Hírek » LIGA » Részletek

Megállapodás - A többség egyetért

2011. 12. 04.

A három legnagyobb szakszervezeti konföderáció lényegében egyetért a pénteken aláírt megállapodással. A LIGA Szakszervezetek és az MSZOSZ aláírta a megállapodást, a SZEF pedig közleményben tudatta, hogy a pontok túlnyomó többségével egyetért, a többi pedig számára indifferens. A Munkástanácsok szintén aláírta a megállapodást.

A hat magyar szakszervezeti konföderáció közül kettő nem nyilatkozott a megállapodásról. A kizárólag közszférás tagokat tömörítő Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés - amely már az OÉT-be is csak úgy kerülhetett be, hogy koalícióra lépett a SZEF-vel - elsősorban nem a Munka Törvénykönyvében érintett.

Maradt még az Autonomók, amely valahol középen helyezkedik el a konföderációs létszám listán, a három nagy mögött, a két kicsi előtt.

Ha ezt összegezzük, kiderül, a túlnyomó többség egyetért. Persze nem a Munka Törvénykönyve munkavállalókat és szakszervezeteket sújtó intézkedéseivel. Hanem azzal, hogy a júniusban megismert törvényszöveghez képest jelentős eredményeket sikerült elérni, mind a munkavállalók egyéni, mind kollektív jogaiban. A pénteki megállapodásnak köszönhetően pedig nem a három aláíró szakszervezeti konföderáció járt jól, hanem minden egyes szakszervezet Magyarországon, akik ennek a megállapodásnak köszönhetik, hogy januártól nem kell végleg lehúzni a redőnyt. És ez minden munkavállaló érdeke, hiszen így legalább esély maradt arra, hogy közösen érjék el a lehető legjobb feltételeket az új, a ma hatályosnál sokkal szigorúbb Munka Törvénykönyve alatt.


Kapcsolódó cikkek:


Hozzászólások 5 hozzászólás

2011. 12. 04 17:45Renegát
Nem kell szépíteni a dolgokat. Árulók vagytok kik apró pénzért eladták a becsületüket. Szégyen.
2011. 12. 04 21:11István
Mindenki megkapta a magáét. Nincsenek félpályás útlezárások, tüntetgetések, mindenki siethet intézni sürgető és fontosabb dolgát. Annak a néhány ezer akcióban részt vett munkavállaló kivételével (Tisztelet NEKIK) minden birka, gyáva és besz...ari prolinak akinek fontosabb volt fotelból a még meleg szobából a tv-ben nézni a tüntetéseket, lezárásokat pedig üzenem: Ami most fog jönni az jól megérdemeltétek !
2011. 12. 05 08:50Renegát
Igazad van István. Meg azok is megérdemlik akik a Liga szakszervezetekből ezek után nem lépnek ki. Ezek a pénzéhes semmirekellők eladták a tagságukat. Normális országban az összes ilyen szakszervezeti vezetőt azonnal leváltják.
2011. 12. 05 10:01Fehér rabszolga
Igazad van István. Ami most fog jönni az jól megérdemelték! Kapunk belőle mi is, de legalább az emberi méltányosságunkat megőriztük. A járandóság csak járandóság, bányász, rendör tüzoltó stb, központi költség vetés. Nincs fedezet? Miből fizesenek? Ja nincsenek és nem lesznek munkahelyek,mert arra nem az új Mt hivatott. De remélem most a kormány minden nemzetgazdaságot érintő, bezárt magyar cég munkavállalóját fogja kártalanítani úgy mint a vasutasokat. Nincs megkülömböztetés senki között.
2011. 12. 07 08:47Szûcs János
Szégyellem, hogy valaha a Liga tagja voltam...eladták a munkavállalókat, csak azért, hogy a szakszervezeti vezetők "helye" megmaradjon...akinek meg menni kell megy politikusnak..

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.223 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek