Budapest: 8.09°
HUF/EUR: 321.30
szechenyi
Kik vagyunk » Regionális irodák » Dél-dunántúli » Cikk részlet

Számos juttatást húzott magával a minimálbér


Nem csak a minimálbér, de ahhoz kapcsolódóan az álláskeresési járadék, a közfoglalkoztatottak bére, illetve több más juttatás összege is emelkedik idén.

Január 1-jétől 93 ezer forint helyett 98 ezer forint lett a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 108 ezer forintról 114 ezer forintra emelkedett. Így aki minimálbérért dolgozik, az havi nettó 3275 forinttal kaphat többet, mert 64 190 forint lesz a nettója. Akinek pedig garantált bérminimum jár, az 3930 forinttal kereshet többet: a nettója 74 670 forintra emelkedik. Ezek a tételek a családi kedvezményt nem tartalmazzák.

A minimálbérhez kapcsolódó, legtöbb – Baranyában mintegy 27 ezer, Tolnában 13,5 ezer – embert érintő változás az álláskeresési járadék emelkedése. Ezt az előző 4 évi bruttó fizetés alapján állapítják meg, annak 60 százalékában. Aki csak minimálbért keresett, annak bruttó 55 800 forint lehet a járadéka. A maximális bruttó 98 ezer forintos járadékot bruttó 163 ezer forintos fizetésnél lehet elérni.

Többet kaphatnak mostantól a kismamák is

A minimálbér ilyen mértékű emelésének egyik nyertesei a kismamák. A nekik járó juttatások ugyanis a jogszabályi változások kapcsán ebben az esztendőben az inflációt meghaladó mértékben nőnek. 2012-ben a maximális gyed összege 130 200 volt, ez a minimálbér-emelés következtében 2013-tól 137 200 lesz, vagyis akár 7000 forinttal is több lehet a gyermekgondozási díj.

Érdekes kettősség ugyanakkor, hogy egyelőre nincs biztos információ a gyesen (gyermekgondozási segély) lévők ellátásának emeléséről. A gyes összege a mindenkori öregségi nyugdíj minimális összegének felel meg, ami a nyugdíjemelés – a kormányzat az elmúlt év végén átlagosan 5,2 százalékos emelésről döntött és tájékoztatott – híre ellenére hivatalosan még mindig 28 500 forint.

Nő a táppénz is, de már nem véd a felmondástól

A 98 ezer forintos minimálbér életbe lépésével idén ismét emelkedik a betegszabadságon töltött idő, a táppénz juttatása is, amit folyamatos, legalább 2 év biztosítási idő esetében a napi átlagkereset 60 százalékában állapítanak meg. Ugyanakkor a táppénz a jövőben már nem nyújthat védelmet azok számára, akik egy esetleges elbocsátást szeretnének elkerülni, ugyanis az új szabályok szerint a munkavállalónak a betegszabadság alatt is lehetősége van felmondani. A felmondási idő azonban csak a betegszabadság végén kezdődhet el. A dolgozónak a felmondás jogellenességére való hivatkozással lehetősége van pert indítani, ugyanakkor a korábbi gyakorlattal ellentétben ilyenkor már nem a bírósági eljárás teljes idejére kapja a rendes fizetését, hanem legfeljebb 12 hónapra.

Hivatkozás: http://www.bama.hu/baranya/gazdasag/szamos-juttatast-huzott-magaval-a-minimalber-478799

Hozzászólások 1 hozzászólás

Kukucs.
Nem csak ez a hir évült el igy ''17. végén a ddLiga oldalon. :)

Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.204.52.4 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »