Kik vagyunk » Tagozatok » Esélyegyenlőségi tagozat » Cikk részlet

"Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" kampány

2010. 01. 28.

sokszinusegert-a-diszkriminacio-ellen-kampany

2010-ben 27 Európai Uniós tagállamban – így többek között Magyarországon – is megrendezésre kerül az úgynevezett „Sokszínűségi Nap”, melynek kezdeményezője és támogatója az Európai Bizottság, hazai szakmai irányítója és támogatója pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A májusi 8-i rendezvény idei első előkészítő megbeszélésére január 21-én csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletén került sor, ahol a Liga Szakszervezetek képviseletében a Liga Esélyegyenlőségi Tagozatának három tagja vett részt.

Az összejövetel célja az esemény kereteinek meghatározása és a munkacsoport tagok feladatainak definiálása volt. A Brüsszelből érkezett szakértők bemutatták a tavalyi év legsikeresebb esélyegyenlőségi napi rendezvényeit, a szervezők pedig próbálták begyűjteni az új ötleteket, javaslatokat.

A tervek szerint május 5-én, az Esélyegyenlőség Napján Budapesten sajtótájékoztató kerül megtartásra, ahol a „Sokszínűségi Nap” rendezvényei, valamint üzenete is publicitást nyer. A „Sokszínűségi Nap” központi programja előreláthatólag a Millenáris Parkban kerül megrendezésre május 8-án, ahol tájékoztató jellegű, de mindemellett rendkívül érdekesnek ígérkező programok mutatják majd be a diszkrimináció problémáját, s ismertetik meg az érdeklődőkkel a hátrányos helyzet konkrét eseteit, hívják fel a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára, a társadalmi sokszínűség előnyeire.

Minorics Melinda


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.224 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek