantáziátlanság, a megújulásra való képtelenség. Tisztelet a kivételnek! Ami a kivételeket illeti, bíztató, hogy több kiváló szakember vállalja fel nyilvánosan is ennek képviseletét. Ezek közé tartozik Róna Péter közgazdász is, aki nem csak kritizálja a korábbi évek hibás gyakorlatát, hanem arra is vállalkozik, hogy a jövőt illetően is támpontot adjon. A LIGA Elnöksége értékelve a jelenlegi helyzetet úgy látja, hogy a magyar gazdaság a rendszerváltás óta sodródik, miközben ugyanazon az úton jár. Ez az út a külföldi tőke szerepébe vetett hit alapján lett kijelölve és ennek lett alárendelve a magyar gazdaság és társadalom. Mindeközben a magyar adottságok, a hazai komparatív előnyök figyelmen kívül maradtak. Ennek áldozata elsősorban a foglalkoztatottság lett, és ennek következménye a duális gazdaság kialakulása is. A válságból történő kilábaláshoz tehát elsősorban egy új irány kijelölése szükséges, a régi recept erre nem alkalmas. Dr. Szabó Imre |
|
|||||||||||
| Lap tetejére |
|
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/a. Tel.: (36-1) 321-5262 Fax: (36-1) 321-5405 Szerkesztőség: info@liganet.hu |