Egy parazita levele
Tisztelt Társadalom!
Bűnös vagyok. Élősködő, a társadalom vérszívója, volt pénzügyőr, korkedvezményes nyugdíjas. Beismerem bűnömet, súlyos büntetést kérek magamra. Kérem, ne érjék be a kormány által kidolgozott szankcióval!
Az a megaláztatás, amelyben részem van nap mint nap, a családom életének felforgatása és biztos megélhetésének elvétele aránytalanul csekélynek tűnik azért a bűnért, amiket elkövettem. Jó két évtizeddel ezelőtt hoztam egy rossz döntést, rendvédelmi dolgozó lettem. Most emiatt nem tudok sem feleségem, sem három gyerekem szemébe nézni. 14 éves fiam már rendszeresen szembesül azzal, hogy az apja egy élősködő. Néhányan (komoly, értelmes felnőtt emberek) fontosnak érezték ezt elmondani neki. Súlyosabb büntetést kérek, követelek! Minimális igényem egy életfogytig tartó munkatábor, távol szeretteimtől. Nem tudok a szemükbe nézni.
Nem védekezés gyanánt (mentségem nincs), de nem mindig tudtam, hogy bűnt követek el. Annak ellenére jelentkeztem a vám- és pénzügyőrséghez, hogy ez minden barátom (sőt a szüleimet kivéve mindenki) szerint meggondolatlan, rossz döntés volt. Én hittem, hogy helyesen cselekszem. Akkor is hittem, amikor a barátok a béremnél 2-szer, 3-szor több fizetéssel a zsebükben szórakozással, én pedig szolgálatban, olykor az ország másik végében töltöttem a hétvégéket.
Hittem, mert elhittem azt, amit oly sokszor mondtak nekünk egy-egy nemzeti ünnepen tartott állománygyűlésen, értekezleten vezetőink vagy az ott megjelent politikusok. Azt, hogy az országnak szüksége van ránk. Azt, hogy bár anyagi elismerést nem tudnak nyújtani, de az erkölcsi megbecsülés mindenképpen jár nekünk. Azt, hogy az ország büszke ránk. Elhittem. Tettem azt, amit parancsba kaptam. Elhittem, hogy a jó oldalon állok. Ezt akkor is hittem, amikor az előttem ismertté vált bűncselekmények elkövetőit (akik milliókkal, tízmilliókkal rövidítették meg a költségvetést) a bíróságok rendre csak figyelmeztetésben részesítették. (Gondolom, ez volt az arányos büntetés.) Mindent elhittem, sőt. Büszke voltam a munkámra, az egyenruhára, magamra.
Hittem mindebben annak ellenére, hogy 2008-ban stagnált, majd 2009-ben és 2010-ben jelentősen csökkent a jövedelmem. Nem értettem ugyan, hogy milyen bérbefagyasztásról beszélnek, ha a jövedelmem közel 20%-kal csökken. Mégis hittem az erkölcsi megbecsülésben. Csak a büszkeségem kezdett kopni. Akkor, amikor hó végén a baromfipárizsi is kezdett drága lenni. Akkor, amikor gyerekeimnek karácsonyra a használtcikk-kereskedőnél kezdtem vásárolni. Akkor már nem voltam büszke.
Tavaly történt valami. A mindenki által várt kormányváltás után bejelentették, összevonják a Vám- és Pénzügyőrséget az APEH-hel. Azonnal elkezdődött a találgatás, hogyan lesz. Nyár elején még azt közölték a végrehajtó állománnyal (dolgozókkal), hogy az új rendszer kialakításába mindenki beleszólhat. Átszervezési bizottságokat alakítottak, amelyekbe tagokat (képviselőket) kellett választanunk. Ők (a képviselők) persze soha semmilyen fórumra nem lettek meghívva, semmilyen észrevételt nem tehettek, semmilyen információt nem juttattak részükre a folyamatról. Másnak sem. Csak az év vége felé kezdtek szivárogni a hírek. Béremelés lesz, létszámleépítés lesz, akit lehet, nyugdíjaznak, senkit nem nyugdíjaznak, de a fiatalokat kirúgják...
Csak a fejünket kapkodtuk. Novemberben aztán jelenteni kellett, kik azok, akik szolgálati idejük alapján jogosultak a szolgálati nyugdíjra. Ebből már sejthető volt néhány dolog. Közben megjelent az új szervezet (NAV) bértáblája. Kiderült, hogy a vezetők bére jelentősen (akár a duplájára) is nőni fog, a beosztottakénak pedig ismét csökkennie kellene. Ezt kivédendő, garantálták, hogy senki nem fog kevesebbet kapni a 2010. évi bérénél. December elején jött az örömhír. Van egy kis szétosztható keret, így a beosztottak bére is nőhet. (Visszakaphatják egy részét annak, amit az elmúlt években elvesztettek.) Megtörtént az „osztás". Mindenki kapott valamit, kivéve azok, akik már jogosultak a szolgálati nyugdíjra. Az ő részük felosztásra került a többiek között. (Ez logikus lépésnek tűnt, bár még senki nem tudott semmi biztosat.)
Aztán eljött a nagy nap. A személyügyi elbeszélgetés napja. Megjelentek nálunk a felettes szerv munkaügyi vezetői. Elmondták, hogy két bizottság fog foglalkozni velünk. Az egyik a „nyugdíjasokkal", a másik a „maradókkal". Ők már előre tudták az elbeszélgetés végeredményét. Pedig a döntés, hogy elfogadom-e a felajánlott új beosztást, az én kezemben volt. Tudták. A régi beosztásom helyett felkínálták az alap beosztotti kategóriát. Vissza a lépcsőn két fokot. A bérem nem változna még éveken keresztül, hiszen amúgy is többet kapnék, mint amennyi járna az új beosztásom szerint. Nem vállaltam. Nem okoztam csalódást a vezetőimnek. Ekkor már kedélyesen elmondták, hogy az előírt létszámleépítést végre kell hajtaniuk.
A nyugdíjazás ennek a leghumánusabb módja. Tényleg az. Mégis kicsit nehezen emésztettem a dolgot. Ezek szerint már nincs szükség rám. December 30-án futár hozta a sorsunkról szóló határozatokat. A kiosztásukra (a kísérő parancs szerint) csak december 31-én kerülhetett sor. Átvettem. Papíron látni a „nyugállományba helyeztem" szavakat, annak ellenére megdöbbentő volt, hogy már felkészültem rá.
A történteket feldolgozni a család segített (szerencsés ember vagyok). Mindenki biztatott, hogy a nyugdíj végre egy biztos jövedelem. Igaz, kicsit kevesebb lesz, mint a bérem volt (ugyanis rám már az új számítási szabályok vonatkoznak), de ha majd esetleg sikerül munkát vállalnom, akkor végre kicsit könnyebben élhetnénk. (Úgy számoltam, ha szerencsém lesz, akkor a nyugdíjam és bérem, feleségem bérével együtt elérheti akár Lázár úr havi autóbérleti díjának 50%-át is.) Elfogadtam az új helyzetet, berendezkedtem az új életre. Örültem. Végre kezdtünk úgy élni, mint egy normális család. Lett időnk a gyerekekre, egymásra. Ekkor még mindig azt hittem, hogy ez a kiérdemelt, sokat hangoztatott erkölcsi megbecsülés része. Néhány hónapig...
Idén tavasszal azonban fény gyúlt országunk vezető politikusainak elméjében, és úgy döntöttek: ideje lerántani a leplet eddigi bűnös életemről. Rájöttek. Elmondták mindenkinek, most már tudja mindenki, hogy életerős negyvenes létemre vérszívó parazita életet élek, amit persze nem lehet tovább tűrni. Az ilyeneket, mint én, meg kell büntetni. Hat hónap után rájöttek arra is, hogy az ország mégsem boldogulhat a munkám nélkül.
Először csak meglepődtem, aztán megdöbbentem. Egész eddigi életem tévedés volt. Nem én voltam a jófiú. A rossz oldalon álltam. Ha annak idején én is a gazdasági bűnözők, netán a politikusok (bár a 90-es évek olajos ügyei kapcsán több kollégámnak személyesen is volt módja tapasztalni, hogy a kettő nem zárja ki egymást) közé állok, akkor most nem kéne rettegnem a gyerekeim jövője miatt. Most milliókkal több lenne a zsebemben, és nem érdekelne a nyugdíj.
Becsaptam a feleségemet. Ő hitt bennem, most velem együtt retteg a jövőtől. A gyermekeimet megkárosítottam. Pedig ők bíztak bennem. Most már ők is érzik, hogy valami nincs rendben. Már tudom, hogy milyen semmitérő alak is vagyok. Bűnhődnöm kell. Aki a szerettei ellen követ el bűnt, az a legsúlyosabb büntetést érdemli. Kérem ne érjék be azzal, amit a politikusok nekem szántak!
Egy volt püőr. ftzls.
Hozzászólások 27 hozzászólás
- A rendőr "járőrözés" közben miért fordítja el a fejét ha a "kisebbségi" szétveri az utcán a kukát, tépi ki a virágokat amit délelőtt ültetett? Miért?
