Budapest: 21.37°
HUF/EUR: 326.53
szechenyi
Hírek » Tagszervezeti » Részletek

A MÉDOSZ és a NAK stratégiai együttműködése


a-medosz-es-a-nak-strategiai-egyuttmukodese

2018. február 13-án a vidék megtartó erejének növelése érdekében stratégiai együttműködést kötött a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripai és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK). Az egyezség révén tovább javulhatnak az agráriumban dolgozók munkafeltételei.

Zászlós Tibor, az NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke Budapesten a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy szorosabbra kívánják fűzni a kamara és a szakszervezet között már évek óta meglévő együttműködést. Közös célnak nevezte a stabil munkalehetőségeket feltételező vidéki életminőség-javulást, ezzel a vidék megtartó erejének növelését. Megjegyezte, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a növekvő foglalkoztatási tendencia mellett megjelent a munkaerőhiány. A munkaerő bővítése és megtartása egyik fontos eszközének nevezte a szakképzést, és hangsúlyozta, hogy ezen a területen szorosabban működnek majd együtt a tervek szerint.

Fontos ez a mostani egyezség, mert több területen is azonosak a céljaink, a törekvéseink. llyen például a MÉDOSZ által is kiemelten kezelt munkavédelem – mondta a kamara részéről a megállapodást szentesítő Zászlós Tibor, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke. – E téren a kamara 2017 őszén munkavédelmi roadshow-t bonyolított le, amelynek keretein belül felhívtuk tagjaink és közvetve a náluk dolgozó munkavállalók figyelmét a biztonságos munkavégzés fontosságára. – Bízunk abban, hogy a MÉDOSZ-szal közös tevékenységünk révén tovább javul a morális környezet és tovább csökken a munkabalesetek száma is. Hiszen nagyon fontos, hogy a „Mindenkit hazavárnak” szlogen ne csak szlogen maradjon – jegyezte meg a kamarai alelnök. Zászlós Tibor elmondta, a kamara más területen is magáénak érzi a tagjaiknál dolgozók problémáit, így a NAK fontosnak tartja, hogy az élelmiszer-feldolgozásban, élelmiszeriparban is tiszta munkaviszonyok legyenek. Ez pedig, mint megjegyezte, biztonságot ad a munkavállalóknak, így hosszú távon maradhatnak az agráriumban.

A másik aláíró fél, dr. Huiber Tibor MÉDOSZ elnök a közös munka egyik legfontosabb elemének tartotta a stabil, rendezett munkaügyi kapcsolatok biztosítását, de szavai szerint a munkavédelem, munkajog és a nemzetközi kapcsolatok területén is segítséget jelent az együttműködés. A MÉDOSZ elnöke azt emelte ki, hogy a szakszervezet korábban munkavédelmi és munkajogi kérdésekben többször segítette tanácsaival a NAK-ot. Mint mondta, reméli, hogy a most hivatalossá lett kapcsolat a minden lényegi munkakörülményt szabályozó kollektív szerződések mezőgazdaságban való – még jelentősebb – elterjedéséhez is hozzájárulhat. Úgy vélte, ugyancsak része lehet az együttműködésnek, hogy a falugazdászokat is felvértezzék munkavédelmi ismeretekkel, akik így ezeket a tudnivalókat továbbadhatják a velük szoros kapcsolatban lévő gazdálkodóknak.

Forrás: medosz.hu, agrarszektor.hu


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.91.121.255 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »