Budapest: 16°
HUF/EUR: 331.08
szechenyi
Kik vagyunk » Regionális irodák » Dél-dunántúli » Cikk részlet

Maximumnak bérminimum, a holnapot sem látják a fiatal rendőrök


Anyagi és erkölcsi megbecsülésre vágynak a rendőrök a Független Rendőrszakszervezet szerint, s ezek hiányában egyre többen szerelnek le, s váltanak civil életre.

Rettenetesen rosszul keresnek a pályakezdő, illetve a néhány éve szolgáló rendőrök, így egyre többen szerelnek le közülük – állítja a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ), melynek területi képviselete szerint a Dél-Dunántúlon több mint százan hagyták el a testületet a közelmúltban.

– A garantált bérminimum januártól hatezer forinttal 114 ezerre emelkedett – mondta Orgovány Zoltán, az FRSZ régiós, s így Somogyért is felelős elnöke. – A rendőrségnél, csakúgy, mint a teljes közszférában 2007-ben befagyasztották a béreket, s azóta nem emelkedtek a fizetések. Így fordulhatott elő, hogy sokak fizetése a törvényileg megszabott bérminimumot sem érte el még az illetményekkel együtt sem.

– A közelmúltban négy megyét, Somogyot, Baranyát, Tolnát és Fejért jártam körbe – folytatta Orgovány Zoltán –, s megyénként 70–150 rendőr fizetése nem éri el a kötelező minimumszintet. Ők vagy újoncként kerültek nemrégiben a kapitányságokra, vagy maximum négy éve szolgálnak. De a tiszthelyettesi állományban is akadnak, akik hiába szereltek fel már öt-tíz esztendeje, nem keresnek nettó százezer forintot. Pedig érettségizett, majd két év rendőriskolát elvégzett emberekről van szó. A szakszervezeti vezető hozzátette, beszélt olyan rendőrrel, aki, mivel más megyéből vezényelték Somogyba, s albérletben kénytelen élni, hetente csak kétszer engedheti meg magának, hogy meleg ételt egyen. Másvalaki pedig a szüleinek köszönheti, hogy főtt ételhez jut. – Egyre több a pályaelhagyó – állította Orgovány Zoltán. – Akadnak, akik leszerelés után külföldre mennek, s eredeti foglalkozásukkal próbálnak érvényesülni. Mások inkább beállnak nagy gyárakhoz, például a dunaújvárosi Hankookhoz dolgozni, ugyanis még három műszakban is tervezhetőbb az életük, s többet is keresnek valamivel. Nagy a Terrorelhárító Központ (TEK) és az országos és budapesti főkapitányságok elszívó ereje is, hiszen utóbbiakban a különféle pótlékok miatt jobbak a jövedelmi viszonyok. A TEK-nél pedig majdnem kétszer akkora fizetés várja a rendőröket, mint a kapitányságokon. A bérfeszültséget csak növeli, hogy a TEK-esekkel sokszor egy helyen, s nem egyszer együtt dolgoznak a rendőrök. Az FRSZ régiós elnöke szerint mindezek tudatában nehéz meggyőzni a kezdő rendőröket, hogy ne szereljenek le, hiszen jelenlegi fizetésük legalább biztos pénznek számít. – Szeretnénk, ha nyugdíjig tartó hivatásnak éreznék a munkájukat – jegyezte meg Orgovány Zoltán –, ám úgy nehéz, hogy 2006 óta nemcsak s társadalmi megbecsülésük hiányzik, de az anyagi is. Pedig jönnek a fiatalok, elvégzik a rendőriskolát, ám hamarosan megcsömörlenek. A probléma a rendőrség vezetésén belül is ismert, a tiszthelyettesek és zászlósok például bruttó 14 ezer forintos bérkompenzációt kaptak. – Csak éppen ez még tűzoltásnak is kevés volt – jelentette ki az FRSZ régiós elnöke. – Egyfelől a pályakezdők bére így is alig érte el a bérminimumot, másrészt a kompenzációt az illetékes rendőr-főkapitányságoknak kell kifizetniük. Az országos vezetők ráadásul azt kommunikálják, abból fizetik a kompenzációt, amit 16 százalékos jövedelemadót levonnak a korengedményes nyugdíjba vonult rendőröktől, ami viszont a generációk között okoz feszültséget. Arról már nem is beszélve, hogy a 14 ezer forinttal megemelt fizetések eltorzították a bértáblát, s a tiszthelyettesek, zászlósok bére rácsúszott a kezdő tisztekére. Orgovány Zoltán szerint a rendőrök közötti rossz hangulathoz hozzájárult az állománytábla módosítása is, mely előtt mindenki optimista volt, ám kiderült, nemhogy pozitív változások nem történtek, de elvontak státuszokat a kapitányságoktól – Somogy 20–30-cal kevesebbel számolhat –, s tiszti helyeket visszaminősítettek tiszthelyettesire, amivel elvették a lehetőséget a fiatalok elől az előrelépésre.

Hivatkozás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/maximumnak-berminimum-a-holnapot-sem-latjak-a-fiatal-rendorok-483295

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.80.219.236 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »