A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete most ünnepli 20 éves alapításának jubileumát, a Nyugat-Magyarországi határvárosban, Sopronban.
1989. szeptember 30-án 58 kolléga, a MÁV akkor 125 ezer munkavállalójából rakta le az alapkövét és ettől a pillanattól kezdve, mint szabad vasutas szakszervezet új értékekkel, új szervezeti formában kezdte meg működését a nyilvánosság előtt.
20 évvel a közép-kelet európai politikai változások után azért kínálkozott Sopron a kongresszus helyeként, mert a II. világháború befejeztével létrehozott vasfüggöny, ami Európát két részre osztotta, 1989. nyarán első ízben itt nyílt meg. Tehát egy olyan időpontban, amikor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a majd egy évvel korábban alapított LIGA-val ellentétben még nem létezett.

A magyar szakszervezetek „Mopedjától a Ford Mustangig”: a szabad vasutasok

Az 1989. szeptember 30-án kelt alapító okirat egy olyan szervezetet ígér, aminek tagjai a saját érdekeiket demokratikus úton érvényesíthetik. Az új szakszervezet működésének alapjául a Magyar Köztársaság Alkotmánya és a szakszervezetek közötti nemzetközi megállapodások szolgáltak. Emiatt is törekedett az újonnan alapított szakszervezet európai és nemzetközi szinten is az ott tradícióból rendelkező szakszervezetek hagyományaiból és tapasztalataiból profitálni. Hogy milyen jól sikerült a kapcsolatokat világszerte kiépíteni, bizonyítja, nem utolsósorban a VDSZSZ 10. kongresszusán megjelent nemzetközi vendégek listája. Nem csak az Európai Unió valamennyi részéről jöttek vendégek „a kékfrankos fővárosába”, a legnagyobb utat viszont mindenképpen a japán vasutas kollégáknak kellett megtenniük. Ők ezt – nem elsőször – szívesen tették.
A fiatal VDSZSZ-t kezdeti éveiben támogatta a japán testvérszervezet, tette ezt abban az időben, amikor minden kis segítség a túlélést jelentette.
A Japán Vasutas Szakszervezetek 1956. óta szimpátiát éreznek Magyarország iránt, tekintettel arra, hogy a VDSZSZ alakulásakor a japán szakszervezetet irányító elnök 1956-ban egyetemista éveiben a magyar forradalom szemtanújává vált és az akkor spontán megalakult munkástanácsok kivívták elismerését.

Szociális biztonságot, a demokratikus jogok biztosítását, a krízisbe sodort ország segítését egy fenntartható növekedés érdekében követelte az 1989-es alapító okirat. Természetesen 1989. résztvevői, amikor ezekre az új lépésekre szánták el magukat, nem gondolhattak minden tettüknél 1956-ra, de valahogy ennek a tradíciónak a keretei között mozogtak, amikor a demokratikus változásokat követelték. Ezért az alapítók kis csoportja olyan emberek keresésébe kezdett, akik ezekkel a célokkal azonosulni tudnak, és hajlandók egy alulról építkező szervezet tagjává válni. 20 évvel az alapítás éve után a Szabad Vasutas Szakszervezetnek kb. 12 ezer tagja van, ezzel egyidőben a vasúti alkalmazottak létszáma 2/3-al, 40 ezer főre csökkent. Az ünnepi kiadványuk „VDSZSZ” 20 év sztrájk” első pillanatban egy sportkocsi-kereskedő hirdető katalógusára hasonlít, és a szervezetet öntudatosan egy lépcsőre helyezi az amerikai kultautóval, a Ford Mustanggal. Ebben a formában mindketten a legjobbak közé tartoznak, írja a kiadvány. „ A Ford Mustang 1960-as megjelenése és sikere hasonló a VDSZSZ-hez, igaz, hogy a szakszervezet jó 20 évvel később született…ha egy földön kívüli életforma azt kérné tőlünk, hogy mutassunk neki egy szakszervezetet, a választás a VDSZSZ-re esne, ez ugyanis a Mustang érdekvédelmi megfelelője: nincs vásárlási kedvezményre jogosító tagkártya, sem parasztvakításra jó szakácskönyv, vagy hitelfelvételre ösztönző banki kölcsön, van viszont helyettük harcos érdekvédelem. Egy szóval: olyan, mint egy szakszervezet a javából”.
Ahogy értelmetlen dolog lenne a Mustangot csak a garázsban állni hagyni, anélkül hogy a V8-as motor hangját hallanánk, a VDSZSZ 12 ezer tagja gondoskodik arról, hogy a szervezetük a magyar szakszervezeti mozgalom legerősebb motorja legyen.

"Ha a VDSZSZ elindítja a motorját, tudja az ország: sztrájkol a vasút!"
Joggal köthető össze a szakszervezet története a sztrájkok történetével. Ezekből az elmúlt két esztendőben is volt elegendő, és a VDSZSZ többször volt kénytelen a munkaharcot egyedül megvívni, mert más vasutas szakszervezetek okokat kerestek arra, hogy ne szálljanak be a harcba, vagy pedig korábban befejezzék azt.
A munkaharcok sorából kiemelve egy példa. Az 1993-as év a VDSZSZ számára épp olyan változást hozott, mint az 1965-ös év a Ford Mustang történetében. A Mustangot abban az időben a Shelby vette át és ruházta fel ezzel egyidejűleg a V8-as motorral, ami az autó külső sportos karakteréhez jobban passzolt, mint az elődje.
Ugyanezt a minőségi változást hozta a VDSZSZ történetében az első üzemi tanácsválasztás 1993-ban, amikor a szakszervezet a vasúti alkalmazottak 25 %-ának támogatását nyerte el és első nekifutásra reprezentatívvá vált. Ennek az erkölcsi, jogi és politikai megerősödésnek a következtében a szabad vasutas szakszervezet a legkeményebb tárgyalópartnerré vált a MÁV-nál, amikor az öt vasutas szakszervezet közös sztrájkfrontja szétesett. Kitartásuk eredményezte azt akkor, amikor a VDSZSZ-t még a kiskorúak közé sorolták, hogy a korábbi KSZ értékei a MÁV-nál megmaradtak, és egy új bértábla, 21 bérkategóriával és 14 korcsoporttal bevezetésre került.
A másik nagy Vasutas Szakszervezet elnöke, Simon Dezső kénytelen volt irigylés nélkül elismerni üdvözlő szavaiban a VDSZSZ sikereit. Időközben a VSZ a közös akciókban is partnerré vált.

A kongresszus számára készült beszámolóban olvasható „harcunkat nem egyedül a vasútért vívjuk”, a VDSZSZ az úgynevezett neoliberális, a társadalmat szétziláló egészségügyi reform elleni küzdelem élharcosává vált.
Az egészségügyi reform elleni tiltakozás demonstrációkban és sztrájkokban nyilvánult meg, de különösen büszke a szakszervezet arra, hogy más szervezetek támogatásával sikerült több, mint 600 ezer aláírást összegyűjteni, a törvényben előírt mérték háromszorosát, egy népszavazás kiírására az egészségügyi reform megakadályozása céljából. Ez az eredmény olyan benyomást tett a kormányra, hogy a tervezett egészségügyi reformot visszavonta. Ez két évvel ezelőtt történt. 

Nem csak nemzeti szinten, hanem európai szinten is az ETF Vasúti Szekciójában a VDSZSZ a legelső sorban található akkor, amikor a vasút privatizáció ellen és a fenntartható szállítási rendszerek kiépítéséért kell fellépni. 20 évvel alapítása után a szakszervezet továbbra is fiatal, friss, szemtelen, kreatív, akció-tapasztalatokkal rendelkezik és konfliktus-kész.
Továbbra is fenntartja azt az igényét, hogy ő a magyar szakszervezeti mozgalom motorja.
A jubileumra készült, fifikusan megszerkesztett írás egy meggyőző dokumentum erről.
Ugyanúgy, mint a sztrájk-törő dal „Casey Jones” magyar feldolgozása, ropogós, country- stílusban.

Magyarország politikai árapályváltás előtt áll?

Magyarország gazdasága sokkal nagyobb mértékben függ az EU központi országaitól, mint más államoké, éppen ezért a globális pénzügyi és gazdasági válság különösen nagymértékben érintette az országot. Annak következményei a lakósságnak mindenekelőtt azon rétegeit érintik, melyek, ha egyáltalán még elmennek a választásokra, eddig a szocialistákat választották. A munkanélküliségi hányados az utóbbi időben ismét 10 százalékra nőtt. A szocialista kisebbségi kormány takarékossági politikája a kis emberekre ró terheket, miközben a vállalkozókat „kiszolgálja”. Hannes Hofbauer erre vonatkozóan pár példát említ meg. A nyugdíjasoktól megvonták a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjkorhatárt 62 évről 65 évre emelték, az áfa mértékét 5 % ponttal 25 %-ra növelték, a havi táppénzt 10 %-al a bér 60 %-ára csökkentették, a TB munkáltatói járadékát 5 %-al csökkentették. De ez még nem elég, a kormány egy olyan politikát folytat, melynek célja az, hogy a béreket befagyasszák és a közszolgálati területen a 13. havi fizetést megszüntessék.
A Szocialista Pártot liberális partnerével, az SZDSZ-el közösen a legutóbbi 2006. tavaszi parlamenti választások során újraválasztották, ami egyébként a fordulat óta első alkalommal következett be, mégis a következő évi választások során azért kell harcolnia, hogy a már most biztos veresége nehogy katasztrófába torkoljon. A legutóbbi közvélemény kutatások során is tovább szilárdult az a tartós tendencia, hogy a FIDESZ Polgári Párt abszolút többsége biztos, és már csupán arról lehet szó, hogy a kétharmados többséget megakadályozzák. Hasonló módon, mint az utóbbi években megerősödött radikális, nacionalista és fasiszta mozgalom Egy Igazságosabb Magyarországért, a Jobbik, - eredetileg egy egyetemi klub, most fiatal, elegánsan öltözött ügyvédek, mint politikai profik által szigorúan szervezett párt – a FIDESZ, mely a német uniós pártokhoz hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozik, „könnyű játékot űzhet a nincstelenek kisajátításának pellengérre állításával”. Ehhez járul még az, hogy vezére Orbán Viktor növekvő bizalmatlanságot mutat az EU és a nemzetközi intézményekkel (pl. Nemzetközi Valutaalap) szemben, melyeket a „gyűlölt szocialistákkal folytatott bűnrészességgel vádol”. Mindenesetre a nemzeti konzervatív FIDESZ inkább örömét látja abban, hogy a kormányt mintsem a szélsőséges botránypártot a „Jobbikot” támadja. Sőt ellenkezőleg: A FIDESZ inkább azt a látszatot kelti, hogy a szélsőséges jobb felé nyitott lenne. A főnökük, Orbán Viktor, a volt és bizonyára a jövőbeni miniszterelnökének a Wall Street Journal Europe folyóiratnak adott egyik nyilatkozata sem változtat semmit ezen addig, amíg a FIDESZ azokon a szavakon túl, hogy elhatárolódik a jobboldali szélsőséges Jobbiktól, meggyőző tetteket nem mutat fel. Valójában az amerikai lap Orbánt a szélsőséges jobb és a jobb-közép között egy kötéltáncos szerepében látja, mert a Szonda-Ipsos Közvélemény Kutató Intézet vizsgálata szerint körülbelül 300.000 olyan FIDESZ szimpatizáns létezik, akik minden további nélkül el tudják képzelni azt, hogy a következő választás során bizonyos feltételek mellett a Jobbik mellett adják le szavazatukat.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a FIDESZ főnök számára már tudatosult az, hogy a Jobbik, mely saját magát jobboldali pártnak tekinti, az ő jobb-közép pártjának esetleg kárt okozhat.

Tamás Gáspár Miklós, magyar filozófus, aki határozottan országa baloldali erőinek megújulása érdekében lép fel, véleménye szerint Magyarországon a polgári pártok mainstream- politikája és a jobboldali szélsőségesség között folyékony átmenet létezik”. Egy példa: Az állam szociális segélyezésre minimális összegeket bocsát rendelkezésre, ez egy keserű harcot, egy osztályharcot indított felülről az újraelosztásért és az igazságosságért. A polgári pártok, beleértve a kormányzó Szocialista Pártot is, természetesen a tőkét és a középrétegeket akarják megmenteni. A többségében a szegénység határán élő romákat kriminalizálják és szegénységüket etnikai alapokra helyezik, mert egy olyan ideológiát alakítottak ki, melynek következtében legitim dolog az, hogy a szegények e legszegényebbjeinek ne nyújtsanak szociális segítséget. Az úgynevezett közép-bal pártok állandóan azt mondták, hogy ők rasszista ellenesek és az emberi jogokért lépnek fel, de ők voltak azok, akik a parlamentben az új szociális törvényeket ilyen előírásokkal elfogadták. A Szocialista Párt programja az „Út a munkához” címet viseli, az alcím úgy hangzik „Munka szociális segély helyett”, de ezek a törvények szociális segély helyett börtönt jelentenek. Magyarországon nyíltan bűnöző osztályokról (rétegekről) beszélnek, mint Franciaországban a 17. és 18. században.”

