facebook_36 youtube_36 twitter_36 indavideo_36 bloghu_36 linkedin_36 android_36 ios_36

Budapest: 14°C
HUF/EUR: 311.64
Hírek » LIGA » Részletek

Nyitott ház Orfűn


nyitott-haz-orfun

A Dél-dunántúli régióban idén második alkalommal került megrendezésre a LIGA Nyitott Ház program az orfűi Rácz Tanyán, 2017. október 12-én.

A szervezők külön örültek annak, hogy a rendezvényre igen nagy volt az érdeklődés. 17 cégtől érkeztek szakszervezeti tisztségviselők, képviselők 11 településről Somogy, Tolna és Baranya megyékből, közel 40 fő volt jelen. A megjelentek nemcsak sok helyről érkeztek, de számos ágazat képviseletében voltak jelen, mindösszesen 10 ágazat képviseltette magát az eseményen.

A megnyitóban dr. Szilágyi József a LIGA Szakszervezetek társelnöke és dr. Kerekes Edit a LIGA Szakszervezetek regionális referense köszöntötték a résztvevőket.

Ezt követően dr. Kiss Mihály munkajogász tartott előadást a kollektív szerződések gyakorlati kérdései témakörben. Az előadás során, és azt követően is számos kérdés és problémafelvetés elhangzott a témával kapcsolatban, a résztvevők igen aktívak és érdeklődőek voltak. Felmerült többek között kérdésként – konkrét eset kapcsán – a kollektív szerződés felmondásának problémaköre, a munkaidő keret szabályozása, valamint ezzel összefüggésben a túlmunka végzésének kérdése, a kollektív szerződéshez csatlakozás gyakorlatának kérdése, vagy KSZ-t kötő szakszervezet reprezentativitása megszűnésének esete, hogy csak néhány példát említsek.

A szakmai előadást követően dr. Szilágyi József LIGA társelnök röviden összefoglalta a LIGA Szakszervezetek gazdálkodásának, stabilizációjának folyamatát az elnökváltás után, majd tájékoztatást nyújtott az európai és a hazai szakszervezetek bérkérdésben folyó kezdeményezéseiről, többek között, a kelet- közép európai bérek felzárkóztatásának szükségességéről és ennek okairól, a LIGA érdekképviseleti munkájának irányairól, a VKF-ben elért eredményekről, a kezdeményezett bértárgyalás tartalmáról, továbbá a Munka törvénykönyvének és a sztrájktörvény módosításának szükségességéről és a korhatár előtti ellátások problémaköréről. Fenti témaköröket követően a társelnök úr tájékoztatta a megjelenteket a LIGA tisztújításáról, valamint a LIGA alapszabályának módosításáról és egyéb működést érintő kérdésekről.

A tájékoztatóval egyidejűleg beszélgetés zajlott, melynek során a résztvevők számos kérdést vetettek fel. Felmerült többek között a LIGA Szakszervezetek megváltozott munkaképességűeket érintő programja, a minimálbér és garantált bérminimum emelése folytán a bérek összecsúszásának problémája, említésre kerültek ezzel kapcsolatban egyes munkaadói gyakorlatok. Felmerült a LIGA regionális szintű tevékenységének stratégiája, az Mt. munkaidőről szóló szabályozása módosításának, valamint a nyugdíjkorhatár előtti ellátás rendezésének szükségszerűsége.

Az ebéd után dr. Szilágyi József társelnök ünnepélyesen átadta az ÉMFSZ alelnöke és BMLSZ elnöke részére az új LIGA tagkártyákat, majd Trembulyák Péter részletesen bemutatta a LIGA szolgáltatási csomagját, az új tagkártyák biztosította lehetőségeket. és a Pénzügyi Portál működését. Végezetül az OTP munkatársa, Herczog Dóra ismertette a LIGA Szakszervezethez tartozó szakszervezeti tagoknak nyújtott, az OTP által biztosított kedvezményeket és az ezek igénybevételének folyamatát.

Ezúton is köszönjük a megjelenteknek, hogy jelenlétükkel és aktív részvételükkel megtisztelték a szervezőket!

k.e.

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.81.131.189 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »