Budapest: 14.52°
HUF/EUR: 323.26
szechenyi
Kik vagyunk » Regionális irodák » Dél-dunántúli » Cikk részlet

Titokban figyelik a pécsi buszos cég dolgozóit?


Már az is botrányt kavart, amikor a pécsi közgyűlés februárban megszavazta: rejtett módon is ellenőrizhetők a pécsi tömegközlekedésben dolgozók. Úgy tudjuk, a helyzet ennél is komiszabb: mire ezt eldöntötték, a hozzánk eljuttatott információk szerint már figyeltették a pécsi buszsofőröket. A Tüke Busz szerint mindez az utasokért történik - írja a PécsiStop.

Ezen a hangulaton már csak az rontott tovább, amikor információink szerint kiderült: ez a fajta rejtett megfigyelés már a közgyűlési döntést megelőzően megkezdődhetett. Több buszsofőr egybehangzó véleménye szerint nagyjából két héttel a jogszabály elfogadása előtt megjelent a buszokon és pályaudvarokon egy furcsán viselkedő férfi. Meggyőződésük, hogy a munkájukat figyeli, és a cég alkalmazásában áll.

Ez persze, ha nem is túl elegáns, nem törvénytelen. Amennyire mi tudjuk legalábbis akkor nem, ha ezt a cég előre bejelenti a dolgozóknak. Ám ezt nem erősítették meg a hozzánk forduló dolgozók.

A Tüke Busz Zrt. reakciója (változtatás nélkül) :

"A Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója 2015. március 6-án értesítette az érintett szakterület(ek) vezetőjét(vezetőit) arról, hogy a 2012. évi I. törvény 11.§-ban foglalt felhatalmazás alapján 1 fő alkalmazásával az adott szakterület dolgozóinak tevékenységét ellenőrzi.

Tette ezt azzal a fontos céllal, hogy a cég alkalmazottainak munkavégzését a hatékonyság és szakszerűség alapján ellenőrizze, és az ellenőrzés végén megfogalmazza javaslatait, amivel jobbá, még inkább utasbaráttá tehető a szolgáltatás.

Az ellenőrzés szervesen illeszkedik a Társaságnál működő szakszervezet kezdeményezéséhez, a Nézzünk Együtt a Tükörbe (NET) programhoz, aminek ugyanaz a célja: növelni az utasok elégedettségét."

Hofekker Ferenc, a Tüke mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet, egyben a NET projektgazdájának elnöke kissé megütődött ezeken a szavakon.

- Szomorú, de azt kell mondjam, a Tüke Busznak jelenleg az égvilágon semmi köze a fent említett programhoz - így Hofekker. - Annak örülünk, hogy olvassák a Facebook-oldalát, nézik a közleményeinket, de le kell szögeznem: a Tüke korábbi vezetésétől semmiféle támogatást nem kaptunk ahhoz a projekthez, amelynek célja az autóbusz-közlekedésből fakadó konfliktusok számának csökkentése, a munkavállalók, a társaság, végső soron pedig a tömegközlekedés népszerűsítése.

Hofekker leszögezte: semmiképpen nem illeszkedhet szervesen az ellenőrzés a NET-hez. A fentiek mellett azért, mert a dolgozók ilyetén megfigyelése olyan, mintha egy bokorba bújva leskelődnének utánuk, míg a Nézzünk Együtt a Tükörbe jellegénél fogva teljes mértékben a széles nyilvánosság előtt zajlik, és pontosan annyira nézi a dolgozók, mint az utasok érdekeit.

Hivatkozás: http://www.pecsistop.hu/regio/titokban-figyelik-a-pecsi-buszos-ceg-dolgozoit/1310221/

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 18.206.168.65 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »