Budapest: 17°
HUF/EUR: 328.24
szechenyi
Kik vagyunk » Regionális irodák » Nyugat-dunántúli » Cikk részlet

Zalaszentgrót - Kisszentgróti szüreti fesztivál


Szeptember utolsó vasárnapján Zalaszentgrót kisszentgróti városrészében szüreti fesztiválra került sor, amelyre a rendezvény szervezője, Gelencsér István, Kisszentgrót településrészi önkormányzat vezetője, Zalaszentgrót képviselő-testületének tagja, és a Zalaszentgróti Ipartestület elnöke hívta meg a Zala Megyei LIGA szakszervezetet.

Gelencsér úr érkezésünkkor azonnal bemutatott bennünket Kovács Lajos helyi vállalkozónak, a délelőtti off-road show szervezőjének, hangsúlyozva, hogy érdekvédelmi- és munkajogi ügyekben bátran forduljon hozzánk segítségért.
A rendkívül szimpatikus Kovács úr kivitt bennünket terepjáróján az off-road show helyszínére, a régi agyagbányába, ahol bemutatta terepjárós „kollégáit”, ők pedig nekünk - számunkra, mint laikusok számára kissé talán vakmerőnek is tűnő - tudományukat, elképesztő ügyességüket. A velük folytatott beszélgetések során kiderült, hogy az ország szinte minden tájáról érkeztek, hogy vizes árkokon, sáron, erdőkön és „siratófalakon” át díjmentesen megutaztassák az érdeklődő résztvevőket. A terepjárósok egyike pedig nem más volt, mint Lelekács Csaba thaibox világbajnok, fitness edzőterem tulajdonos, aki egyenesen Budapestről utazott Zalaszentgrótra a rendezvény kedvéért.

Délután, az off-road show zárásaként került sor a hagyományos szüreti felvonulásra. Megkértük Kovács urat, hogy LIGÁ-s kocsinkkal, (egyetlen civil autósként) had álljunk be a felvonuló lovaskocsik és terepjárók sorába. Ahogy lépésben vonultunk, a házaik előtt, és a járdán álldogáló emberektől hallhattuk, ahogyan olvassák autónk feliratait: „LIGA Szakszervezetek”, és „a munka védelme”, na és egy kisfiút, aki hangosan újságolta édesapjának, hogy nézd apa: az a kocsi tiszta!

A felvonulás után visszatértünk a rendezvény eredeti helyszínére a Borház udvarára, ahol már komolyabb tömeg gyűlt össze, amely a délután folyamán folyamatosan változott: megfordultak itt fiatalok, családok, idősek egyaránt.
A Borház emeleti termében a keszthelyi Rádió- és televízió múzeum rendezkedett be. A kiállított régi rádiók, gramofonok, tévék nézegetése közben érdekes beszélgetést folytathattunk Nádler József keszthelyi vállalkozóval, a keszthelyi Rádió- és televízió múzeum tulajdonosával, aki egyúttal a Keszthelyi Ipartestület elnöke is.

A délután folyamán folyamatosan ismertető anyagokat és ajándékokat (LIGA Szakszervezetek feliratos tollakat, kulcstartókat, lufikat, stb.) osztogattunk a rendezvényen részt vevők részére, elbeszélgetve velük Zala és Zalaszentgrót helyzetéről, a munkahelyi lehetőségek csökkenéséről, munkahelyi problémáikról, és természetesen megválaszoltunk néhány munkajogi kérdést is. Beszélgettünk egy-két kézműves terméket áruló vállalkozással (méhész, almalé készítő), akik szintén megosztották velünk tapasztalataikat a kisvállalkozók helyzetét illetően.

A szüreti fesztiválhoz az időjárás is kegyes volt, gyönyörű, napsugaras, meleg őszi napunk volt. Köszönjük Gerencsér Istvánnak a meghívást és a színvonalas rendezvényt, Kovács Lajosnak pedig, hogy megismerhettük őt és terepjárós barátait.

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.224.11.137 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »