LIGA - EDDSZ: közös elnökségi ülés
Napirend előtt Gaskó István gratulált a november 29-i demonstráción való nagy létszámú jelenléthez az FRDÉSZ tagjainak és megköszönte a versenyszférás tagszervezetek támogatását. Első napirendi pontként Horváth Lajos beszámolt a bértárgyalások jelenlegi helyzetéről, amelyről olvasóink részletesebben honlapunk érdekegyeztetés rovatában tájékozódhatnak
Ezek után a LIGA elnökségi ülés vendégei voltak az EDDSZ országos elnökségének tagjai.
Erősödik a szakszervezeti mozgalom, nő a szolidaritás
A 2008. december 4-i Népszabadságban megjelent Erősödik a szakszervezetek megosztottsága című cikkben több rosszindulatú, ráadásul téves információ jelent meg.
Ezer forint oda-vissza - Bértárgyalások az OÉT-en
Az Országos Érdekegyeztető Tanács mai ülésén számszakilag közeledtek az álláspontok, gyakorlatilag nem. A mnkaadói oldal és a munkavállalói oldal is engedett ezer forintot, de ennél előrébb nem sikerült jutni. A Kormány továbbra is inkább csak nézőként van jelen, bár "matematikai és statisztikai" véleményét azért rendre elmondja.
A Budapest Airport tartsa be a sztrájktörvényt!
A Budapest Airport súlyos és elfogadhatatlan hibát követett el, amikor kijelentette, hogy nem engednek a zsarolásnak, nem tárgyalnak a szakszervezetekkel, amíg azok sztrájkolnak.
Január 12-től általános közszolgálati sztrájk!
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, amely erről csütörtöki, budapesti ülésén döntött. Ezt Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke jelentette be. A sztrájkbizottság azért, hogy kikényszerítse a kormánnyal tavaly februárban kötött megállapodás jövő évre vonatkozó részének betartását, 2009. január 12-től határozatlan idejű általános közszolgálati sztrájkot hirdet. Kerpen Gábor hozzátette: az elmúlt időszak tárgyalásai bebizonyították, hogy van elmozdulási lehetőség a költségvetési sarokszámok között a követelések teljesítésére. Kijelentette, hogy a szakszervezetek ragaszkodnak a további tárgyalásokhoz.
60 éves a TUAC
A múlt héten tartotta Párizsban 121. Plenáris Ülését a TUAC.
Ez a nemzetközi szervezet (Trade Union Advisory Committee) az OECD mellett működő szakszervezeti tanácsadó testület, mely konzultatív státusszal rendelkezik az OECD-n belül, és részt vesz számos bizottságában.
Bérmegállapodás az OÉT-en!
Új ajánlatokat tettek a felek az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén, a munkaadók 2-4 százalékra emelték jövő évi keresetnövekedési javaslatukat, szemben a munkavállalók 3-6 százalékos igényével. A munkaadók korábbi javaslata 0-3 százalék volt.
ESZSZ Demonstráció Strasbourg-ban az EU munkaidő direktíva megváltoztatása ellen
Az Európai Szakszervezetei Szövetség a munkaidő direktíva szavazásának előestéjén összeurópai demonstrációt tart Strasbourg-ban, ahol az Európai Parlament a tervezetet éppen a második olvasatban tárgyalja. A demonstráción az ESZSZ képviselői – köztük egy szimbolikus, négy főből álló LIGA delegáció is -, azért tiltakozik, mert az új munkaidő direktíva tervezete nem veszi figyelembe a munkavállalók és családjaik érdekeit és jogait.
A közszolgálati sztrájkbizottság szolidáris a ferihegyi sztrájkolókkal
A rendszerváltás óta megindult valódi szakszervezeti érdekképviselet történelmében példátlan a ferihegyi sztrájkot kísérő munkaadói viselkedés. A Budapest Airport Zrt. minden eszközzel, fenyegetésekkel, kényszerítéssel, ultimátummal, sztrájktörők alkalmazásával próbálja rábírni a dolgozókat a sztrájk faladására. Hivatalos tárgyalásokra a mai napig nem volt hajlandó.
