BEJELENTKEZÉS
felhasználó:
jelszó:
Jelszóemlékeztető
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának hivatalos honlapja 2010.08.01.   Boglárka napja van.
A LIGA * * * Kiállították a LIGA hatósági bizonyítványát OÉT tagságáról * * * Több, mint 100.000 tag a LIGA Szakszervezetekben * * * LIGA Tagszervezetek * * *

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 1988 óta áll a magyar munkavállók oldalán. A LIGA 80 tagszervezete az ország minden területén jelen van földrajzi és ágazati értelemben egyaránt. A LIGA tagságát a 2007. évre igazolt - közjegyzői okiratba foglalt - 100.644 szervezett munkavállalója adja ki, akik az élet minden területén dolgoznak a köz- és magánszférában egyaránt.

A LIGA fő feladata a munkavállalók – a versenyszférában és a közszolgálatban foglalkoztatottak – élet- és munkakörülményeinek, szociális biztonságának fejlesztése a demokratikus intézményrendszer szakszervezetek számára biztosított teljes eszköztárával.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvény alapján az Országos Részvételt Megállapító Bizottság megvizsgálta és megállapította a LIGA Szakszervezetek megfelelőségét az országos érdekegyeztetésben való részvételre. Mint az a csatolt dokumentumból is kitűnik, a LIGA Szakszervezetek minden kritériumot sokszorosan meghaladva teljesítette a feltételeket. Így például 16 nemzetgazdasági ágban és 77 alágazatban tevékenykedő szakszervezettel rendelkezik 19 megyében és Budapesten, összesen 863 munkahelyen.

A szakszervezeti konföderációk történetében először, közokiratban hozta nyilvánosságra tagjainak létszámát egy szövetség. A LIGA Szakszervezetek elsőként és egyelőre egyedüliként vállalkozott arra, hogy nyíltan vállalja taglétszámát, amelyek alapján képviseli a magyarországi munkavállalókat többek között az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, vagy az európai és a nemzetközi szakszervezeti szövetségben.

 

    Alternator-Starter Felújító Szakszervezet
    Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete
    ADU Baranya Megyei Független Szakszervezete
    ADU Bács-Kiskun Megyei Szervezete
    Autóbusz-vezetők Országos Szervezete
    Autóipari Munkások Szakszervezete
    Balassi Bálint Rendőrszakszervezet
    Balaton Volán Rt. Alkalmazotti Szakszervezet
    Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet
    Borbély L. Szakközépiskola, Szakiskola és Koll. F. D. Szaksz.
    B.P.W. Hungária Munkás Érdekképviselet
    DÁM Autóbuszvezetők Független Szakszervezete
    Debreceni Tömegközlekedési Dolg. Szakszervezete
    DKV. Forgalmi Munkavállalók Független Szervezete
    Dohányipari Dolgozók Szakszervezete
    Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
    Egyesült Villamosenergia-ipari Dolg. Szakszerv. Szövetsége
    Egri Autóbuszvezetők Szabad Szakszervezete
    Elektronikai Dolgozók Szabad Szakszervezete
    Energetikai Üzemeltetők Szakszervezete
    Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezete
    Édesipari és Fenntartási Dolgozók Függ. Szakszervezete
    Fiatalok Érdekvédelmi Szövetsége
    Fővárosi Közlekedési Dolgozók Dem. Szakszervezete
    Független Dem. Szaksz. Pécsi Közlekedési Zrt.
    Független Érdekvédelmi Közösség
    Független HÉV Szakszervezet
    Független Rendőr Szakszervezet
    Gazdasági Szakemberek Szakszervezete
    Gépgyári Dolgozók Független Szakszervezete
    Gépipari Független Szakszervezet
    Gépkontroll Önálló Szakszervezete
    Hajdú-Bihar Megyei Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Szakszervezete
    Honvédszakszervezet
    Hódmezővásárhelyi Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
    HUNGERIT Kft. Munkavállalóinak Függ. Szakszervezete
    Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete
    Járműipari Dolgozók Móri Független Szakszervezete
    Központi Rendőr Szakszervezet
    Könyvtári Dolgozók Független Szakszervezete
    KÜHNE-gyári Munkavállalók Függ. Szakszervezete
    Lámpagyári Dolgozók Szakszervezete
    Lear Corporation Hungary Kft. Munkavállalóinak Érd. Szerv.
    Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete
    Magyar Kamionosok Szakszervezete
    Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete
    Magyar Orvosok Szövetsége
    Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége
    Magyar Sofőrök Független Szakszervezete
    Mátészalkai Szerelvénygyár Független Szakszervezete
    Metró Észak-Déli Motorkocsivezetők Függ. Szakszervezete
    Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete
    Nitrogén Összefogás Szakszervezet
    Nógrád Megyei Távközlési Üzem Szabad Szakszervezet
    Nyíregyházi II. sz. Kenyérgyári Dolgozók Függ. Dem. Szaksz.
    Olajipari Munkások Szakszervezte
    Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete
    Üveggyapotgyártó Munkavállalók Független Szakszervezete
    PANOL Rt. Független Demokratikus Szakszervezet
    Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
    RÁBA Munkavállalók Szakszervezete
    Rendészeti Védegylet
    Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete
    Repülőgép-szerelők Szakszervezete
    Répcelaki Sajtgyár Független Dem. Szakszervezete
    Rudolph Dolgozók Független Szakszervezete
    Sütő-, Édesipari és Fenntart. Dolg. Független Szakszervezete
    Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Szaksz.
    Színházi Műszaki Dolgozók Szakszervezete
    Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete
    Szociális Szolg. Központ „Családsegítők” Függ. Dem. Szaksz.
    Szombathelyi Gépjármű-elektronikai Dolg. F. Szakszervezete
    Takarékszövetkezetek Független Szakszervezete
    T-NET Szakszervezet
    Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
    Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete
    Tungsram Dolgozók Szabad Szakszervezete
    Vas Megyei Közúti Közlekedés Függ. Szakszervezete
    Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete
    Váltóműszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége
    Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete
    VIDEO Szakszervezet
    Zala Volán Rt. Személyi Közlekedési Szakszervezet
    LIGA Egészségügyi Szövetsége
    LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége egyéni tagjai


Lap tetejére
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/a.
Tel.: (36-1) 321-5262 Fax: (36-1) 321-5405
Szerkesztőség: info@liganet.hu
Impresszum Technikai ajánlás Letöltési segédlet Moderálási alapelvek Adatvédelmi tájékoztató