facebook_36 youtube_36 twitter_36 indavideo_36 bloghu_36 linkedin_36 android_36 ios_36

Budapest: 14°C
HUF/EUR: 311.64
Hírek » Tagszervezeti » Részletek

Rendhagyó osztályfőnöki


A PADOSZ kezdeményezésre 2017. március 31-én, Pakson két szakközépiskolában is rendhagyó osztályfőnöki órára került sor. A végzős diákok a szakszervezetekről és a munka világáról hallhattak tájékoztatást.

Az előadások előzménye, hogy a LIGA elnöke és a szervezet ifjúsági tagozat képviselői az elmúlt év novemberében tettek látogatást Pakson, ahol találkoztak a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) képviselőivel, és a szakszervezet tagjaival. Ezen a találkozón vetődött fel, hogy a LIGA aktív szerepvállalásával meg kellene újítani, a diákság körében a szakszervezetről az érdekképviseletről szóló tájékoztatásokat.


Az elhatározást tett követte, amely során a PADOSZ kezdeményezésre, a szervezet kapcsolatrendszerét felhasználva, 2017. március 31-én, Pakson, két helyszínen – az I. István Szakképző Iskolában és az Energetikai Szakgimnázium és Kollégiumban – kerültek megtartásra a tájékoztatók. A rendezvényeken, osztályfőnöki óra keretén belül, három csoportban, közel 200 fő végzős fiatalnak sikerült dr. Trembulyák Péter LIGA szolgáltatási koordinátor előadását tető alá hozni, aki mellett Bocsor István PADOSZ elnökhelyettes adott a fiataloknak tájékoztatást az atomerőműben működő szakszervezet működéséről. Az előadáson a fiatalok részére kiosztásra kerül a LIGA által készült „Munkakódex”, valamint a PADOSZ által készített a „Mit is ad Nekünk a szakszervezet” című tájékoztató is.A rendezvényeken végig tapasztalható volt a fiatalok nyitottsága, érdeklődése az elmondottakkal kapcsolatban.


A szervezők bíznak benne, hogy a diákoknak szóló tájékoztatók tovább folytatódnak, és lesznek újabb iskolák, intézmények, gazdálkodók, ahol a fiatalokkal közvetlenül tud a szakszervezet kapcsolatot teremteni, amely remélhetőleg a munka világában történő kijutásuk esetén segíti őket a szakszervezettel történő „egymásra találásban”.

B.I.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.81.131.189 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »