Rászorulók, kismamák, fogyatékosok munkajogi védelmében indul vizsgálat
Munkajogi programot indított az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté elsősorban a rászorulók, a kisgyermekes anyák és a fogyatékos emberek védelmében kívánja megvizsgálni a méltó munkához való jog érvényesülését. Külön foglalkoznak azzal a több tízezer fiatallal, akik nem jutottak be a felsőoktatásba, és azokkal, akik 16 évesen kikerülnek az oktatási rendszerből.
A láthatatlan munka napja
Itt vannak, csendben végzik a dolgukat. Sokaknak csak akkor tűnik fel, hogy a munkájuk fontos, sőt nélkülözhetetlen, ha épp nem tudják elvégezni. Ők a „láthatatlan munkások". Április első keddje a láthatatlan munka napja. De mi is ez?
"Civilek egymás közt" - Civiliáda 2012
Az Európa Ház idén is megrendezi a civil szervezetek közvetlen találkozójaként ismerté vált Civiliáda című találkozót. A helyszín Budapest, az időpont március 8-9.
Áttörni az "üvegplafont"
Az Európai Bizottság március 5-én közzétett jelentése rámutat, hogy a vállalatok vezetőtestületeiben lévő nők számának növelése terén kismértékű előrelépés történt egy évvel azt követően, hogy Viviane Reding uniós jogérvényesülési biztos hiteles önszabályozási intézkedések végrehajtására szólított fel (MEMO/11/124). Európa legnagyobb vállalatai esetében a vezetőtestületekben mindössze minden hetedik tag nő (13,7%). Ez kismértékű javulás a 2010. évi 11,8%-hoz képest. Ilyen ütem mellett azonban további 40 évig tartana a nemek közötti megfelelő egyensúly elérése.
A nőknek 2012-ben 62 nappal kell többet dolgozniuk
A nemek közötti bérszakadék a férfiak és a nők egy órára jutó keresetének átlagos különbözete. A nemek közötti bérszakadék a folyamatos munkaerő-piaci megkülönböztetést és egyenlőtlenséget tükrözi, ami a gyakorlatban elsősorban a nőket érinti.
A Munka méltósága: átfogó vizsgálat alá veszik a magyar munkaerőpiacot
A Munka méltósága címmel átfogó vizsgálatot indít az ombudsman. Szabó Máté elsősorban arra kíváncsi, felkészültek-e a munkaügyi szervek és a lehetséges munkáltatók a felsőoktatási reform következményeként várhatóan tömegesen a munkaerőpiacra kerülő szakképzetlen, pályakezdő fiatalok képzésére és foglalkoztatására.
Diszkriminatív munkaadók - négy határozat a hatóságtól
Ha a munkavállaló vagy álláskereső úgy érzi, a munkaadó diszkriminálja a munkahelyen, akkor panaszt tehet az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál. Vannak, akik sikerrel jártak. A 2011-es évből négy olyan határozatot idézünk, amely a munkaadó elmarasztalásával járt. Tanulságos esetek.
A nők jelentős hátránnyal indulnak a munka világában
A nők átlagosan 10 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál - mondta Pánczél Márta, az Egyenlő Bánásmód Hatóság programvezetője. Az állásinterjú során feltett érzékeny kérdések miatt is a szervezethez fordulhat a pályázó.
"Romák a pálya szélén"
A Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozata „Romák a pálya szélén - a roma foglalkoztatás aktuális kérdései szakszervezeti perspektívából" címmel konferenciát szervezett szeptember 27-én Kazincbarcikán, a Hotel Lukács Konferenciatermében.
Munka a gyes után: konferencia a kismamáknak
Az elmúlt időszakban nagyon sok törvény változott, és sok esetben az álláskeresés rutinja, a naprakészség is hiányzik - mondta Vendég a háznál című műsorunkban a szakember. A jogász a megváltozott törvényekre hívja fel a figyelmet.
2011 - Az Önkéntesség Európai Éve
Az Európai Unió 1983 óta rendezi meg a különféle témákra koncentráló „Európai Éveket”. Minden évre megjelöl egy tevékenységi területet, mely kapcsán - Európa szerte egységes megközelítést alkalmazó kampánnyal - igyekszik az állampolgárok tájékozottságát növelni és a nemzeti kormányok figyelmét a témakörre irányítani. A Tanács 2010/37/EK számú határozata alapján a 2011-es tematikus évet az önkéntesség témájának szenteli az Unió. A 2011-es dátum szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen 2001 az önkéntesség nemzetközi éve volt, az európai intézmények pedig most - a nemzetközi év tízedik évfordulóján – ismételten szeretnék felhívni a figyelmet erre az Európa szerte milliókat megmozgató tevékenységre.
Esélyegyenlőség az Európai Unióban - konferencia
„Esélyegyenlőség az Európai Unióban” címmel tartotta idei konferenciáját a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Esélyegyenlőségi Tagozata 2010. november 4-én. A Friedrich Ebert Alapítvány által támogatott konferenciát a budapesti Hélia Hotelben tartották meg.
Nemi egyenlőség a társadalomban és a munkahelyeken
A gazdasági válság elmélyítette az egyenlőtlenségeket és aláásta a nők jogait, ezt a határozatot fogadta el az ITUC kongresszusa. Ugyanebben a határozatban indították útjára azt a programot melynek célja elérni a nemi egyenlőséget a munkahelyeken és a társadalomban.
Diszkrimináció a sokféleség ellensége
Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozat - Friedrich Ebert Alapítvány
Az egy éve alakult Esélyegyenlőségi Tagozat már ősszel felkészített, szakmailag alkalmas tagokból álló, regionális szinten működő esélyegyenlőségi hálózatot hozott létre, mely 2010. január elsején kezdte meg működését. Mivel az esélyegyenlőség kérdéskörének kezelése, a diszkriminációs esetek feltérképezése és a szakszerű segítségnyújtás csakis jól képzett szakemberek által valósulhat meg a konföderáción belül, így a tagozat vezetői fontosnak tartották az önkéntes segítők és a leendő munkatársak további képzését. Így került megrendezésre egy regionális szintű oktatás-sorozat, mely a Friedrich Ebert Alapítvány anyagi támogatását élvezte. A képzések színterei voltak: Budapest mellett Miskolc, Kecskemét, Zalaegerszeg és Paks.
Sokszínűségi nap a Millenárison
Még az időjárás is tarka arcát mutatta azon a május 8-i szombaton, mely napsütéssel, majd széllel és felhőkkel várta a Millenáris Parkban a színes vendégsereget a Sokszínűségi napon. A reggeltől késő délutánig tartó programkavalkád délelőtt 10 órakor vette kezdetét és 18 óráig szórakoztatta a vendégeket: egészségeseket és fogyatékkal élőket, különböző bőrszínűeket, gyerekeket és felnőtteket, férfiakat és nőket egyaránt.
Esélyegyenlőségi Tagozat: Küldöttgyűlés
2010. április 28-án szerdán különleges esemény miatt gyűltek össze az Esélyegyenlőségi Tagozathoz csatlakozott szervezetek képviselői. A Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozata ekkor tartotta -a 2009. június 18. utáni alakuló ülést követően- első küldöttgyűlését.
EU irányelv a szülői szabadságról
2010. március 18-án az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent a Tanács 2010/18/EU irányelve a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról, és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.
Közvetett hátrányos megkülönböztetés a munkabér megállapítása során
A Legfelsőbb Bíróság ítéletével 2009. év végén végleg lezáródott az az ügy, amelyben a Hatóság megállapította, hogy Kérelmező munkáltatója közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmazott azon munkavállalóival szemben, akik egészségi állapotuk (betegségük, vagy gyermekük betegsége) miatt legalább 85%-ban nem tudtak megjelenni és munkát végezni munkahelyükön.
Egyenlőség-jelek
Dr. Gyulavári Tamás, Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület, ELTE-ÁJK, Munkajogi Tanszék
Napjainkban az esélyegyenlőség, a diszkrimináció fogalmairól sokan, sokat, sokféleképp beszélnek, azonban óriási probléma, hogy alig hallani olyan szakmai diskurzusról, mely valóban eligazítást adna a téma iránt érdeklődők és a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett emberek számára. Tény, hogy Magyarországon már létezik a jogszabályi háttér és a megfelelő intézményrendszer a diszkrimináció csökkentésére és romboló hatásának orvoslására, viszont a legtöbben ma sem tudják miként, és hogyan élhetnének jogaikkal. A mai naptól megjelenő „egyenlőség-jelek” című beszélgetés-sorozatunk a kommunikációs űrt kívánja betölteni.
LIGA Régiós Esélyegyenlőségi Hálózat
A LIGA Szakszerveztek 2010. január 27-ével létrehozta a LIGA Régiós Esélyegyenlőségi Hálózatát, amelyhez lakóhelye szerint bárki fordulhat, ha úgy érzi, munkája során diszkriminálták.
A Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozatának elnöke és elnökségi tagjai fontosnak tartják, hogy az esélyegyenlőséggel, diszkriminációval kapcsolatos szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység ne csak a szavak szintjén valósuljon meg. Elképzelésük szerint a tagozat gyakorlati, kézzel fogható támogatást is szeretne nyújtani a hátrányos helyzetbe került munkavállalók, szakszervezeti tagok részére.
Készüljünk együtt a 2011-es magyar EU-elnökségre!
Január 22-én a Parlament adott otthont a "Készüljünk együtt a 2011-es magyar EU-elnökségre! - A trió-elnökség prioritásai" országos civil konferenciának, melyen több mint ezer résztvevő jelent meg a felsőházi patkóban, s annak karzatán. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a civil szféra képviselői tájékoztatást kapjanak a prioritásokról, a szféra elnökségi programban való részvételi lehetőségeiről. A meghívottak szekcióüléseken fejthették ki véleményüket, javaslataikat, és ismertethették meg ötleteiket a szervezőkkel.
"Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" kampány
2010-ben 27 Európai Uniós tagállamban – így többek között Magyarországon – is megrendezésre kerül az úgynevezett „Sokszínűségi Nap”, melynek kezdeményezője és támogatója az Európai Bizottság, hazai szakmai irányítója és támogatója pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A májusi 8-i rendezvény idei első előkészítő megbeszélésére január 21-én csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletén került sor, ahol a Liga Szakszervezetek képviseletében a Liga Esélyegyenlőségi Tagozatának három tagja vett részt.
Egyenlőség-jelek
Dr. Ürmös Andor, Szociális és Munkaügyi Minisztérium Roma Integrációs Főosztály osztályvezetője
Napjainkban az esélyegyenlőség, a diszkrimináció fogalmairól sokan, sokat, sokféleképp beszélnek, azonban óriási probléma, hogy alig hallani olyan szakmai diskurzusról, mely valóban eligazítást adna a téma iránt érdeklődők és a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett emberek számára. Tény, hogy Magyarországon már létezik a jogszabályi háttér és a megfelelő intézményrendszer a diszkrimináció csökkentésére és romboló hatásának orvoslására, viszont a legtöbben ma sem tudják miként, és hogyan élhetnének jogaikkal. A mai naptól megjelenő „egyenlőség-jelek” című beszélgetés-sorozatunk a kommunikációs űrt kívánja betölteni.
Egyenlőség-jelek
Interjú Kisari Károllyal, a Down Egyesület elnökével

December 3. - Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja
1992-ben az ENSZ december 3-át a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napjává (International Day of Persons with Disabilities) nyilvánította, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a sérült emberekre, a fogyatékosok mindennapi gondjaira, ösztönözve az egészségeseket arra, hogy beteg embertársaikat egyenrangú félként kezeljék. Fontos, hogy ez a szemlélet ne csak abban nyilvánuljon meg, hogy eljutunk az akadálymentes környezet kialakításának gondolatához, hanem testet kell hogy öltsön a mindennapi viselkedésben, az odafigyelésben.
Egyenlőség-jelek
Interjú Dr. Demeter Judittal, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökével
Napjainkban az esélyegyenlőség, a diszkrimináció fogalmairól sokan, sokat, sokféleképp beszélnek, azonban óriási probléma, hogy alig hallani olyan szakmai diskurzusról, mely valóban eligazítást adna a téma iránt érdeklődők és a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett emberek számára. Tény, hogy Magyarországon már létezik a jogszabályi háttér és a megfelelő intézményrendszer a diszkrimináció csökkentésére és romboló hatásának orvoslására, viszont a legtöbben ma sem tudják miként, és hogyan élhetnének jogaikkal. A mai naptól megjelenő „egyenlőség-jelek” című beszélgetés-sorozatunk a kommunikációs űrt kívánja betölteni.
A Nők Elleni Erőszak Világnapja
2009. november 25 - december 10. között világszerte aktivisták hívják fel a figyelmet a nők elleni erőszak problémájára. A szolidaritás megvalósulása a szakszervezetek számára alapérték, ezért elengedhetetlen, hogy minden szakszervezeti tag felfigyeljen a problémára. A Nők elleni erőszak világnapja alkalmából megtartandó november 28-i rendezvény, valamint az ehhez kapcsolódó 16 akciónap programcsomag akkor éri el célját, ha üzenetét meghallva levonjuk a következtetést saját életünkre vonatkozóan, s ezen túl jobban odafigyelünk a körülöttünk élő embertársainkra, közösségeink tagjaira, munkatársainkra, szomszédainkra, barátainkra.
Egyenlőség-jelek
Interjú Billus Danielával, az SzMM Esélyegyenlőségi Főosztályvezetőjével
Napjainkban az esélyegyenlőség, a diszkrimináció fogalmairól sokan, sokat, sokféleképp beszélnek, azonban óriási probléma, hogy alig hallani olyan szakmai diskurzusról, mely valóban eligazítást adna a téma iránt érdeklődők és a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett emberek számára. Tény, hogy Magyarországon már létezik a jogszabályi háttér és a megfelelő intézményrendszer a diszkrimináció csökkentésére és romboló hatásának orvoslására, viszont a legtöbben ma sem tudják miként, és hogyan élhetnének jogaikkal. A mai naptól megjelenő „egyenlőség-jelek” című beszélgetés-sorozatunk a kommunikációs űrt kívánja betölteni.
Egyenlőség-jelek
Beszélgetés-sorozat az esélyegyenlőség magyarországi helyzetéről
Napjainkban az esélyegyenlőség, a diszkrimináció fogalmairól sokan, sokat, sokféleképp beszélnek, azonban óriási probléma, hogy alig hallani olyan szakmai diskurzusról, mely valóban eligazítást adna a téma iránt érdeklődők és a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett emberek számára. Tény, hogy Magyarországon már létezik a jogszabályi háttér és a megfelelő intézményrendszer a diszkrimináció csökkentésére és romboló hatásának orvoslására, viszont a legtöbben ma sem tudják miként, és hogyan élhetnének jogaikkal. A mai naptól megjelenő „egyenlőség-jelek” című beszélgetés-sorozatunk a kommunikációs űrt kívánja betölteni.
A Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozatának Első Országos Konferenciája
A nyáron szervezeti kereteket öltött Liga Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozata komoly célt tűzött ki maga elé megalakulásakor: a Liga szakszervezetek munkavállalóit érő esetleges diszkriminációval kapcsolatos ügyek feltárására, az érintettek érdekvédelmére regionális szinten összpontosuló, de helyi szinten megszervezésre kerülő esélyegyenlőségi hálózat kiépítésére kötelezte el magát. Ezen elvek alapján a tagozat elnöke, Dr. Dancsóné dr. Soós Ilona és az elnökség többi tagja úgy döntött, hogy november 10-11-én megrendezi a tagozat első országos konferenciáját, valamint a leendő hálózati személyek képzését.
Egyenlő Bánásmód Hatóság konferencia - november 4.
November 4-én az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) konferenciát szervezett, melyen bemutatta a hatóság 2009. évben végzett tevékenységét, valamint tájékoztatást adott a TÁMOP-5.5.5/08/1 programról. A rendezvényen a Liga Esélyegyenlőségi Tagozata képviseletében többen részt vettek az elnökség tagjai közül is.
A munkavállaló nők IX. országos konferenciája - "Munkavállaló nők a válságban"
Október 15-én került megrendezésre a Munkavállaló Nők Országos Konferenciája, „Munkavállaló nők a válságban” címmel, mely a Friedrich Ebert Alapítvány (FES), a szakszervezeti konföderációk és a Nők a Holnapért Alapítvány összefogásával valósult meg. A rendezvényen Dr. Dancsóné dr. Soós Ilona, a Liga Esélyegyenlőségi Tagozatának elnöke, a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete képviseletében Szabó Ferencné, Szakács Enikő, valamint a Liga munkatársa Minorics Melinda vett részt.
A LIGA Esélyegyenlőségi Tagozatának elnökségi ülése
Az október 12-én tartott elnökségi ülés egyik legfontosabb témája a LIGA Régiós Esélyegyenlőségi Hálózatába jelentkezett személyek képzésének megbeszélése volt. Az elnökség úgy döntött, hogy a képzéssel egyidejűleg, 2009. november 10-11-én megrendezi a LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Tagozatának Első Országos Konferenciáját, melynek szekcióülései két helyszínen, a budapesti Star Hotelben és a Liga székházban kerülnek megrendezésre.
Európai Unió Antidiszkriminációs Szakértői Hálózatának első munkaértekezlete
A European Human Consultancy szervezésében került megrendezésre az Európai Unió Antidiszkriminációs Szakértői Hálózatának első munkaértekezlete, melyet 2009. szeptember 22-én Budapesten az Európai Ifjúsági Központban tartottak.
A rendezvény előzménye, hogy az Európai Bizottság az EU Progress program keretében az osztrák ÖSB Consultingot és a holland European Human Consultancy-t azzal a feladattal bízta meg, hogy hozzanak létre egy társadalmi- gazdasági szakértőkből álló hálózatot (Socio-Economic Experts’ Network, SEN).
Jobban sújtja a pénzügyi válság a nőket
A pénzpiaci zavarok következtében mintegy hárommilliónyian veszítették el állásukat, köztük több mint 40 százalék a női munkavállaló. Habár már látszik a fény az alagút végén, valószínűtlennek tűnik, hogy a gazdasági fellendülés elérje azokat, akiket a leginkább érintett a válság: a szegénységben élő nőket és gyermekeket. A nőket sújtó egyre növekvő szegénység és erőszak kérdéséről tartottak vitát a képviselők a múlt szerdán az EP nőjogi szakbizottságában.
A társadalom széles rétegeit érintő szolgáltatást indított útjára az Egyenlő Bánásmód Hatóság
A társadalom széles rétegeit érintő szolgáltatást indított útjára az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) 2009. szeptember 1-jén. A TÁMOP 5.5.5 program keretében megvalósuló „Diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka erősítése” című projektjének keretében 20 egyenlő bánásmód referens várja a panaszosokat szeptember elejétől az összes megyében, valamint Budapesten. A Hatóság szigorú felvételi eljárás keretében választotta ki azt a 20, jogász végzettséggel és az egyenlő bánásmód területén komoly referenciákkal rendelkező szakembert, akik a projekt megvalósításának időszakában közvetlen, személyes kapcsolatot fognak kialakítani a panaszosokkal.
A LIGA Esélyegyenlőségi Tagozatának elnökségi üléséről
2009. szeptember 4-én, 11 órakor tartotta harmadik elnökségi ülését a LIGA Esélyegyenlőségi Tagozata. Miután a tagozat elnöke, Dr. Dancsóné dr. Soós Ilona javaslatot tett a 6 napirendi pontra, elkezdődhetett azok megtárgyalása.
Megalakult az esélyegyenlőségi tagozat
Kedves hölgyek és kollegák! – köszöntötte a jelenlévőket Gaskó István a Liga Szakszervezetek elnöke az Esélyegyenlőségi Tagozat alakuló ülésén. Elmondta, hogy a szakszervezetekben jellemzően eddig inkább nőbizottságok működnek, de az esélyegyenlőség előmozdítása, ennél jóval kiterjedtebb témakört jelent. Az esélyegyenlőtlenség csillapítása szakszervezeti feladat, de ez eddig nem működött a Ligában, így a hiátus kiküszöbölésére alakul ma ez a tagozat a konföderáción belül. A Liga elnöke elmondta, hogy a legfőbb elemek a témában az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, valamint a kisebbségi és roma kérdés kezelése, melyet a szakszervezet tiszta szívvel és tiszta lélekkel vállal fel. Nagy örömmel vette tudomásul, hogy a tagozat megalakulását komoly támogatottság övezte.