- Régen, a rendőrnek tekintélye volt, ki állt a törvény mellett. Nem egy olyan esetről lehet hallani h felpofozzák a rendőrt. Miért? Szereti a hivatását? Akkor tegye a dolgát. És nem csak az a dolga hogy büntesse az autósokat! Persze tudom, ki van adva nekik hogy márpedig büntetni kell. Állítólag "rendfenntartó" nem pedig "büntető".
Nem azt mondom hogy mindegyik rendőr ilyen, de a "népnek" elege van abból hogy a tolvajjal, gyilkossal, csalóval, balhézó egyénnel a rendőr (és a kormány) nem tesz/akar tenni semmit. Ezért támadják a rendőröket és azt hogy hamarabb nyugdíjba vonulhassanak.
Miért is általánosít? Ha láttunk egy közömbös rendőrt, akkor mind az? Az talán senkinek sem tünik fel, ha a rendőr 12 órán át áll egy feltört gépkocsi mellett a tüző napon vagy a -10 fokos hidegben, hogy óvja mások javait?
Régen a rendőr kiállt a törvény mellett, a törvény pedig kiállt a rendőr mellett, ha jogszerüen intézkedett. Ma a rendőrt bárki bármiért feljelentheti és ártatlanul meghurcolhatják. Erről nem a rendőr tehet!!! Régen ha a rendőr kint volt a számára kijelölt területen és ott nem történt büncselekmény, akkor jól végezte a dolgát, megelőzte a bünözést. Ma ha nem készít feljelentést, nem bírságol, akkor azt mondják, nem dolgozik elég jól. Amíg a parancsnoka nem ad ki nyilvánvalóan törvénysértő utasítást, nem szegülhet ellene, mert különben nemcsak az állását kockáztatja, hanem hadbíróság elé is állíthatják és elítélhetik parancs megtagadásért. Gondolkodjon el ezen, kérem!
Hagy kérdezzem már meg hogy ki általánosított? Idézek a hozzászólásomból:
"Nem azt mondom hogy mindegyik rendőr ilyen"
Azt hiszem hogy ez erősen sugallja hogy nem általánosítottam.
Arra viszont nem kaptam választ hogy miért fordítják el a fejüket ha a "kisebbség" vandálkodik. Lehet hogy pesten nem így megy, de itt vidéken sajnos a legtöbb rendőr ilyen.
Volt persze olyan is aki odament és "intézkedett", fél évre rá fegyelmivel áttanácsolták másik városba dolgozni azért mert úgy viselkedett ahogy régebben a rendőrök. Ez nem a rendőr hibája, hanem a feletteseié, és a kormányé hogy nem állt ki a rendőr és a törvény mellett. Sajnos nincs tekintélye a rendőrnek, és erről azt hiszem nem az állampolgárok tehetnek, valamiért elveszítették azt.
Sajnos a rendőrség állapota is tükrözi a mai magyar társadalom állapotát. Már most kezd belülről romlani a szervezet. Mi lesz vajon később, amikor a kedvezményeket teljesen megvonják és valóban csak a legsilányabb emberek mennek rendőrnek, akik máshová már nem lesznek elég jók? Mert ez lesz hamarosan. Már most is láthatóak a jelei, ahogyan Ön is írja. Az a rendőr, aki büncselekményt látva elfordítja a fejét, becstelen ember... vagy megfélemlített... ő is ember... van családja, van kiért felelősséget vállalnia, muszáj gondoskodnia róluk. Pontosan úgy van, ahogyan írja: ha valaki intézkedni mer, azt hamarosan leváltják, áthelyezik, tönkreteszik emberileg, anyagilag, belegázolnak a becsületébe.Ha a társadalom negatívan ítéli meg, kénytelen valahogy védekezni. Nincs a világon másik olyan ország, ahol ennyire gyülölik a rendőröket. A legtöbb helyen büszkén vállalhatják, nekünk mindig is szégyellnünk kellett. A régi rendszerben is... Talán a hatalomnak nem is érdeke egy erős rendőrség felépítése. A zavarosban halászni jó dolog. Egy erős, politikától független rendőrség ezt nem engedné meg. A magyar rendőrség züllesztése szerintem szándékosan zajlik évtizedek óta.
Engem az ilyen jellegü kijelentések arra az állampolágrra emlékeztetnek, aki balhézik, ha 60 km/h sebességgel megfogjuk egy 30-as lakó, pihenő övezteben... Aztán pedig másnap, amikor ugyanebben a lakó, pihenő öveztben a gyerekét elüti egy 60 km/h sebességgel közlekedő gépkocsi, dühöngeni kezd, hogy miért nem lépünk fel határozottabban...
Azt hiszem nem személyeskedtem senkivel, ennek ellenére Ön elkezdett személyeskedni velem szemben. Ehhez többet nem is füznék hozzá!
A dolog többi részéről én a magam részéről derülátó vagyok, mert bár az "urak" azt képzelik, hogy a 2/3 birtokában mindenhatóak, azért Magyarország nem egy lakatlan sziget, hanem az EU tagállama és mint ilyen, a csatlakozási dokumentumok aláírásakor az abban foglaltakat magára nézve kötelezően elismerte. Senkinek ne legyen tehát kétsége, hogy a közösségi jog mellettünk áll, és bár időbe fog telni, de kamatostul visszakapja mindenki a jogos járandóságát. Közülünk sajnos senkinek sem szokatlan a rossz körülmények közötti lét, ezért ezt a pár évet fogjátok fel úgy, mint ha "hadi" körülmények között kellene szolgálatot ellátni. Ezt is kibírjuk, mint eddig mindig.
Mellesleg szerintem ez nem személyeskedés volt ny.r.tzls részéről, hanem egy igen gyakori jelenségre való figyelemfelhívás. A legszomorúbb az egészben, hogy rettentő sok ilyet hallottunk már, Ön egyáltalán nem különleges a véleményével, sajnos. Sőt (most személyeskedés következik!) Ön egy meglehetősen átlagos ember, nem különb, mint bármelyikünk.
És még egy kérdés utoljára, aztán részemről le is zárom ezt a vitát. A kérdésre nem kell válaszolnia, csak saját magának, de őszintén. Ha kukát borogató, randalírozó "kisebbségieket" lát, odamegy, hogy figyelmeztesse őket, esetleg rendőrt hív legalább, szól a közelben látott, nem intézkedő rendőröknek vagy fülét-farkát behúzva elsompolyog?
Ne haragudjon de ez eléggé személyeskedésnek hangzik: "Engem az ilyen jellegü kijelentések arra az állampolágrra emlékeztetnek", de ez mindegy is, lényegtelen. Engem meg az ilyen kijelentések az olyan rendőrre emlékeztetnek aki... (és itt befejeztem, mert van kivétel!)
A kérdésére válaszolva: Én menjek oda a a kukát borigató fiatalokhoz mikor a rendőr ott megy el mellette és elfordítja a fejét? Ez az én faladatom lenne? Az állampolgároknak kell fegyelmezni a másik állampolgárt? Ezt most komolyan kérdezte? Akkor mégis mi a rendőrség feladata ha nem a rendfenntartás?
Ha jó tudom, ha én odamegyek és szétcsapok köztük akkor önbíráskodásért én kapok.
Ha rendőrt hívok:
1:Mire "hivatalosan" kiérnek (és ez most nem bántás ként mondom, hanem tudom hogy a bürokrácia miatt van), addigra a randalírozó fiatalok már rég valamelyik kocsmában isznak tovább.
2:Ha ki is érnek időben, elkapják őket, feljelentés, tanúskodás, stb.Nem kapnak semmit mert úgysem tudják behajtani, stb,stb. Ez persze megint nem a rendőr hibája. Következő hétvégén (ha már nem az nap) engem vesznek elő és én kapok mert hogy miért szóltam a rendőröknek.
Ezért hívjon az állampolgár rendőrt?
Félreértés ne essék, nem támadom Önöket. Vannak normális rendőrök, de sajnos mostanában egyre több az olyan rendőr, aki nem hivatásként fogja fel, hanem munkaként. Ami egyrészről érthető, másrészről viszont ha így fogja fel hogy csak egy "átlagos" munka, akkor az ne is menjen hamarabb nyugdíjba!
Vegyétek már észre,hogy a Fidesz célja ,hogy szembe állitsa egymással az embereket és lehetőleg bünbakokká váljanak a nyuggerek és a rendvédelmisek ,hogy közben szépen csendben még akkor is ha mellé fekszenek akkor is végig csinálja a szivatását.mert nincs támogatottsága annak ,hogy ne vegyék el ezeket tőlük mert nem termelnek.Itt csak a gazdagok termélnek és sajnos ezt a fiatalok be is veszik de kanyar mentesen ébredésük után már sajnos késő lesz. !! és ahony a diák hozzászólásait nézem nem is nagyon van remény. De majd mikor a gyerekének nemtud mit tenni az asztalra akkor ki kerekedik a szeme csak akkor már az utcára is csak engedéllyel mehet feltéve ha a napi robotot megcsinálta. Szép jövő miiiiii -Diák. Talizunk a táborokba gyerekek !!!