Egyre több szervezet nyilvánítja ki szolidaritását a vasutasokkal
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által több mint 100 órája megindított sztrájkot egyre több szervezet támogatja szolidaritásával.
Az OÉT arcul csapása
Példanélküli és felháborító az a módszer, ahogy a két munkáltatói szervezet az OÉT mindhárom oldalának résztvevőit – köztük a többi munkáltatói szervezetet is - arcul csapta, úgy aláírva a megállapodást, hogy tudták, azt nem fogják betartani, sőt, nyilvánosan ellene kampányolnak majd.
Munkaidő: nem engedett az EP a 48-ból
Ragaszkodik a 12 hónap átlagában legfeljebb heti 48 órás munkaidőhöz az EP. Az irányelv hatályba lépését követő három éven belül a képviselők megszüntetnék a tagállami kivétel lehetőségét. Az ügyelet teljes időtartama munkaidőnek számítania, tehát abba beleértenék a nem aktívan töltött munkaórákat is.
Nem lesz közszolgálati sztrájk januárban
Elmarad a közszféra januárra tervezett sztrájkja, miután megegyezett a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság. A 180 ezer forintnál kevesebbet kereső közszolgák pótlék formájában teljes egészében megkapják a 13. havi fizetésüket, az ennél nagyobb jövedelemmel rendelkezőket részlegesen kompenzálják.
Folytatódik a konvergencia program
Az Országos Érdekegyeztető Tanács mai plenáris ülésén a Kormány bemutatta módosított konvergencia programját. A munkavállalói oldal egységes maradt legutóbbi álláspontjában, miszerint a programmal nem ért egyet, többek között mert az a teherviselést aránytalanul osztja le a munkavállalókra, és mert továbbra is a legegyszerűbben elérhető forrás pótlás után nyúlt a Kormány, más alternatívákat figyelmen kívül hagyva.
Ferihegyen kitartanak a sztrájkolók
A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet sztrájkja kitart. A munkavállalók folyamatosan törekszenek a megegyezésre, de a munkáltatók viselkedése ezt erősen nehezíti. A külföldről ide hozatott sztrájktörők alkalmazását például a magyar szakszervezetek mellett az európai szakszervezetek is elutasítják.
A PDSZ fenntartja sztrájkkövetelését és sztrájkfelhívását
A PDSZ elégtelennek tartotta, és tartja a kormány ajánlatát, a kompenzáció mértékéről. Különösen azért, mert az nem érte el az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, ezen belül, a PDSZ követelésének harmadát sem. A PDSZ fenntartotta és fenntartja a sztrájkkövetelést, amely a 2007-es sztrájkmegállapodás betartását tartalmazza. A Kormány végső álláspontja alig haladja meg a követelés harmadát.
Demonstráció a Ferihegyiekért a Német Nagykövetség előtt
A több mint egy hete sztrájkoló érdekvédelmi szervezetek délelőtt tizenegy órakor kezdték békés demonstrációjukat a Német Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége előtt. A szakszervezetek a ferihegyi repülőtér német tulajdonosának lépései ellen tiltakoznak ily módon. A demonstráción jelen volt az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetségének titkára, Francois Ballestero, és a LIGA Szakszerveztek elnöke, Gaskó István is. A tiltakozók a helyszínen petíciót olvastak fel, majd átadták azt a követség munkatársainak.
Feltörték a VDSzSz honlapját
Ma reggelre ismeretlen tettesek feltörték a VDSzSz Szolidaritás honlapját, és ott a sztrájk végéről szóló hamis információt helyeztek el. Mivel ez a tett bűncselekménynek minősül, a szakszervezet megtette a feljelentést a rendőrségen.
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés költségvetési bizottsága
Rendkívüli módon összeül ma az Országgyűlés költségvetési bizottsága, hogy rendezni próbálja az országban folyó sztrájkok helyzetét. A bizottság ezzel az egy napirendi ponttal foglalkozik várhatóan, bár az egyik kis ellenzéki párt felvetné a frissen megkötött Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal kötött Kormányszintű megállapodást is, annak a költségvetést érintő volta miatt.
Boldog Új Évet!
A LIGA Szakszervezetek Boldog Új Évet kíván minden tagjának, partnerének és minden magyar munkavállalónak!