Progresszív politikai alternatívák hiányoznak, vagy csupán csírájukban az utóbbi időben ismerhetők fel. A Magyar Egyesült Baloldal 2009 őszén alakult meg, mely nem egy párt, hanem egy rendszerkritikus, antifasiszta szociális mozgalom akar lenni, és mely a közvetlen demokrácia alapelveihez igazodik. A globalizáció-kritikus hálózat az Attac Magyarország szintén részt vesz ebben, de ugyanúgy a Zöld Baloldal is, mely az Európai Parlament választása során figyelemre méltó sikert ért el. Megalapítása után csupán négy hónappal országosan figyelemre méltó 2,6 % eredményt ért el, és Budapesten alig hibázta el az 5 % határértéket. A Mebal politikai felvilágosítást akar folytatni, de ez azt jelenti, hogy nem korlátozza tevékenységét a fővárosra, hanem kiterjeszti tevékenységét a vidékre is. A szakszervezetekhez fűződő kapcsolatokat természetesen igényli, mert a szociális jogok és programok munkájában jelentőséggel bírnak. A Magyar Egyesült Baloldal ugyan elutasította a Lisszabon-i Szerződést, mert az EU országok lakósságának véleményét nem kérték ki, de most, miután a szerződés hatályba lépett, az új mozgalom a magyar lakósságnak el akarja magyarázni annak jelentőségét. A parlamenti kávézóban találkoztam Noé Krisztinával, az újonnan létrejövő mozgalom aktivistájával, melyet egyes neves értelmiségiek is támogatnak. A Zöld Baloldalban ő az MSZP jövőbeni ellensúlyát látja, a „polgári baloldalt” a következő évben bekövetkező parlamenti választások során. Noé Krisztina megerősíti, amit én korábban a LIGA Ifjúsági szóvivőjétől hallottam, tíz fiatal közül öt a Jobbikkal, három a Fidesz-el és egy-egy a szocialistákkal és a zöldekkel szimpatizál. Tehát elegendő munka adódik egy konstruktív politikai alternatív mozgalom számára.

Gaskó István, egy személyben a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a LIGA szövetség elnöke a parlamenti választások előterében mindkét szakszervezeti kongresszuson félreérthetetlenül világosan kifejezésre juttatta, hogy a pártpreferencia minden szakszervezeti tag alapvető magánügye. Ezzel egyidejűleg megerősítette a LIGA alapelvét, mely annak alapítása óta érvényes, hogy a szövetség és annak tagszervezetei mindenféle pártpolitikai tevékenységtől tartsák magukat távol. Tehát ők sem pártok alapításában, sem azok választási harcában nem vesznek részt. A LIGA pontosan a legutóbbi időben bebizonyította az alapelvhez fűződő hűségét, amikor elutasította olyan szakszervezetek felvételi kérelmét soraiba, melyek nem akarták a pártpolitikai semlegesség és függetlenség alapelvét elismerni.

LIGA szakszervezetek a társadalompolitikai stratégia keresésének útján

A magyarországi pont most formálódó „Új Baloldal” egyik vezető értelmiségijének tudományos szakértelméről a LIGA mégsem akar lemondani. A filozófus Tamás Gáspár Miklós11, aki júniusban a Baloldali Zöldek listáján volt az Európai Parlament jelöltje, írta annak a könyvnek az előszavát, melyet a Budapesten 2009. december 3. és 4. megtartott kongresszus küldötteinek adtak át. Ennek címe: „Szakszervezetek és civil szervezetek összefogása a társadalombiztosítás megmentéséért -2007 Egészségünkre! Igen“ A könyv dokumentálja a 2007. év összetűzéseit és az ellenállást, melyet a LIGA szakszervezetek indítottak a privatizációs törekvésekkel szemben. Érthető az, hogy a szakszervezeti szövetség a legutóbbi múltban elért legnagyobb politikai sikerét nem csendben akarja élvezni, hanem azt ismertetni akarja.
Tamás Gáspár Miklós igazítja be a LIGA és támogatói kampányát a társadalombiztosítás megmentéséért a Seattle-ből kiinduló új szociális mozgalmak sorába. A magyar kezdeményezők országuk nyilvánosságának lökést akartak adni, hogy a „globális közjavakról” folytatott vitát felélénkítsék. De senki sem akarja azt állítani, hogy az egészségügy problémái ez által megoldásra kerültek volna. „Egy maradandó, önmagát megismétlő tapasztalata az emancipációs harcoknak az, hogy ezek között egy összefüggés áll fenn. Nincs olyan bérharc, mely egyben nem jelenti az emberi méltóságért, egészségért, pszichikai sértetlenségért és szabadságért folytatott harcot is. Nincs olyan pénzért folytatott konfliktus, mely egyben nem lenne erkölcsi konfliktus is.”

Ezt követően Tamás a LIGA kampány egy különlegességére is felhívja a figyelmet, mely megkülönbözteti azt a fordulat utáni többi harctól. A társadalombiztosítás megvédése során a szakszervezetek és harcostársaik biztosak lehetnek abban, hogy „a jelenlegi körülmények között a középosztály nem nélkülözhető támogatását” kapják, mégpedig „egy olyan kormánnyal szemben, mely más okok miatt nagyon népszerűtlen volt”. De ismételten lesznek olyan harcok, melyek során egy ilyen széleskörű tiltakozási front nem várható, és a szakszervezetek ennek következtében ismételten egyedül állnak. A filozófus mégis abban reménykedik, hogy hamarosan „Magyarország hosszú idő után megint olyan értelmiséggel fog rendelkezni, mely a munkavállalók követelése mögé fog állni”.

Figyelmeztető sztrájkok és tiltakozások nem tudták megakadályozni azt, hogy 2010. január 1. a törvényes öregségi nyugdíjkorhatárt 62 évről fokozatosan ne emeljék fel 65 évre. Ezért a LIGA kongresszus egy olyan határozatot hozott, hogy ebben a kérdésben egy népszavazási kezdeményezéssel hozza létre a megfelelő nyomást a szakszervezeti szövetség követelésének alátámasztására, melynek célja a nyugdíjkorhatárt ismételten 62 évre csökkenteni. A törvény által előírt aláírási listákat elfogadásra hamarosan át akarják adni az Országos Választási Bizottságnak. A LIGA ismételten megválasztott elnöke, Gaskó István szerint a népszavazási kezdeményezésben egy olyan eszközt lát, mely a társadalom elégedetlenségét átláthatóvá teszi, és a kormányt a nagy szociális ellátó rendszerek reformja vonatkozásában komoly szociális dialógusra tudja rávenni.

A kongresszus tagjai sorának a magyarországi ágazati szakszervezetek egyik legnagyobb szakszervezete által bekövetkezett legutóbbi bővítése hatása alatt állt, miután az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), ez év őszén belépett a LIGÁ-ba. A LIGA bizonyára egy nagyon nagy konföderáció, az aktív munkavállalók szerint talán a legnagyobb, amint azt ma már nem csak suttogva elhangzott szavakban hallható.
Az új programban a LIGA egyértelműen elkötelezi magát az európai integráció iránt. Ezért az „Európai Szakszervezeti Szövetség keretei között folytatott munkának abszolút prioritást ad, mert mint az EU szociális partnere a döntéseket befolyásolni tudja, melyeket ezt követően Magyarországon már nem tudnak megváltoztatni, és azok közvetlenül hatnak a magyar munkavállalók élet- és munkakörülményeire.” A LIGA ezek során mindent tőle telhetőt meg akar tenni annak érdekében, hogy a magyar munkavállalók érdekei a Végrehajtó Bizottság és az ESZSZ más testületei döntéseiben figyelembe vételre kerüljenek.

Egy dolog mégis biztos: Bármilyen benyomás keltőek is a LIGA sikerei, annak érdekében, hogy a várható kihívásoknak eleget tudjon tenni, a magyar szakszervezeti mozgalomnak tovább kell erősödnie és egységesebbé kell válnia, és nem mondhat le szövetséges partnerekről, bárhol találhatóak is azok.

Megjelent a „Splitter und Balken“ címü német internetes újságban 2009. 12. 22.-én