ÚTON - ÁLLÓK Beszámoló
A LIGA Szakszervezetek országos demonstrációjának kezdetén, pénteken kora reggel már torlódás alakult ki az M1-M7 bevezető szakaszán, a XI. kerületi Budaörsi úton, illetve a XV. kerületben, az M3-as autópálya fővárosba vezető részén. A mintegy száz helyszínt érintő félpályás útlezárások 7 órakor kezdődtek, a fővárosban meghirdetett közel tucatnyi pontból azonban reggel – a szmog riadó elrendelésére tekintettel – lemondtak a szervezők, a demonstrálók a legközelebbi helyszínre csatlakoznak be.
Délelőtti összesítés: 85 helyszínen mintegy 1.800 gépjármű!
Videó beszámolók a videótárban megnézhetőek!
Budapesten hétvégi forgalom van, a budai oldalon legalábbis szinte üres az Alkotás út. Nincs dugó a Széll Kálmán térnél, jól járható Hűvösvölgy felől a Szilágyi Erzsébet fasor, a Margit körút, és egy perc alatt át lehet érni a Margit hídon is. Üres a budapesti belváros, mondják a City Taxi diszpécserei, mert az összes bevezető utat blokkolják a demonstrálók, a forgalom csak lassan ér be a városba.
Vizelyi Márta, a Fővinform munkatársa az Index.hu kérdésére megerősítette, hogy lassú a haladás az autópályák bevezető szakaszain, a Hegyalja és a Budaörsi úton kifelé is torlódás alakult ki. A legnagyobb dugót a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton tapasztalták a főváros felé vezető oldalon.
A Pécsről kivezető két sávból egyet foglalnak el a demonstráló szakszervezetek Pécsett a 6-oson a Tüzértől a Páfrány utcáig. Nap közben kis időre mindkét sávot lezárhatják. Délelőtt tízkor gyalogos demonstrációt tartanak, este ötkor pedig gyertyás megmozdulást. Mint megtudtuk: embereket rajzolnak körbe a járdán és az úton, majd ezúttal helyszínelés helyett egyszerűen gyertyákkal rakják körbe a "kormány-gázolás" áldozatainak sziluettjét. A szervezők 4-500 embert és mintegy száz autót várnak a demonstrációra.
Körülbelül 25-30 autós vonult ki a Debrecen és Mikepércs közötti útszakaszra nemzeti színű zászlókkal és transzparensekkel, akik forró kávéval és teával készülnek a 24 órás demonstrációra. A szervezőktől megtudtuk, hogy folyamatosan érkeznek majd újabb tüntetők a helyszínre.
Somogyban három helyszínen – Kaposváron, a Kaposvár és Kaposfüred közötti úton, valamint a 65-ös úton, Siófok és Ságvár között – tartanak félpályás útlezárást a szakszervezetek. A három helyszínen a hét órakor kezdődött demonstrációhoz összesen negyven autóval csatlakoztak a tiltakozók.
A Salgótarjánt elkerülő főúton tíz autóval kezdődött meg a forgalomlassító demonstráció. A táblákon "Nem ezt ígértétek", illetve "Rabszolgák lettünk" felirat olvasható. Cseke Tibor szervező, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének salgótarjáni ügyvivője elmondta, sem káoszt, sem rendbontást nem akarnak, céljuk a figyelem felhívása, ezért a demonstráció helyszínéül egy hosszú, egyenes útszakaszt választottak, hogy a forgalmat csak minimális mértékben akadályozzák.
Heves megyében Hatvanban, a 3-as főút kerekharaszti szakaszának 54-es kilométerétől foglalják el a demonstrálók a fél útpályát. A lezárás a tervek szerint reggel 7 órától 17 óráig tart. Eger több pontján is lesz tüntetés.
A Bács-Kiskun megyei négy helyszínére bejelentett demonstráció nem okoz különösebb fennakadást; egy helyszínen elmaradt a megmozdulás, az 54-es út Kecskemétről induló szakaszánál, a félpályás útlezárásnál 30 autó áll.
A 452-es út Kiskunfélegyháza melletti szakaszán öt személygépkocsival vonultak fel, míg Kiskunhalason a megközelítőleg 50 autós felvonulása 8 órakor befejeződött a szervezők tájékoztatása szerint.
Hajdú-Bihar megyében hét útszakaszon, helyszínenként 20-25 személygépkocsival kezdődött meg a félpályás útlezárásos demonstráció. Debrecen határában három helyen, a 47-es, a 48-as és a 471-es számú főutaknak a megyeszékhelyre vezető szakaszain sorakoztak fel a gépkocsik. A 42-es úton, a magyar-román tranzitforgalomban okozhat a nap folyamán komoly fennakadást a félpályás útlezárás, az arra járók Berettyóújfalu és Püspökladány térségében számíthatnak a demonstrálókra, a 4-es számú főúton pedig Püspökladány mellett Hajdúszoboszló térségében is lassítják a forgalmat.
Nyíregyházán az egyik bevásárlóközpont előtt lezárták az útpálya külső sávját. A belvárosban torlódás alakult ki, az érintett útszakaszon rendőrök irányítják a forgalmat. A 4-es főút városból kivezető szakaszán mintegy húsz autó foglalta el a fél útpályát, a kisvárdai szakaszon pedig reggel hat óra óta tart a tüntetés. Olexa Imre szervező tájékoztatása szerint a főút körülbelül másfél kilométeres szakaszán mintegy hatvan autó zárja el a fél útpályáját, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A demonstráció várhatóan délután négy óráig tart, rendőrség szakaszosan engedi át az autósokat mindkét irányból, az áthaladásra néhány percet kell várakozni. A 41-es főúton Baktalórántházánál mintegy 40 autóval vonulnak fel a demonstrálók, a 49-es főút Mátészalka és Kocsord közötti szakaszán a nap folyamán várhatóan 50-60 jármű sorakozik fel a főút egyik oldalán.
Röviddel fél nyolc előtt a Csongrád megyei Deszk határában a 43-as úton a tiltakozók tíz járművel lezárták a fél útpályát.
Lépésben halad a forgalom és csak az egyik sávon Győrben az 1-es úton, ahol 25 autóból álló konvojjal zárták el a félpályát a demonstrálók péntek reggel. Alper László, a tiltakozás helyi szervezője közölte, várhatóan egész nap tartani tudják ezt a létszámot. A feltorlódott autósok körül többen azt kiáltották nekik lehúzott ablakjuk mögül, hogy "Egyetértünk veletek! Jogos a tiltakozás!" Többen dudáltak és biztatóan integettek nekik. Csak egy autós mutatott bosszankodva egy nem szép jelet kezével.
A kocsioszlop - amelynek több autóján az Audi Hungária Független Szakszervezet zászlója lobogott - percekkel hét óra után állította le fél pályán a forgalmat, már komótos felvonulásával is jelentős dugót okozva a rendszerint zsúfolt főúton. A járműgyári érdekképviselet mellett a Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezete és a Vasas Szakszervezeti Szövetség csatlakozott helyben a Liga országos akciójához.
"Ápolót a hazának! Hazát az ápolónak!" üzenettel lassítják a forgalmat a Liga Szakszervezetek demonstrációján Tatabánya és Vértesszőlős között. "Az egészségügyben és a szociális szférában is sokan el vannak keseredve, leterheltek az emberek. Sokaknál lóg a levegőben a külföldi munkavállalás lehetősége is. Éltem én is külföldön, de magyar vagyok, jogom van Magyarországon tisztességesen élni és megélni" – mondta el az egyik demonstráló.
Veszprém megyében három helyszínen tartanak félpályás útlezárással egybekötött tiltakozó akciót. Kora reggeltől Diszel és Tapolca között mintegy 15 autóval gyülekeztek a tiltakozók. A szervezők közlése szerint a veszprémi helyszínen a köd miatt nem sikerült felállniuk a Kádárta külterületén kijelölt helyre a demonstrálóknak, de Ajka-Bakonygyepesen 25 autóval 24 órás jelenlétet tartanak.
Zala megyében négy helyszínen, két nagykanizsai útszakasznál, Zalaegerszegen, valamint Keszthely közelében tartanak félpályás útlezárást a szakszervezetek, rendőri biztosítás mellett. A szervezők beszámolója szerint az egyes helyszíneken 10-15 autóval, szakszervezeti zászlókkal és a munka világát érintő egyeztetések elmaradása ellen tiltakozó transzparensekkel álltak fel a résztvevők.
Nagykanizsán, a 61-es főút Csónakázó-tónál lévő szakaszán Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: nemcsak a Ligához, hanem az MSZOSZ konföderációjához tartozó érdekvédelmi szervezetektől is várnak résztvevőket, akik estig folyamatosan váltják egymást.
A 7-es főút szabadhegyi elágazójánál Bali János, a Liga szakszervezetek nevében arról számolt be, hogy a Független Rendőr Szakszervezettel közösen szervezett tiltakozásukhoz mások mellett várhatóan egészségügyi dolgozók is csatlakoznak.
Jandó Zoltán, a Független Rendőr Szakszervezet nyugat-dunántúli régiós elnöke elmondta: Zalaegerszegen a 74-es és 76-os főút közös szakaszán, Keszthely közelében pedig a 71-es főút fenékpusztai egyenesében sorakoztak fel a demonstráció résztvevői 10-15 autóval, s a tiltakozók autóikkal estig folyamatosan cserélik egymást.
Szekszárdon, az 56-os főút Budapest felé kivezető szakaszán nyolc személygépkocsi áll az úttest jobb oldalán, a forgalmat rendőrök irányítják. A félpályás útlezárás nem okoz komoly fennakadást a forgalomban; a gépkocsikon Liga szakszervezeti tömörülés, az EVDSZ, az ADÉSZ és az MSZOSZ zászlói láthatók. Néber Tibor, a demonstráció szervezője a helyszínen azt mondta: nap közben 10-17 gépkocsival zárják le az utat.
A kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új Munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a LIGA Szakszervezetek országos demonstrációjával kapcsolatban.
Fejér megyében két nagyvárosban, Székesfehérváron és Dunaújvárosban demonstrálnak félpályás útlezárással. Székesfehérváron a Független Rendőr Szakszervezet szervezésében 9 órakor kezdődött, s várhatóan 17 óráig tart a demonstráció. A város egyik legforgalmasabb útvonalának egy szakaszán a szélső sávban mintegy 50 gépkocsi sorakozott fel. A járművek többségére a LIGA Szakszervezetek zászlóját tűzték ki, de több autón látható a demonstrációra érkezett más tömörülések logója, zászlaja is. A Munkástanácsok gépkocsiján az "Elegünk van, méltó munkát!" felirat látható. A demonstrálókhoz más városokból érkezett tüntetők is csatlakoztak.
Dunaújvárosban 10 órakor kezdődött és 14 óráig tart a tüntetés. A forgalmas Aranyvölgyi út egy szakaszán mintegy 20-30 gépkocsi foglalja el a fél pályát. A demonstrálókhoz csatlakozott a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Dolgozók Szakszervezete is.
Békés megyében négy helyszínen tartanak félpályás útlezárást. Vas megyében a 86-os számú főúton két helyen korlátozzák a forgalmat. Pest megyében a 4-es főúton nem okozott fennakadást a demonstráció, és Pécsen is rendben halad a forgalom.
Hoffmann Antal, a Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet vezetője elmondta: tagjaik mintegy 37 gépjárművel vonultak fel a 47-es főútvonal Szarvas felől Békéscsabára bevezető szakaszára. Nagy Károly, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének békéscsabai képviselője arról tájékoztatott, hogy a 47-es főútvonalon, Békéscsaba külterületén, az Orosháza, valamint a Békés felé vezető szakaszokon, továbbá Vésztőn tartanak félpályás útlezárást összesen 23 gépjárművel.
Vas megyében a 86-os számú főúton Nemesbőd közelében, a Szombathely irányába vezető sávot 51 autó foglalta el 11 óra után, a forgalmat rendőrök irányítják, a járművek váltakozva haladnak. A demonstrálók autóin főleg a Liga Szakszervezetek zászlói és néhány transzparens volt látható, ezeken a "Nem tetszik a rendszer" és "Munka Törvénykönyve - Rabszolgamunka" feliratok olvashatók. Délután két órakor a demonstrálók átvonulnak a 86-os főút Petőfi-telephez közel eső részére, és a Körmend felé eső forgalmi sávot foglalják el, így lassítva a forgalmat, a tervek szerint az esti sötétség beálltáig.
A fővárosban egy kivételével minden helyszínen befejeződött a félpályás útlezárás, a demonstrálók csak az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán maradtak este 7 óráig.
A 4-es főút Pest megyei szakaszán és Üllő belterületén délután öt órakor véget ért a forgalomlassító akció. A sötétedés miatt a demonstrálók elhagyták a 4-es főút 32-es kilométerszelvényét és a 400-as út Üllőn átvezető szakaszát. A forgalom újra zavartalan.
Nógrádban is befejeződött a megmozdulás, a megyében három helyszínen a közutakon az autósok biztonságát semmi nem veszélyeztette, rendbontás nem.
Pécsen a 6-os főút Szigetvár felé vezető szakaszán negyed hat után ért véget a demonstráció. A tüntetés záróakkordja egy rendhagyó megemlékezés volt, a földön krétával körberajzolt emberi alakok körül gyújtottak mécseseket. A szakszervezetek a munkavállalók jogait sértő intézkedéseket írták a krétarajzokba.
Tolna megyében a rendőrség és a szervezők szerint is rendben tartották meg a demonstrációt, főként energiaipari szakszervezetek csatlakoztak a tiltakozáshoz. A legtöbben Pakson vettek részt a megmozduláson, a 6-os főúton félszáznál több járművel jelentek meg. Lőrincz László, a szervező Paksi Atomerőmű Dolgozói Szakszervezetének elnöke elmondta, az érdekvédők mellett civilek is voltak a tiltakozók között. Szekszárdon az 56-os főút városból kivezető szakaszán tizennyolc jármű demonstrációja egy-két perces várakozást okozott a közlekedőknek.
Győrben az 1-es úton rendezett félpályás útlezárást szervező Alper László elmondta: a reggeli 25 után egész nap 30-35 autóval voltak kint a demonstrálók. A dudálásból, integetésből azt olvasták ki, hogy az arra járók zöme egyetért követeléseikkel, csupán néhány nagyobb értékű autó vezetője fejezte ki ellenérzését.
Vas megyében két helyen tartottak demonstrációt félpályás útlezárással a szakszervezetek; mindkét helyszínen ugyanazok tiltakoztak, 48-50 autóval vonultak át a 86-os főút egyik szakaszáról a másikra. Délelőtt a 86-os főút Nemesbődhöz közeli szakaszán a Szombathely felé vezető útpályát elfoglalva tiltakoztak a munka törvénykönyve tervezett módosításai ellen, délután pedig szintén a 86-os főúton Petőfi-telephez közel foglalták el a Körmend irányába vezető fél útpályát. A demonstrációt 18 órakor befejezték.
Komárom-Esztergom megyében négy helyszínen tartottak félpályás útlezárást a szakszervezetek, Tatán, Komáromnál, Majknál és az 1-es úton. A szervezők elmondták, helyszínenként 20-25 autó zárta el a fél pályát. A tatai helyszínen a Honvéd Szakszervezet szervezéséhez több rendvédelmi dolgozó és bányaipari szakszervezeti tag is csatlakozott, Komáromnál nyugdíjas vám- és pénzügyőrök demonstráltak. Tatabányán a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének tagjai mellett a villamosipari szakszervezetek és ápolónők is megjelentek.
Székesfehérvár forgalmas útjainak egy-egy szakaszán reggel kilenctől délután fél négyig mintegy félszáz, Dunaújvárosban pedig kilenc órától 14 óráig 25 autó zárta el a fél pályát - mondta Orgovány Zoltán, a Liga Szakszervezetek képviselője. Mint mondta, a demonstráció mottójául "az igazságból elveszett az i" című Hofi Géza idézetet választották.
A demonstrációhoz csatlakoztak a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a Honvéd Szakszervezet, valamint a Független Rendőr Szakszervezet képviselői.
Zala megyében sötétedéskor mind a négy helyszínen befejeződött a demonstráció - közölte Jandó Zoltán, a Független Rendőr Szakszervezet nyugat-dunántúli régiós elnöke. Hozzátette: a két nagykanizsai, a zalaegerszegi, illetve a Keszthelyhez közeli főútvonalakon napközben összesen száz járművel képviseltették magukat az érdekvédők, akikhez az MSZOSZ tagszervezetei is csatlakoztak.
Somogyban három helyszínen - Kaposváron, a Kaposvár és Kaposfüred közötti úton, valamint a 65-ös úton, Siófok és Ságvár között - tartottak félpályás útlezárást. A Kaposvár és Kaposfüred közötti úton, valamint a Siófok és Ságvár közötti úton 16 órakor befejeződött a demonstráció, a Kaposvár-Juta közötti úton este hétig maradtak a tüntetők.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen több mint 160 járművel vonultak az utakra a szakszervezetek - közölte Barna István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének területi ügyvivője.
A legtöbb autó a 4-es főút kisvárdai szakaszán gyűlt össze: itt felváltva csaknem száz jármű zárta el a főút fél útpályáját. Mint azt Olexa Imre, a demonstráció helyi koordinátora elmondta, ezen a helyszínen is véget ért a demonstráció.
