Budapest: 5°
HUF/EUR: 329.08
szechenyi
Oktatás, könyvtár » Cikk részlet

Európai elvárások és önállóság


europai-elvarasok-es-onallosag

A LIGA Szakszervezetek részt vesz az Európai Szakszervezeti Szövetség egyik projektjében, amelynek a célja, hogy a közeljövőben a szövetség a szakszervezeti oktatókat Eurotrénereknek képezze ki. Kozák Lászlót, az oktatási osztály vezetőjét kérdeztük, mit jelent, ha valaki Eurotréner?
- A fogalmat Európai Szakszervezeti Szövetség által működtetett Európai Szakszervezeti Intézet (ESZI) oktatási osztálya alkotta meg, hogy nevet adjon azoknak a szakszervezeti oktatóknak, akikkel együtt dolgozhat európai szakszervezeti képzéseken. Ennek érdekében felkészíti őket, 2 alkalommal 5 napos – Eurotréner I és II. – valamint két 3 napos, tematikus illetve pedagógiai képzéseken. Az összességében 16 napos kurzus az országos szintű tanfolyamokkal, a dokumentált egyéni fejlődési tervvel (portfolio), háttérismeretek megszerzésével és konzultációkkal egészül ki, így teszi teljessé az oktató felkészülését az előtte álló feladatokra.

- A folyamat végén diplomát kapnak az oktatók?
- A még nem végleges koncepció szerint – hiszen ennek a rendszernek kidolgozása már több, mint egy éve folyik – a diplomát az oktatót küldő országos konföderációval egyetértésben az Európai Szakszervezeti Intézet bocsátja ki. Nagyon fontos dokumentálni az egész képzési folyamatot, amely a tervek szerint 3-4 éves aktív tevékenységet követel meg, hiszen a tervek szerint ezt a diplomát európai és nemzeti szinten is el kell ismertetni.
- Ez a szakszervezetek presztizsét, munkájuk értékét nagyban erősítené. Mindezeken túl milyen érdeke fűződik a konföderációknak, hogy részt vegyenek az európai oktatásban?
- A képzéseket úgy kell tekinteni, hogy ezek a szakszervezetek saját képzései – európai szinten. 2008-ban a LIGA Szakszervezetek főleg bolgár szakszervezetekkel vett részt szófiai képzési programban, 2009-ben az ESZI Budapesten tartott Eurotréner képzést. A képzések célja, és ezért fontos az eurotrénerek képzése, hogy az úgynevezett nemzeti tapasztalatok cserélődjenek más országok, illetve az Európai Szakszervezeti Szövetség tapasztalataival. Később ezeket a tapasztalatokat a trénerek alkalmazni tudják a saját oktatási rendszerük kidolgozásánál vagy átalakításánál is. A konföderációk így – az elsajátított ismeretek révén – eszközöket kapnak oktatási struktúrájuk vagy képzési stratégiájuk továbbfejlesztéséhez.
- Pontosan mit tanulnak meg az eurotrénerek?
- Semmiképpen sem valamiféle konkrét ismeretanyag megszerzése a tanfolyamok célja. Az európai országok egy részében, a képzés azt jelenti, hogy a meghívott előadó sok okosságot mond a hallgatóknak. Aztán a hallgató hazamegy, valamit megjegyezve a hallottakból, de hogy alkalmazni tudja-e az ismereteket, az nem az előadó gondja. Más meggondolások szerint működnek azok a képzések, ahol trénerek dolgoznak. Ahogy a sportból megszoktuk, a tréner célja az, hogy a sportoló valóban eredményt érjen el. Lehet, hogy ehhez szüksége van terjedelmes elméleti ismeretekkel traktálni, lehet, hogy nem. Ami viszont elengedhetetlen, hogy felmérje, milyen képzés szükséges, hogyan, milyen értékeket, milyen módszereket kell használni ahhoz, hogy eredményeket érjen el. Ezért az eurotréner képzés is inkább a képzési folyamatra koncentrál, és nem egy tananyag elsajátítására.
- Mégis, tisztában kell lenni néhány konkrét ismerettel is.
- Természetesen. Az európai szakszervezeti struktúrákkal, az európai szakszervezeti politikával, intézményrendszerrel, de fontos más országok oktatási rendszereinek, kultúrájának ismerete. Fontosak a módszertani ismeretek is, és még ezer más apró kérdés. De ami leginkább lényeges, hogy az oktató saját maga elemezze, milyen ismeretekre van szüksége, milyen képességeket szeretne elsajátítani a képzési folyamat alatt. Mert ezt az önállóságot fogja elvárni a jövendő tanfolyami hallgatóitól, a szakszervezeti tisztségviselőktől is.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.203.245.76 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »