Székely Tamás lázálomban nyilatkozott
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, egyben az úgynevezett Szolidaritás és Akcióegység operatív törzsének tagja, tegnap közleményben és televíziós interjúban is azt a hamis állítást közölte, hogy a LIGA Szakszervezetek csatlakozott az Akcióegységhez, november 4-i félpályás útlezárási akciója pedig az Akcióegység demonstrációinak folytatása.
A LIGA Szakszervezetek nem csatlakozott sem a Szolidaritáshoz, sem az úgynevezett Akcióegységhez. Ráadásul a Szolidaritásról a csoportosulás egyik vezetője nyilatkozta, hogy nem várják a szakszervezetek csatlakozását. Az Akcióegységről pedig nem először derül ki, hogy olyan szervezetek támogatását hazudja magáénak, amelyek erről mit sem tudnak.
A LIGA Szakszervezetek már az év elején elkezdte akciósorozatát, és a konföderációk közül egyedüliként hirdetett június 29-re sztrájkot és félpályás útlezárásokat. A november 4-re szervezett újabb, még nagyobb országos félpályás útlezárási akció ennek a stratégiának a része, és semmi köze az Akcióegység vezetőinek szervezkedéséhez.
A LIGA Szakszervezetek természetesen örömmel lát minden magyar szakszervezetet, civil szervezetet és magánszemélyt a félpályás útlezárási akciókban, de visszautasítja Székely Tamás valótlan állításait, amelyekkel szándékosan megtéveszti a saját maga vezette szervezetekhez bármilyen módon kapcsolódókat. A LIGA Szakszervezetek szerint ez nem lehet az egységhez vezető út.
A LIGA Szakszervezetek egyúttal értetlenségét fejezi ki – a saját bevallása szerint politikailag motivált –, úgynevezett D-Day vezetőinek nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint „az Akcióegységhez tartozó szakszervezetek ez előtt is a problémák tárgyalásos megoldásának hívei voltak". Érthetetlen, hiszen egészen tegnapig a kormányzattal munkavállalói oldalról tárgyalásokat folytató szervezetek a szakszervezeti mozgalom ellenségeinek voltak feltüntetve, gondosan elhallgatva a tényt, hogy azokon a Ligán és a Munkástanácsokon kívül az MSZOSZ is részt vett.
A LIGA Szakszervezetek kitart pártsemlegessége mellett, továbbra is a tárgyalások híve, de folytatja az év eleje óta felépített tiltakozóakció sorozatát is. Mindezeket természetesen megosztja mindenkivel, aki hasonló elvek alapján, a munkavállalók közös céljaiért küzd.
Gaskó István Gál Rezső
LIGA Szakszervezetek elnöke EVDSz elnöke
Letölthető állományok:
Hozzászólások 10 hozzászólás
hogy végre megszünjön a népnyomorítás!
Macika: A taxis blokád az nagy volt és gyorsan érkezett. Nyomába nem tudunk lépni. Főleg ha a személyeskedés továbbra sem fejeződik be.
Szégyellje magát!
Most minden szakszervezeti vezetőnek az összefogásra kellene törekednie, nem pedig valós vagy vélt sérelmek, esetleg egyéni érdekek miatt széthúzásra buzdítani.
A fenti, és ehhez hasonló megnyilvánulások elbizonytalanítják az embereket.
Lehet, hogy Önnek ez a valós célja?
Nem húznak még eléggé szét a szakszervezetek !!!
Hajrá !
Majd csak saját magunktól is függetlenek leszünk.... majd egyedül maradunk....majd mi is eltününk...
Az sem érdekel, hogy ki kezdte !
Csak az ég szerelmére térjenek már észre nagyjaink, hogy csak együtt, összefogva érhetünk el valamit, nem egymást fikázva !!
Nem érdekel a Gaskó kontra Kónya-Székely konfliktus !!
Ne essen áldozatul a cél ezen személyek harcainak !!











