Tisztes Munka Világnapja 2011 - VIDEO
A Tisztes Munka Világnapja alkalmából a LIGA Szakszervezetek Ifjúsági Tagozata, a Fiatalok Ligája akciót szervezett 2011. október 7-én, 11:00-13:00 óra között Budapesten, a Széll Kálmán téren (a.k.a. Moszkva tér).
A rendezvény központi témája a tisztes munkáért, tisztes munkakörülményekért való küzdelem. Célja a törvényhozók figyelmének felkeltése a tisztességes foglalkoztatás feltételeinek megteremtésének fontosságára, különös tekintettel a Munka törvénykönyve tervezett módosítására, a munkavállalói jogok megőrzésére. Akciónkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy szinte rabszolgasorsba taszítják a tervezett változtatások a magyar munkavállalókat és ellehetetlenítik a szakszervezetek működését; éppen ezért a Fiatalok Ligája tiltakozásul rabszolgák és rabszolgatartók felvonulásából álló megmozdulást szervezett.
Egy nap, több mint száz ország, félezer esemény, több tízezer ember mozgósít világszerte és emeli fel a hangját a Tisztes Munkáért!
Gyere ki a Széll Kálmán térre, majd utazz velünk Október 7-én a Tisztes Munka Világnapjának nemzetközi honlapján: www.wddw.org
Október 7-én a Tisztes Munka Világnapját (World Day for Decent Work) ünnepeljük világszerte. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség 2008 óta minden évben meghatároz fontosabb prioritásokat erre az akciónapra. Sajnos a magyar munkaügyi problémákkal „tele van a padlás", így mi kötelességünknek érezzük, hogy a Munka Törvénykönyve tervezetének módosításaira hívjuk fel a figyelmet, azonban nem árt kitekinteni, hogy mi is történik a nagyvilágban ezen a napon.
A 2011-es nemzetközi prioritások a Tisztes Munka Világnapjára:
1. A pénzügyi piacok szabályozására irányuló kampány a Pénzügyi Tranzakciós Adó (Financial Transaction Tax) bevezetésének támogatására.
2. A "precarious work" azaz bizonytalan munkafeltételek problematikája. Az atipikus foglalkoztatás formái a gazdasági válság hatására igencsak elterjedtek világszerte. Atipikus munkaszerződések, limitált szociális védelem és törvényes jogosultságok, magasfokú munkahelyi bizonytalanság, alacsony bérek, hiányos munkaegészségügyi és munkabiztonsági feltételek jellemzik a foglalkoztatást. A kiszolgáltatott helyzetű munkavállalók közé tartoznak a nők és fiatalok is világszerte.
3. A német Deutsche Telekom leányvállalata, a T-mobile USA körül már hónapok óta zavarosak a körülmények, ugyanis az amerikai munkáltató többször is megtagadta, hogy munkavállalóik szakszervezetet alakítsanak. A Deutsche Telekom világszerte 250.000 embert foglalkoztat. Ebből 38.000 munkavállaló, aki az USA T-Mobile leányvállalatnál dolgozik, a Deutsche Telekom teljes bevételének 24%-át állítja elő. A német anyavállalatnál megilletik a szakszervezeti jogok a munkavállalókat, az USA-ban viszont azt sem engedik meg nekik, hogy szakszervezetekről beszéljenek a munkahelyükön. Az ottani munkavállalók megfélemlítésben vannak, de nem adják fel a szakszervezeti jogokért folytatott harcot. Az ITUC (Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, az AFL-CIO (szakszervezetei konföderáció az USA-ban) és a német DGB szakszervezetei konföderáció is kiveszi a részét a kampányból és arra kérik a szakszervezeteket világszerte, hogy hívják fel a figyelmet problémájukra a Tisztes Munka Világnapján.
Hivatkozás: www.wddw.orgKapcsolódó cikkek:
- A Munka Törvénykönyve változásai 2011
- Tisztes munka világnapja 2010
- Ma van a Tisztes Munka Világnapja - 2009. október 7.
- A Tisztes Munka Világnapja - 2008. október 7.
Hozzászólások 0 hozzászólás











