Budapest: 0°
HUF/EUR: 324.92
szechenyi
Hírek » Archívum » 2009 » Október

LIGA Harsona 2009/III.


OÉT: A szakszervezetek kitartanak a minimálbér emelése mellett

A szakszervezetek továbbra is a minimálbér emelését javasolják 71.500 forintról 80.000  forintra 2010-re, a munkaadók először a bérajánlás elveiben kívántak megegyezni. A kormány pedig a munkavállalók reálkeresetének megőrzését szorgalmazta a minimálbér vonatkozásában is az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki plenáris ülésén.

Bővebben »


A társadalom széles rétegeit érintő szolgáltatást indított útjára az Egyenlő Bánásmód Hatóság

A társadalom széles rétegeit érintő szolgáltatást indított útjára az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) 2009. szeptember 1-jén. A TÁMOP 5.5.5 program keretében megvalósuló „Diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka erősítése” című projektjének keretében 20 egyenlő bánásmód referens várja a panaszosokat szeptember elejétől az összes megyében, valamint Budapesten. A Hatóság szigorú felvételi eljárás keretében választotta ki azt a 20, jogász végzettséggel és az egyenlő bánásmód területén komoly referenciákkal rendelkező szakembert, akik a projekt megvalósításának időszakában közvetlen, személyes kapcsolatot fognak kialakítani a panaszosokkal. 

Bővebben »


Jobban sújtja a pénzügyi válság a nőket

A pénzpiaci zavarok következtében mintegy hárommilliónyian veszítették el állásukat, köztük több mint 40 százalék a női munkavállaló. Habár már látszik a fény az alagút végén, valószínűtlennek tűnik, hogy a gazdasági fellendülés elérje azokat, akiket a leginkább érintett a válság: a szegénységben élő nőket és gyermekeket. A nőket sújtó egyre növekvő szegénység és erőszak kérdéséről tartottak vitát a képviselők a múlt szerdán az EP nőjogi szakbizottságában.

Bővebben »


Európai Unió Antidiszkriminációs Szakértői Hálózatának első munkaértekezlete

A European Human Consultancy szervezésében került megrendezésre az Európai Unió Antidiszkriminációs Szakértői Hálózatának első munkaértekezlete, melyet 2009. szeptember 22-én Budapesten az Európai Ifjúsági Központban tartottak.
A rendezvény előzménye, hogy az Európai Bizottság az EU Progress program keretében az osztrák ÖSB Consultingot és a holland European Human Consultancy-t azzal a feladattal bízta meg, hogy hozzanak létre egy társadalmi- gazdasági szakértőkből álló hálózatot (Socio-Economic Experts’ Network, SEN).

Bővebben »


Ma van a Tisztes Munka Világnapja - 2009. október 7.

A földön minden embernek lehetősége kellene, hogy legyen a munkára, amelyből biztosíthatja alapvető megélhetését. Ennek elérésében a foglalkoztatásnak kulcsszerepe van. Ezért kell minden kormányt felhívni arra, hogy foglalkozzon többet a munkahelyteremtéssel. És nem akármilyen munkahelyek teremtésével, hanem tisztes munkahelyekével.
Habár sokszor halljuk azt az érvet, hogy az országok nem engedhetik meg maguknak a magasabb béreket és jobb feltételeket, ezt a rövidlátó gondolatot hamar cáfolnák a hosszútávú eredmények. Ezért a legjobb mód a globális szegénység leküzdésére a Tisztes Munka. A legtöbb ember számára a tisztes munka hiánya egyenlő a szegénységgel.
A Tisztes Munka Világnapja az ITUC kezdeményezése, támogatója a CGU. Az ITUC 168 millió munkavállalót képvisel 155 országban és 311 tagszervezetben.

Bővebben »


Kollektív szerződéseket semmisíthet meg az MSZP törvényjavaslata

A LIGA Szakszervezetek tiltakozik a többek között Lendvai Ildikó, Gy. Németh Erzsébet és Mesterházy Attila által tegnapelőtt az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat ellen, melyben a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről rendelkeznének. A törvénytervezet 7.§-a ugyanis az ország összes köztulajdonú cégénél ellehetetlenítené a kollektív szerződéseket, és szabad utat adna a tömeges elbocsátásoknak. Ezzel egyúttal valószínűleg a versenyszférában is hasonló helyzetet idézne elő, lévén különösen kedvezően hatna a törvény a munkáltatók költségeire az elbocsátások során.

Bővebben »


Nemzeti Ifjúsági Stratégia - Jobb későn, mint soha?

Hogy általuk legyen jobb…” – hirdeti a stratégia. A szakemberek és ifjúsági szervezetek az elmúlt évek alatt rendkívüli munkát öltek abba, hogy egy átfogó ifjúsági stratégiája legyen az országnak. A NIS mögött – talán teljes - konszenzus van az “ifjúsági szegmens” részéről.

Bővebben »


Fiatalok Ligája: Elfogadhatatlan a költségvetés

A Fiatalok Ligája, amely 12 ágazati szakszervezet - köztük a VDSZSZ és a PDSZ – ifjúsági tagozatait tömöríti, támogatja a költségvetés elleni tiltakozó akciókat. Elfogadhatatlannak tartjuk és tiltakozunk a közoktatásból történő 46 milliárdos forráskivonás ellen, mely több helyen a közoktatás összeomlásához vezethet, a normatívák újabb csökkentésével pedig végleg megszűnhetnek a tanórán kívüli tevékenységek.

Bővebben »


LIGA: A sztrájktörvény jó, de ki kell terjeszteni a fegyveres- és rendvédelmi szférára

A LIGA Szakszervezetek vegyes érzelmekkel fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának álláspontját a sztrájktörvény felülvizsgálatával kapcsolatban. Egyrészről Szabó Máté egy 20 éve kialakult és jól működő gyakorlatot támad, amely gyakorlatilag talán az egyetlen igazán hatásos eszköz a munkavállalók kezében, a gazdasági és hatalmi fölényben lévő munkáltatókkal szemben. Ráadásul az elmúlt 20 év statisztikái is jól mutatják, hogy a magyar munkavállalók sereghajtók Európában, ha sztrájkok szervezésről van szó.

Bővebben »


Demonstrációk országszerte a GE gyárai előtt a munkahelyek megtartásáért

Több ezer család munkahelye, ezzel együtt léte lehet veszélyben hazánkban az Unió fényforrásokat érintő szabályozása miatt. Ezért az ország több városában is demonstráltak a tungsramosok.

Bővebben »


Ismét részleges fegyverletétel a közszolgálati sztrájkbizottságban

Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság 16 szervezete és a kormány képviselői megegyeztek abban, hogy a költségvetési szerveknél alkalmazásban álló, közszolgálatban dolgozók 2010-ben is keresetkiegészítésben részesülnek - tájékoztatta a nyilvánosságot a tárgyalások eredményéről Csizmár Gábor. Az államtitkát emlékeztetett arra is, a közszolgálati sztrájkbizottsággal már tavaly decemberben összefoglalót írtak alá, amelyben megállapodtak a 2009-es keresetkiegészítés módszerében. A mostani megállapodás pedig azt biztosítja, hogy amit idén havi részletességgel kaptak meg, azt más formában 2010-ben is megkapják.

Bővebben »


Van esély a minimálbér emelésére

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén már jelentősen közeledtek a munkaadók és a munkavállalók elképzelései. A garantált bérminimum és a bérajánlás tekintetében azonban továbbra sem történt előrelépés.

Bővebben »


A munkavállaló nők IX. országos konferenciája - "Munkavállaló nők a válságban"

Október 15-én került megrendezésre a Munkavállaló Nők Országos Konferenciája, „Munkavállaló nők a válságban” címmel, mely a Friedrich Ebert Alapítvány (FES), a szakszervezeti konföderációk és a Nők a Holnapért Alapítvány összefogásával valósult meg. A rendezvényen Dr. Dancsóné dr. Soós Ilona, a Liga Esélyegyenlőségi Tagozatának elnöke, a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete képviseletében Szabó Ferencné, Szakács Enikő, valamint a Liga munkatársa Minorics Melinda vett részt.

Bővebben »


Megbeszélést tartottak az OÉT tagjai és az MNB vezetősége

A mai napon találkozót tartott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselőivel. Az eszmecsere célja az volt, hogy az érintettek a bértárgyalások végső szakasza előtt konzultáljanak a gazdaság helyzetéről és a várható inflációról, illetve a bérváltozások  várható hatásáról az infláció alakulására.

Bővebben »


Bajnai szelektív hallása: szerinte jól halad a válságkezelés, az országban mégis demonstráció sztrájk hátán

Bajnai Gordon büszkén közölte, hogy a vártnál is jobban és szebben haladunk a válságkezelés útján.
Ezzel párhuzamosan a költségvetési elvonások ellen, és tarthatatlan helyzetük miatt demonstrálnak, sztrájkolnak a
pedagógusok, tűzoltók, egészségügyisek, vasutasok és közúti közlekedésiek, az önkormányzatok, a postások, a GE munkavállalói, a mozgáskorlátozottak, és a sor valószínűleg nem teljes. Nem kétséges, hogy a kormányfő a nemzetközi tőke szempontjából értékeli a helyzetet, mégis furcsa, hogy az ország lakosainak sorsa ezzel együtt elkerüli a figyelmét.


Megállapodtak a volánosok a kormánnyal

Keretmegállapodást írtak alá a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán szakszervezetek a kormány képviselőjével, a dokumentumban az érdekképviseletek legalább 2010 végéig vállalják a munkabéke fenntartását. A dokumentumot a kormány nevében tárgyaló MNV vezérigazgatója, Kamarás Miklós, valamint a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumához tartozó Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója (ADU), a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), a LIGA Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége (LKSZSZ) képviselői látták el kézjegyükkel.

Bővebben »


Korrupcióellenes csomag: kívül díszes, belül üres

A LIGA Szakszervezetek hosszú évekkel ezelőtt zászlajára tűzte a korrupció elleni harcot, időről-időre követelve a kormányon a hatásosabb fellépést. A korrupció és feketegazdaság által lenyelt ezermilliárdos összeg pont arra lett volna elegendő, hogy az elmúlt évek megszorító-, konvergencia-, és válságkezelő csomagjaira nem lett volna szükség. Nem tüntetnének a tűzoltók, pedagógusok, kórházi dolgozók, vasutasok, volánosok és még ki tudja kik. Nem kellene ugyanis olyan megvonásokat bejelentenie a kormányfőnek, amelyek egyértelműen csődbe viszik az ország stratégiai ágazatait.
Most Bajnai Gordon bejelentette, elkészült a nagy mű, korrupcióellenes törvényt terjeszt a parlament elé, amitől nyilván egycsapásra megoldódik minden. Az új hivatal, amely ezt a csodát véghezvinni hivatott, nem vizsgálja a pártok gazdálkodását és az országgyűlési képviselők tevékenységét, valamint nem lesz nyomozati jogköre...

Bővebben »


Fiatalok Ligája: Megbukott az államilag támogatott lakáshitel rendszer

A Fiatalok Ligája nem véletlenül tiltakozott májusban a lakástámogatási rendszerek megszüntetése, a fiatalok számára kedvezőtlenül ható átalakítása ellen. A szocpol helyett október 1-jén bevezetett új lakástámogatási rendszerről - az igénylések rendkívül alacsony száma miatt - egyértelműen elmondható, hogy csúfosan megbukott.

Bővebben »


A korengedményes nyugdíj az OÉT előtt

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai plenáris ülésén három napirendi pontról tárgyaltak a felek. Támogatták a 2009-2012 nemzeti munkavédelmi politikai előterjesztést, tovább gondolták a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségének meghosszabbítását, valamint majdnem folytatták a bértárgyalásokat.

Bővebben »


Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz Magyarország ellen a szülői szabadság témájában

A Bizottság a mai napon indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a szülői szabadságról szóló (96/34/EK) irányelv nem megfelelő alkalmazása miatt. Az irányelv célja a munka és a magánélet egyensúlyának védelme, és jogerőre emelte a szakszervezetek és a munkaadók között a történelem során először uniós szinten egyeztetett megállapodást. Az irányelv rendelkezik a munkavállalók egyéni jogaként a férfiak és nők által gyermek születése vagy örökbefogadása esetén legalább három hónapos időtartamra igényelhető szülői szabadsághoz való jogról.

Bővebben »