Hírek » Nemzetközi » Részletek

Szakszervezeti konföderációk vezetői találkoztak Andor Lászlóval

2011. 09. 03.

Magyar és európai szakszervezeti vezetők kérésére Andor László, az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa pénteken Budapesten találkozott a hat magyar szakszervezeti konföderáció vezetőivel és Bernadette Segol asszonnyal, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárával.

A magyar szakszervezeti vezetők ismertették a biztossal az új Munka Törvénykönyve tervezetével kapcsolatos kifogásaikat, aggályaikat. Elmondták, hogy ha a jelenleg ismert formában fogadja el a javaslatot a Magyar Országgyűlés, akkor az súlyosan veszélyezteti a magyar munkavállalók elemi jogait és szociális helyzetét, valamint ütközik az Európai Szociális Kartában foglalt normákkal és az európai országok demokratikus gyakorlataival.

Andor László hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a szociális párbeszéd elvére épül, s a Bizottság a maga hatáskörében folyamatos párbeszédet folytat a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel, a szociális partnerek által kialakított közös megállapodásokat elfogadja. A biztos hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság megvizsgálja, hogy a törvénytervezet, a majdan elfogadott törvény megfelel-e az európai uniós jognak. A magyar biztos  kívánatosnak tartotta, hogy a magyar kormány az európai gyakorlattal egyezően folytasson háromoldalú egyeztetést a szociális partnerekkel.

Cimkék: Andor EU biztos

Hozzászólások 1 hozzászólás

2011. 09. 05 11:17Rajnai
Nos........................ hát ez igen kevés amit tenni akar,, miért mert a jogászok akik terveztetett végezték ezeket a tényeket is be illesztve-- végezték.,, ez nem dolgozok véleménye nem is a védelmük benn akar tenni .. kikk azok a közös partnerek azok a képviselők akik nem is a dolgotok képviselői akkor kit képviselnek?? Hisz ha a dolgozókat idáig ők képviselték most nem lenne ekkora káosz ami lessz: ??!!.,,,

Véleményem Rajnai

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.224 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek