Lezárult az általános vita az Mt.-ről
Véget ért a munka törvénykönyvének parlamenti általános vitája szerda délután, a képviselők reggeltől nyolc órán át tárgyalták a kormány előterjesztését. A kormánypárti oldal a vita végén is elsősorban a törvényjavaslat munkahelyteremtő-, illetve versenyképesség-növelő hatását hangsúlyozta, míg az ellenzék a munkavállalók érdekeinek csorbulására hivatkozva kérte az indítvány visszavonását.
Fidesz-KDNP: a foglalkoztatottsági- és versenyképességi mutatók is javulhatnak
Lakatosné Sira Magdolna szerint a válság elleni küzdelemben minden lehetséges eszközzel erősíteni kell Magyarország versenyképességét, az új munka törvénykönyve pedig javíthat a munkaerőpiac rugalmasságán, ami növelheti az országos foglalkoztatási szintet. A szintén kormánypárti Kiss Attila úgy fogalmazott: a munka törvénykönyvének megszületése közvetlenül még nem teremt új munkahelyeket, de a rugalmas munkakörnyezet biztosításával segíti elérni a kormány által ígért egymillió új munkahely létrehozását. Ékes Ilona (Fidesz) szerint a törvényjavaslat segítheti a munkához való jog kiteljesedését, valamint a munkavállalók kollektív jogainak érvényesülését, továbbá növelheti a vállalkozás szabadságát.
Frakciótársa, Fülöp István örvendetes ténynek nevezte, hogy az új munka törvénykönyve már a bevezetőjében is megemlíti: a törvényes foglalkoztatás bővülését akarja segíteni. A képviselő kitért rá, hogy az alapszabadság húsz nap lesz, de a munkavállalók pótszabadságra is jogosultak. A javaslat fejleszti a védett korra vonatkozó szabályozást - tette hozzá. Varga László (KDNP) azt mondta, a Szentírás alapján vizsgálta meg a törvényt és képviselőtársai számára nyugodt szívvel javasolja annak elfogadását. Hozzátette: a "munka mindannyiunk kötelessége, a mi kötelességünk pedig megteremteni annak lehetőségét".
MSZP: a javaslat egy sajátos értékvilágot hordoz
Tukacs István (MSZP) úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslat egy "sajátos értékvilágot hordoz" miközben kiolvasható belőle egy nagyon rideg gyakorlatiasság is. Úgy fogalmazott, hogy a kormány szerint az olcsó és a jogfosztott munkaerő az érték. Ezeket az értékeket egy olyan gyakorlatias törvényalkotással akarják biztosítani, amelyek "számomra legalábbis dermesztőek" - tett hozzá. A törvényjavaslatot úgy elemezte, hogy a regionális minimálbér akár arra is lehetőséget ad majd, hogy a vállalkozók a minimálbér alatt foglalkoztassanak majd embereket.
A szocialista padsorokból felszólaló Sós Tamás és Veres János egyaránt teljesen elhibázottnak nevezte a munka törvénykönyvére vonatkozó törvényjavaslatot és annak visszavonását kérték a kormányoldaltól. Veres János hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a javaslat területi alapon tegyen különbséget a bérekben.
Jobbik: nem teremt új munkahelyek a munka törvénykönyve
A jobbikos Jámbor Nándor szerint a kormány által előterjesztett munka törvénykönyve nem lesz alkalmas új munkahelyek teremtésére. Az ellenzéki politikus a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását szorgalmazta. Közölte: csak ezen cégek helyzetbe hozása jelenthet érzékelhető növekedést a foglalkoztatásban, illetve a bérekben.
Frakciótársa, Bertha Szilvia úgy fogalmazott, a kormány a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok lazításával az eddigi jogsértések legalizálására készül.
A nők foglalkoztatását segítené az LMP
Ertsey Katalin (LMP) felszólalásában a nők szerepét emelte ki a foglalkoztatottság növelésében. Elmondása alapján a gyereknevelés és a munka közötti egyensúly megteremtésére lenne szükség, ami elsősorban a munkavállaló és a munkaadó folyamatos, egyéni szintű egyeztetésével, továbbá a magas színvonalú szociális szolgáltatások biztosításával érhető el.
Az elnöklő Latorcai János ezt követően november 14-ig elnapolta az általános vita lezárását, aminek értelmében a képviselők hétfőig nyújthatják be módosító javaslataikat a Ház elé, ugyanakkor felszólalni már csak a részletes vitában tudnak majd ismét.
Hivatkozás: www.hrportal.hu/c/vita-az-uj-mt-rol-munkahelyteremtes-kontra-jogfosztott-munkaero-20111110.htmlHozzászólások 2 hozzászólás