Befejezték a tüntetést a 49-es főút Mátészalka és Kocsord közötti, valamint a 41-es főút baktalórántházi szakaszán is.
Debrecen határában, a 47-es főúton néhány kocsival éjszaka is folytatódik a péntek reggel 7 órakor megkezdett, félpályás útlezárással járó demonstráció, ahogy Miskolcon, a 3-as úton, a Felsőzsolca felőli oldal külső sávjában is maradnak tüntetők éjszakára.
Este hét óra után tehát a legtöbb helyszínen a sötétség és köd miatt az útlezárásokat balesetmegelőzési okokból felfüggesztették a demonstrálók. Hét óra után Budapesten minden helyszín felszabadult, országszerte körülbelül egy tucat helyszínen maradtak a legrettenthetetlenebb érdekvédők. Általánosságban elmondható, hogy az útlezárások sikeresek voltak, békésen zajlottak, a hatóság segítőkész volt. A legnagyobb torlódást a budapesti bevezető szakaszon okozták az útzárak, illetve néhány nagyváros (pl.: Nyíregyháza, Szombathely, Győr) bevezető szakaszain.
A LIGA Szakszervezetek ezúton is köszöni a forgalomban fennakadt utazók türelmét és megértését, valamint az útlezárásokban résztvevők segítségét, munkáját, energiáját!
Hivatkozás: www.mti.huKapcsolódó cikkek:
- Félpályás útlezárások november 4-én
- Útlezárások térképe
- Pénteken mintegy száz helyen tart félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA Szakszervezetek
- Álljunk meg egy szóra!
- Milyen lesz 2012. júliusától a munka világa?
Hozzászólások 29 hozzászólás
Az, hogy a szmogriadóban sikerül ezt a lassítást megoldani, máris el lehet érni, hogy nemcsak a közlekedőknek, hanem az asztmásokkal és más légzési gondokkal küzdőknek is sikerül egyszerre keresztbe tenni.
Gondolom minél több embernek tudtok ártani, annál hatékonyabbak vagytok.
Ügyes. :(
Nem igazán értem, hogy az asztmásoknak és a légzési gondokkal küzdőknek miért jelent problémát, ha még kevesebb autó pöfög az orruk alá...
Ártani? Ja, hogy nem megy a napi rutin, és kicsit gondolkodni kell, hogyan intézd ma az ügyeidet?
Valóban hatalmas károkat okozhat a gondolkodás! Bár kísérletek bizonyítják, hogy az aktív kognitív tevékenységre sarkallt patkányok öregedési folyamata lassult, a kondíciójuk és szellemi képességeik is jobbak maradtak, mint a betompult társaiké.
Ha valaki tüntet, vállalja be, álljon oda az autója mellé, ne hagyja csak ott, egy villogó lámpás rendőrautó mellett. Arról nem beszélve, milyen lehet Gazdagrét és Budaörs levegője a nagy dugó miatt.
Tkp. joggal. Közutálatnak örvendtek, eddig ekkora dugót csak Tarlós és Vitézy csinált a Budaörsi egyik sávjának korszerüsítésével, nektek sikerült messze felülmúlni. De ők legalább visszavonták és elnézést kértek, de a ti embereitek most is okoskodva nyilatkozgatnak.
Öngól az egész akciótok.
Nem ma derült ki a rendezvény, erre fel lehetett készülni, 40 perc az életedből nem a világvége.
Elsőként azt szeretném leírni, hogy "köszönjük szépen" hogy megkeserítették több tízezer vagy inkább százezer ember életét. Remélem ez lesz életük legnagyobb öröme. Remélem tisztában vannak vele, hogy amit tesznek semmit sem ér és ne mondják azt, hogy értünk teszik, mert mi ezt nem kértük. Ha ennyire véleményt akarnak nyilvánítani tegyék ezt más módon. Megköszönnénk.
A másik módja hogy leírjam amit gondolok az az ami a dugóban ülve 50-60 percen keresztül járt a fejembe: Ez eképpen hangzik: Hogy szakadt volna anyátokba a fejetek, Ti gerinctelen férgek! és még sorolhatnám.....
Azt meg, hogy egy kumma szót előre nem szóltatok a barrikádolásról, végképp a hab a tortán, azt hittem magam is, hogy a a szmogriadó miatt van a dugó és ellenőriz a rendőrség, de nem, a magára hagyott kocsijaitokat őrizgették, mert ahhoz gyáva patkány férgek voltak a kollegáitok, hogy ott maradjanak a blokádoló kocsikban.
A Pintér-félre rendőrség is elmehet a fenébe, hogy ezt engedélyezte, tüntessetek a képviselők, a pártok, a parlament előtt, ha már a munkahelyeteken nem tudtok, mert az életben még dolgozni nem dolgoztatok, de ne azokkal szúrjatok ki, akiket kirúgnak az általatok okozott késés miatt.
A kormány helyében ezek után nemhogy nem tárgyalnék veletek semmiről, de feloszlatnám ezt a "hülyegyerekek-gyülekezetét" és bíróság elé állítanám az összes résztvevőt.
Na, ezek után vajon ki támogat majd titeket? Ha bukik az ügyetek, magatoknak köszönjétek. Idióták.
Persze, elkéstetek munkából. Nem baj jövőre már nem kell sietni, mert nem lesz hova.
Mint tapasztalható volt, BP-en a városban alig volt forgalom, tehát a demonstráció inkább enyhítette a szmog helyzetet!
A szakszervezetek azt teszik, ami ilyen helyzetben a feladatuk, profin meg volt szervezve. És ez még csak a kezdet!
Viktorék nagyon elkezdtek nyitott szájjal futni a ***erdőben, és még büszkék is rá, hogy mekkora a pofájuk és milyen gyorsan futnak, csak látható, hogy ennek kb mi lesz az eredménye.
Fogd már fel, hogy a forgalomlassításnak nincs értelme.
Nem azt szivatjátok akit kellene, hanem az ártatlan embereket, akik élnének, dolgoznának. Tudod dolgozni! Nem cigizni, beszélgetni, bográcsozni az úton álló lezárt autó mellett... na mindegy hagyjuk.
Igenis nagyon durva forgalom volt Bp-en, 12-13 perces utat több mint 1 óra alatt sikerült megtenni. Ez konkrétan +plusz üzemanyagba került nekem és még sokszázezer embernek. Ez semmi más csak károkozás!
Legközelebb mit találtok ki, ablakokat dobtok be kővel, vagy gyerekeket rugdostok meg? Nem látok különbséget, fájdalom, kár okozása olyannak, akinek semmi köze a *** demonstrációtokhoz. Menjetek a Kossuth térre és ott skandáljatok!
Fidesz troll... te nem vagy ép, csak azok DOLGOZNAK, vagy mi?
Te másik bolygóról jöttél? Miért kell egyáltalán a politikát idekeverni. Egyszerüen csak annyiról van szó, hogy a cél jó, az eszköz maximálisan rossz!!!! Azzal, hogy megkeserítik és megnehezítik százezrek életét nem a kormányra gyakorolnak nyomást, hanem ránk.Csak az a szerencséjük, hogy rendőrök vigyáztak rájuk. Az M3-ason egyébként tuti meglincselik mindet!
2. hihetetlen, hogy mindig minden problémának az a vége, hogy "mert a fidesz / mszp..."
3. a felelős jelen esetben egyértelmüen ez az idióta liga tömörülés: feleslegesen elfüstölt benzinért + kiesett munkaidőért kártéríteni aztán pofátokat befogva bevonulni a börtönbe urak!
Megint csak itt az a fránya kérdés a végén. Elmondom akkor még egyszer, hátha leesik a dolog. Nem a mi tisztünk önöknek tanácsot osztani, hogy mit tegyenek. Önök ezért kapják a tiszteletdíjukat én pedig másért.
Micsoda véletlen, hogy én is pont a kettes úton jöttem be és igaza van mivel pont akkor kezdődött a demonstráció még nem kellett sokat várni. Ne gondolja hogy ez véletlen volt. Akinek csak volt lehetősége az került. Vagy Újpesten keresztül vagy aki szerencsétlenebbül járt az az M3-as felé ahogy én is. Ott viszont már bő 1 órával volt hosszabb a menetidő. Lényeg ami lényeg. Én úgy gondolom, hogy a céljaik vitán felül állnak, de a módszer az hibás. Valamint továbbra is tartom azt az álláspontomat, hogy legyenek nagyon hálásak a rendőr uraknak és hölgyeknek, mert réges régen meglincselték volna magukat az emberek, ha ők nincsenek. :(










