Összefoglaló a csődtörvényről
A pénzügyi válságot követő reálgazdasági recesszió következtében folyamatosan növekszik azon vállalkozások száma, akik fizetőképtelenné válnak. Ismerve a hazai gyakorlatot arra is fel kell készülni, hogy kevésbé - a reorganizációt szolgáló – a csődeljárások, hanem sokkal inkább a felszámolási eljárások száma fog jelentősen nőni.
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról az 1991. évi XLIX. törvény rendelkezik. A munkavállalókra vonatkozó főbb rendelkezéseket az alábbiakban foglaljuk össze.
• A felszámolási eljárás kezdeményezésétől az eljárás lezárásáig a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit be kell tartani, ami – többek között – azt is jelenti, hogy
21. § (2) A munkáltató köteles döntése előtt a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezettel véleményeztetni a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések tervezetét….
Ennek megfelelően abban az esetben, ha a vállalkozás (az adós) maga dönt a felszámolási eljárás megindításáról, ezt a szakaszt alkalmazni kell.
• A felszámolási eljárás bírósági végzéssel indul, a Cstv. 27. § (1) szerint: A bíróság az adós felszámolását végzéssel elrendeli, ha az adós fizetésképtelenségét állapítja meg. A bíróság a felszámolást elrendelő végzést az eljárás lefolytatására irányuló kérelem beérkezését követő 60 napon belül hozza meg. A felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételének napja (28. §).
A bíróság a felszámolást elrendelő végzésben kijelöli a felszámolót (illetve rendelkezik a felszámolóbiztos személyéről). Tudni kell, hogy ettől kezdve minden jogosultság (és kötelezettség) őt illeti meg, (illetve őt terheli). A felszámolás kezdő időpontjában megszűnnek a tulajdonosnak a gazdálkodó szervezettel kapcsolatos külön jogszabályokban meghatározott jogai. Ettől az időponttól kezdve a munkáltatói jogok is a felszámolóra szállnak át. 46. § (5) A felszámolás kezdő időpontjától - a jogszabályok, a kollektív szerződés és a belső szabályzatok és a munkaszerződések keretei között - a felszámoló gyakorolja a munkáltatói jogokat, és teljesíti a kötelezettségeket.
A köztes időszak (ami több hónap is lehet) legnagyobb problémája, hogy a munkavállalók bérének fedezete is hiányzik, azaz a dolgozók ez idő alatt nem jutnak jövedelemhez (ami egyúttal persze azt is jelenti, hogy élhetnek a rendkívüli felmondással).
• A hitelezők a törvényben megszabott határidőn belül benyújtják igényüket a követeléseikre. Tudni kell, hogy Magyarországon a felszámolási eljárás keretében kiegyenlített követeléseknek csak minimális hányada nyer kielégítést (de a bér ez esetben is kivétel).
A munkavállalók tekintetében azonban egy speciális szabály rendelkezik a hitelezői igények bejelentésének esetleges elmaradására: 37. § (4) A felszámolási eljárás befejezésének időpontjában esedékessé váló követelések közül a gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnése miatt az Mt. 86/A. §-a alapján a munkavállalót megillető átlagkeresetet, az Mt. 95. §-ának (1) bekezdése szerinti végkielégítést, valamint a munkaviszonyra tekintettel járó egyéb juttatásokat a felszámoló igénybejelentés hiányában is hitelezői igényként veszi nyilvántartásba, és elégíti ki a kielégítési sorrend általános szabályai (57-58. §) szerint.
A törvény tételesen meghatározza a felszámoló feladatait, ennek megfelelően:
46. § (1) A felszámoló felméri a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket.
(2) A felszámoló nyitó felszámolási mérleget készít, megtervezi a felszámolás végrehajtásához szükséges költségeket és ütemtervet készít, ideértve a gazdasági tevékenység ésszerű befejezéséhez, valamint az állagmegóváshoz szükséges feladatokat és pénzügyi feltételeket, különös tekintettel a felesleges munkaerő leépítésére. A felszámoló az ütemtervet köteles a hitelezői választmánynak vagy bármely hitelezőnek (így a munkavállalóknak is)- kérésre - bemutatni, aki az ellen a bíróságnál kifogással élhet.
