Szakképzés » Részletek

Pályatanácsadók képzése

2010. 04. 19.

Az uniós oktatási miniszterek 2008. november 21-én írták alá a 2004 óta immáron második közös döntést, az egész életutat végigkísérő pályaorientációs karrier-tanácsadási szolgáltatásnyújtás rendszerének (LLG – Life Long Guidance) fejlesztéséről. A TÁMOP 2.2.2. „A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése” projekt erre az uniós törekvésekre adott magyar válasz.

A pályaorientációs rendszer fejlesztésének szükségességét az indokolja, hogy hiányosak, illetve az egyes szakpolitikai rendszerekben elszigeteltek a pályaorientációs szolgáltatások, amely nagymértékben hozzájárul a nem tudatos pályaválasztáshoz, növeli a képzés során a lemorzsolódást, valamint a sikertelen pályaválasztások számát. Magas azoknak az aránya, akik nem abban a szakmában helyezkednek el, amelynek gyakorlására éveken keresztül készültek, emiatt a képzésbe befektetett erőforrások nem vagy nem kielégítően hasznosulnak.

A gazdasági válság hatására a vállalati létszámleépítések is egyre inkább mindennapossá válnak. Mind az érintett dolgozók, mind a munkahelyi vezetők érdeke az, hogy ez a folyamat minél kevesebb zökkenővel menjen végbe, és a dolgozókat a lehető legkisebb kár érje. A szakszervezetek bekapcsolódása, érdemi közreműködése ebbe a folyamatba szükségszerű és kívánatos.


A TÁMOP 2.2.2. projekt közvetlen, rövid távú célja olyan tanácsadói csapat létrehozása és képzése, akik a munkahelyeken közvetlenül tudnak pálya-tanácsadási szolgáltatásokat nyújtani kollégáiknak. A projekt egy következő célja a kiképzett, egymással is kapcsolatba kerülő tanácsadókból a pályaorientációs tanácsadók hálózatának létrehozása.
A projekt ezen első szakasza egy képzéssel kezdődik (az időpontok megtalálhatók a www.palyatanacsadok.hu honlapon). A képzés szervezői biztosítják a 2x3 napra vonatkozó teljes ellátást (szállás, étkezés), valamint a megfelelő számlák benyújtása után megtérítik a képzésen részt vevők teljes utazási költségét (kizárólag közösségi közlekedés – vonat, busz – esetén). Ezen felül a képzésen részt vevő munkáltató részére – a munkáltatóval kötött szerződés alapján – a 2x3 nap idejére meghatározott összegű bérköltség támogatást fizetnek.

A LIGA Szakszervezetek fontosnak tartja, hogy ebbe a folyamatba bekapcsolódjon, ezáltal is a szakszervezetek társadalmi szerepvállalását erősítse. Várunk ennek megfelelően minden olyan jelentkezőt, aki elhivatottságot érez ezekhez a feladatokhoz és megfelel a pályázati követelményeknek (pl. felsőfokú végzettség), illetve konföderációnk szervezetpolitikai prioritásainak (pl. a regionális hálózatba való illeszkedés).

A projekt sajátossága az, hogy a leendő pályatanácsadók döntően nem a munkahelyeken kívül, hanem helyben, a munkahelyeken működnének, saját kollégáikat és vezetőiket segítve. Olyanok, akik munkahelyi tapasztalattal rendelkeznek, jól ismerik a munkahelyi környezetet, könnyen gyorsan elérhetők mind a dolgozók, mind a vezetők által, személyre szabott segítséget képesek nyújtani. A munkahelyi szakszervezetekben dolgozók, a munkahelyi szakszervezeti vezetők és aktivisták már eddig is sokszor szembe találták magukat különféle konfliktusokkal, s vettek részt ezek megoldásában. Az ő részvételük és kiképzésük a pályaorientációs tanácsadásra, személyes lehetőségeik tárházát bővíti, olyan új és hasznos ismeretekre tehetnek szert, amiket egyénileg is és munkatársaik érdekében is hasznosítani tudnak. A képzés tematikájának összeállításánál ezeket a szempontokat követték.

A pályatanácsadók képesek lesznek a munkahely elvesztéséből adódó konfliktusok oldására, az újbóli elhelyezkedést segítő tennivalók ismeretének birtokában lesznek, segíteni tudják az álláskereséshez és jelentkezéshez, valamint az újrakezdéshez szükséges dokumentumok elkészítését, összekötő szerepet tudnak játszani a munkájukat elveszítők vagy más érdeklődők és olyan intézmények között, mint a munkaügyi központ, illetve biztosítani tudják a dolgozói érdekképviseletet.

A projekt keretében kialakításra került a www.palyatanacsadok.hu honlap. Ez aktuális és fontos információkkal segít mind a projekt megismerését, mind a jelentkezést illetően.

Jelentkezni rövid bemutatkozással az info@liganet.hu címen, érdeklődni Dr. Szabó Imrénél (70-455-0749) lehet, valamint a következő honlapokon érdemes körülnézni:

http://www.epalya.hu/cikk/?cikk_azonosito=000399

http://internet.afsz.hu/engine.aspx?page=afsz_tamop222_meropkepzesek

http://internet.afsz.hu/engine.aspx?page=afsz_tamop222_meropkepzesek_visszajelzes


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.224 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő