Archívum » Válság / kezelés » Részletek

A válság és a szakszervezetek lehetőségei

2009. 02. 12.

Naponta kell szembesülnünk a válság újabb és újabb, életünket megnehezítő hatásaival. A munkavállalók körében növekszik a bizonytalanságérzet, és felerősödik az igény a nehézségek leküzdésére, kezelésére szolgáló megoldások iránt. Az alábbiakban a szakszervezetek nélkülözhetetlen szerepvállalásához kívánunk segítséget nyújtani, hogy minél teljesebben, konkrét segítségnyújtással tudjanak megfelelni a tagságuk elvárásainak. Elképzeléseink szerint folyamatosan frissítjük majd e „válságtanácsokat”, amelyhez számítunk a LIGA honlap olvasóinak tapasztalataira, kérdéseire, hozzászólásaira.

Válaszok a kihívásokra

A helyi szakszervezeteknek a kedvezőtlen hatások csökkentése érdekében tevékenységük intenzitását növelni szükséges mind a tagságuk körében, mind a munkáltatóval folytatott tárgyalások során.

Az állampolgárok, így a szakszervezeti tagság körében is állandósult a bizonytalanságérzet. Ezt a lehetőségekhez képest csökkenteni a helyi szakszervezeti élet további megerősítésével, azokon a helyeken, ahol az formálissá vált, a hatékony érdekvédelmi munka felélesztésével lehet. A szakszervezetnek a tagok szolidaritásán alapuló, összetartozó közösségként kell működnie, sokkal inkább, mint máskor. A tagoknak érezniük kell, hogy a szakszervezet mellettük áll, megfelelő információkat bocsát a rendelkezésükre a munkahelyük perspektíváival kapcsolatban, a felmerülő nehézségek megoldásában aktív részt vállal, és mindent megtesz a veszteségek csökkentésére. Ebből a szempontból a válság a szakszervezetek számára az újrakezdés, megújulás követelményét is magában hordozza.

A válság legfájdalmasabb dimenziója a foglalkoztatás biztonságának drámai megrendülése. A szakszervezeteknek elsősorban erre a problémára kell koncentrálniuk. A munkáltatótól meg kell követelni az összes információt a foglalkoztatás jövőbeni feltételeiről, és a tagsággal kialakított stratégia mentén szükséges alternatív javaslatokat tenni.

Amennyiben elkerülhetetlen a leépítés az adott munkahelyen, a szakszervezetnek legalább három irányban kell hatékony tevékenységet végeznie. Egyrészt, a távozni kényszerülők számára meg kell kísérelni a törvényes járandóságokon felül további anyagi vagy természetbeni juttatásokat elérni, és azokat kollektív megállapodásban kell rögzíteni. Másodsorban, a leépítések során a szakszervezeteknek ellenőrizniük kell a folyamatot, őrködve azok törvényessége felett, képviselve a méltányosság szempontjait is. Végül, de nem utolsósorban, az állásukat kényszerűen elvesztőkkel nem szabad, hogy megszakadjon a kapcsolat.
Döntő fontosságú, hogy a törvényszerűen elkeseredett kollégák támaszkodhassanak a szakszervezetek, a tagság segítő együttműködésére. Részükre a szakszervezeti tagviszony fenntartásának kedvezményes lehetőségét biztosítani kell. Hasonlóan fontos, hogy ahol van rá lehetőség, a szakszervezet anyagi forrásait át kell csoportosítani a közvetlen segítségnyújtási formákra. A szakszervezetek információnyújtással segíthetik az állástalanná vált társaikat, további elhelyezkedésüket, átképzésüket, a szociális támogató rendszer igénybevételét elősegítendő. Szükség és lehetőség szerint a szakszervezet infrastruktúrájának igénybevételét is lehetővé kell tenni, esetleg a munkáltató által történő finanszírozás megszerzésével.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.220 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő