Tiltakozó felhívás
Az aláíró szakszervezetek megtárgyalták a kormány Széll Kálmán tervéből megismert, várható intézkedéseit a korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőségek korlátozásáról, valamint a közösségi közlekedésben évtizedes hagyományokkal bíró, hozzátartozói utazási kedvezmények megszüntetéséről, és ezúton az alábbi, közös, szolidaritáson alapuló álláspontjukat fejezik ki.
Az aláírók elutasítják a kormány gyakorlatát, miszerint teljesen elhagy minden egyeztetést a szakszervezetekkel, mindezt úgy teszi, hogy visszaélve a joggal egyéni képviselői indítványként terjeszt törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé.
A szakszervezetek egyetértenek abban, hogy a munkavállalók elsősorban az elvégzett munkáért tisztességes, a megélhetésüket és jövőjüket biztosító munkabért akarnak.
Az elmúlt évtizedekben azonban nagyon sok munkahelyen kialakult az a gyakorlat, hogy a munkáltató – legtöbbször az állam – nem volt képes a munka mértékével vagy veszélyességével egyenértékű bért fizetni, ezért különböző, béren kívüli kompenzációs eszközöket vezetett be.
Így például a különös fizikai megterheléssel járó, veszélyes anyagokkal végzett vagy szigorú utasításos rendszerben működő, esetenként az állampolgári jogok korlátozásával járó munkahelyeken lehetővé tette a korhatár előtti nyugdíjazást.
Más munkakörökben olyan kedvezményrendszer alakult ki, amely az alacsony bért a vállalat egyes termékeire nyújtott kedvezménnyel kompenzálta.
Az ilyen kedvezmények átgondolást mellőző, hirtelen megszüntetése olyan életszínvonal-csökkenést jelentene, amelyet a magyar munkavállalók nem tudnának elviselni az elmúlt évek folytatólagos megszorításai után.
Az aláíró szakszervezetek ezért felszólítják a kormányt, hogy azonnal kezdjen érdemi tárgyalásokat az érintettekkel, és ne éljen olyan eszközökkel a komplex nyugdíjrendszer egyes elemeinek átalakítása során, amelyekről már többször bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a kívánt cél elérésére.
A mai napon az aláíró szervezetek demonstrációs bizottságot hoznak létre, egyben felhívnak minden szakszervezetet a csatlakozásra. Amennyiben rövid időn belül nem érkezik elfogadható, konkrét válasz a kormánytól, a demonstrációs bizottság arra jogosult szervezetei országszerte sztrájkbizottságokat alakítanak.
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete
Független Rendőr Szakszervezet
Honvédszakszervezet
Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete
Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete
Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
Rába Munkavállalók Szakszervezete
LIGA Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége
Egri Volános Dolgozók Szabad Szakszervezete
Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége
Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége
Független Demokratikus Szakszervezet Pécs
Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója
LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége
LIGA Vegyipari Szakszervezeti Szövetség
Hozzászólások 0 hozzászólás










