
A LIGA Szakszervezetek delegációja is részt vett a
Finn Munkavállalók
Szövetsége (STTK) XXI. kongresszusának alkalmából 2009. november 4-6.
között Helsinkiben a „Miként modernizálható az európai szakszervezeti
mozgalom” címmel megrendezett nemzetközi szakszervezeti konferencián.
A delegációt magyar részről Pongó Géza, a Független Rendőr
Szakszervezet főtitkára, a LIGA elnökségi tagja vezette. A kongresszus
megnyitását megelőző napon nemzetközi konferenciát tartottak a témában.
A konferencián előadást tartott Kieran Mulvey úr, a Munkaügyi
Kapcsolatok Bizottságától (Labour Relation Commission) Írországból,
„Mit várnak el a kormányok a szociális partnerektől a válság egyre
szélesebb körű terjedésével?” címmel. Mulvey úr előadásában kifejtette:
a változó gazdasági környezet új kihívások elé állítja a
szakszervezeteket és a kormányzatokat is. Politikai intézményi és
gazdasági reformokra van szükség, ugyanakkor az alapvető szociális
ellátórendszereket fenn kell tartani. A szakszervezetek szervezettsége
az elmúlt évtizedekben csökkent az európai országokban, ezt a
folyamatot vissza kell fordítani. Az új kihívásokra a
szakszervezeteknek is hatékony választ kell találniuk. Fenn kell
tartani a tripartit modellt, és biztosítani kell annak hatékony
működtetését. Ez a kulcsa a szociális partnerség megőrzésének.
Mikko Mäenpää úr, az STTK elnöke előadásában hangsúlyozta: most, a
szakszervezeti szövetség XXI. Kongresszusához érkezve új kihívásokkal
kell szembenéznie az STTK-nak. Szerencsésnek nevezte Finnországot, mely
az „Északi Modellt” követi, a tripartit együttműködésen alapuló
konszenzusos együttműködést, mely segített a válságból kivezető úton. A
szakszervezeteknek meg kell felelnie a XXI. század kihívásainak, az
STTK-nak pedig modern szövetséggé kell válnia, hiszen ez is a mottója:
„Mindig egy lépéssel az idő előtt járni”. Meg kell szólítani a
fiatalokat, a fiatal munkavállakat a modern multimédiás eszközök
segítségével, hatékonyabban kell kihasználni az internetet, a
facebook-ot, a modern fiatalok kommunikációs eszközét, hogy ne
gondolják úgy, hogy a szakszervezet az csak valami öregek szövetsége,
amihez semmi közük. Ezért fontos, hogy bevonjuk a fiatalokat is a
szakszervezetbe, az ő nézőpontjaikat is megismerhessük, és az internet
segítségével európai szinten egy modern, új nemzetközi szakszervezeti
mozgalmat hozzunk létre. Mindez azért fontos, mert az egyes
nemzetállamokban működő nagyvállalatok már egytől egyig multinacionális
cégek, és a nemzeti szinten működő szakszervezetek így nem tudják az
egész cégnél dolgozó teljes munkavállalói állományt képviselni.
John Monks úr az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkára az
európai szakszervezeti mozgalmakat érintő politikai kihívásokkal
kapcsolatban elmondta, hogy a válság több szinten is jelentkezik, mert
legalább háromféle válsággal állunk szemben: gazdasági-, demográfiai-
és környezeti válság van. Ezért szükséges egy „can do” („meg tudom
csinálni”) politika kialakítása.
Álláspontja szerint egy, a Finnekéhez hasonló modell kialakítása válna
szükségessé az Európai Unión belül, a Finnországban alkalmazott „Északi
Modell” hatékonysága bizonyított, mert átsegítette az országot a
válságon. Az EU tagországai közül jelentős különbség figyelhető meg a
nyugat és kelet európai országok gazdaságai és a válságra adott
válaszok között. A nyugati országok is csak néhány év múlva lesznek
képesek az Euró bevezetésekor fennálló mutatószámokat teljesíteni, így
álláspontja szerint át kellene gondolni a Maastrichti kritériumokat,
valamint az Euró övezetbe újonnan belépni szándékozó országok számára
sem szabadna szigorúbb feltételeket szabni, mint amilyeneket a már
Euró-zóna tagországok jelenleg teljesíteni tudnak, így segítve a
kelet-európai országokat a válságból való kilábalásban.
Ezt követően Anni Sinnemäki munkaügyi miniszter asszony kerekasztal
beszélgetést vezetett a konferencia meghívott előadóinak részvételével
a témában.
Miniszter asszony bevezetőjében reagált az elmondottakra, és az „Északi
Modell” hatékonysága mellett a válság hatásainak csökkentésére az Euró
finnországi bevezetését is említette, örülve annak, hogy már
bevezették, mert így a válság hatása kevésbé érezhető.
Mikko Mäenpää úr, az STTK elnöke zárszavában kiemelte, hogy a
konferenciának nagy jelentősége van a finn helyzet vonatkozásában, és
hogy mindannyian sokat tanulhattunk az elhangzottakból.
A második napra esett a kongresszus beszámolókkal, alapszabály
módosításokkal és tisztújítással. A kongresszust ünnepélyes keretek
között Tarja Halonen asszony, a Finn Köztársaság elnöke nyitotta meg,
majd a kongresszus közönsége és a média nyilvánossága előtt politikai
pódiumvitát folytatott Mikko Mäenpää úrral, az STTK elnökével, a
finnországi általános gazdasági helyzetről, a szakszervezetek helyéről
és szerepéről a változó világban. Az Elnök Asszony távozását követően a
tagszervezetek beszámolóit, alapszabályvitákat követően tisztújításra
került sor, nagy többséggel ismét Mikko Mäenpää urat választották, így
ő maradt az STTK elnöke, ezúton is gratulálunk sikeréhez!
-blai-