A felszámolási eljárás végeztével (ami jellemzően egy hosszú folyamat, akár évekig is eltarthat) a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat a törvény szerinti kielégítési sorrendben kell rendezni. E szerint az első helyen a felszámolási eljárás költségei szerepelnek (bármilyen meglepő is, a társadalombiztosítási tartozások és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj tartozások, az adók és adók módjára behajtható köztartozások csak az 5. helyen vannak rangsorolva). A felszámolási költségek közül első helyen állnak (ami azonban nem feltétlenül jelent ez esetben kielégítési sorrendet!):
a) az adóst terhelő munkabér és egyéb bérjellegű juttatások - ideértve a munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítést, valamint a kollektív szerződésben, illetve a munkaszerződésben meghatározott juttatásokat is, továbbá ha a felszámolás kezdő időpontját megelőzően esedékessé vált munkabért és egyéb bérjellegű juttatásokat a felszámolás kezdő időpontja után fizették ki, az ezeket terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettség is (ideértve az egészségügyi hozzájárulást, illetve a magánnyugdíj-pénztári tagdíjat is);
Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy a törvény szerint a bérjellegű juttatást szűken kell értelmezni, nem minősíthető ilyen juttatásnak a kiesett munkabért helyettesítő kártérítés, ha a munkavállaló az összeget költségtérítésként, kártérítésként kapja vagy kellene kapnia, így nem minősül bérjellegű juttatásnak a kiküldetés, külszolgálati költségtérítés, különélési díj, különböző szociális juttatások és támogatások. A személyi alapbért, vagy teljesítménybért, azonban további bérrészek egészíthetik ki. Bérjellegű juttatásnak minősül tehát minden olyan fentiek szerinti munkaviszonyhoz kapcsolódó juttatás, amit a munkavállaló munkájának ellenértékeként pénzben vagy természetben kap az Mt., kollektív szerződés, belső szabályzat vagy munkaszerződés, esetleg más jogszabály alapján még akkor is, ha távol töltött idő ellenértéke. A végkielégítés nem munkabér, hanem kárpótlási díj, ezért mivel a törvény ezt a fajta juttatást is - korlátozott mérték erejéig, de - előnybe kívánja helyezni, külön nevesíti.
Tekintettel arra, hogy maga a fizetésképtelenség, de általában a felszámolási eljárás a bérek fedezetés nem biztosítja, egy külön törvény (1994. évi LXVI.) rendelkezik az ún. bérgarancia alapról. Ennek célja, a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek a Munkaerőpiaci Alap bérgarancia alap részéből támogatást nyújtson annak érdekében, hogy az adós gazdálkodó szervezet az őt, mint munkáltatót, terhelő munkabértartozásokat a hivatkozott törvényben meghatározott feltételek mellett és mérték erejéig ki tudja fizetni. Amennyiben tehát a felszámolás során a felszámoló a korábban körülírt felszámolási költségeket [Cstv. 57. § (2) bekezdés a) pontja] nem tudja kifizetni vagyon hiányában vagy likviditási problémák miatt, a hivatkozott alap támogatását veheti igénybe. Ez az igénybevétel korlátozott, nem jelent feltétlenül teljes kiegyenlítést.
A pénzügyi támogatás a felszámolás kezdő időpontja előtt megszűnt munkaviszonyból származó bértartozások fedezetéül is szolgál. Fontos kiemelni, hogy az adott támogatás visszatérítendő támogatás, tehát az igénybevett összeget a felszámolás alatti vagyonból vissza kell fizetni. A visszafizetett összeg felszámolási költségnek minősül.
A törvény szerint: 7. § (1) A felszámoló a támogatási igény meghatározása során a támogatásra jogosult gazdálkodó szervezetnek a jogosultakkal szemben, a bérfizetési napon fennálló bértartozását, de egy felszámolási eljáráson belül jogosultanként legfeljebb a tárgyévet megelőző második év - Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének (jelenleg 185.000.-ft) ötszörösét veheti figyelembe.
Végezetül ismételten jelezzük, hogy a felszámolási eljárás alatt is a munkaviszonyra vonatkozó szabályok (Mt) rendelkezései teljes mértékben alkalmazandóak (így többek között pl. a csoportos létszám csökkentésre vonatkozó előírások is).
Hozzászólások 0 hozzászólás
