Budapest: 0°
HUF/EUR: 324.92
szechenyi
Hírek » Archívum » 2015 » Március

Pedagógussztrájk: több napra tervez a PDSZ

pedagogussztrajk-tobb-napra-tervez-a-pdsz

Többnapos sztrájkot szervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mivel nem sikerült megállapodniuk a minisztériummal a bérezésről, a segítők juttatásának emeléséről és a túlmunka kérdéséről – mondta Mendrey László a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Bővebben »


Újabb ágazati szakszervezetek csatlakoztak a LIGÁhoz

110-medosz_logo.pngA LIGA Szakszervezetek hétfői elnökségi ülésén felvette tagjai sorába a Postás Szakszervezetet és a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetét. 


110-posta_szaksz_logo.jpg


A felvételüket kérő szervezeteket Tóth Zsuzsanna elnök (PSZ), és dr. Huiber Tibor országos választmányi elnök (MÉDOSZ) mutatták be. Az új szervezeteketek ezúton is köszöntjük!


A honvédelmi miniszter benyújtotta a katonai életpályamodell bevezetéséhez szükséges javaslatot

a-honvedelmi-miniszter-benyujtotta-a-katonai-eletpalyamodell-bevezetesehez-szukseges-javaslatot

Hende Csaba honvédelmi miniszter március 24-én, kedden benyújtotta az Országgyűlésnek az új katonai életpálya bevezetéséhez és az ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztéshez szükséges törvényjavaslatot.

Bővebben »


Alkotmánybíróság elé kerül a vasárnapi boltzár

alkotmanybirosag-ele-kerul-a-vasarnapi-boltzar

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a vasárnapi zárva tartás miatt a LIGA Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mert álláspontjuk szerint az erről szóló törvényhez nem készült előzetes hatásvizsgálat, és nem volt elegendő idő a felkészülésre; ezek pedig a jogalkotási törvénybe ütköznek - jelentette be Gaskó István, a LIGA elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Bővebben »


Európai vasárnapok - Andor László írása

europai-vasarnapok-andor-laszlo-irasa

A boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozását szinte minden érintett ellenezte; megütközéssel vagy felháborodással fogadta. Nem volt érdemi konzultáció a javaslatról, nem ismeretes semmi olyan elemzés, amely a korlátozások pozitív hatásait bármilyen formában kimutatta volna. Arra sem hivatkozhatott senki, hogy erre tartana a világ, mivel hogy nem erre tart.

Bővebben »


Újabb elbocsátások a vasárnapi zárás miatt

ujabb-elbocsatasok-a-vasarnapi-zaras-miatt

A vásárlók, a dolgozók, a kereskedők és az állam is rosszul járt a vasárnapi zárva tartás bevezetésével – mondta az ATV Startban Sütő Zoltán, a Griff Collection tulajdonosa.

Bővebben »


Munkavállalói javaslatok az Mt. módosítására

munkavallaloi-javaslatok-az-mt-modositasara

Alaposan átszabnák a szakszervezetek a munka törvénykönyvét, amelyben erősebb felmondási védelmet szeretnének elérni a kisgyermekes munkavállalóknak. Az érdekvédők többek között módosítanák az elbocsátásra, a pótlékokra és a munkaidőre vonatkozó szabályokat, és erősítenék a szakszervezeti tisztségviselők védelmét is - foglalta össze mai számában a Magyar Nemzet.

Bővebben »


Döntés született a konföderációváltásról

dontes-szuletett-a-konfoderaciovaltasrol

Meghatározó döntést hozott március 25-én Postás Szakszervezet Küldöttgyűlése. Konföderációváltásról született határozat. Kilépésről a Magyar Szakszervezeti Szövetségből, és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájához való csatlakozásról.

Bővebben »


Lázár: Ha népszavazás lesz a vasárnapi zárva tartásról, azt el fogjuk veszíteni

lazar-ha-nepszavazas-lesz-a-vasarnapi-zarva-tartasrol-azt-el-fogjuk-vesziteni

A Népszava úgy tudja, a hétvégén egy zártkörű tatai rendezvényen Lázár János mintegy százfős hallgatóság előtt azt mondta:
Ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a Fidesz azt el fogja veszíteni.

Bővebben »


Kitart a Lufthansa sztrájk

kitart-a-lufthansa-sztrajk

Alig egy év leforgása alatt immár 12. alkalommal bénítja sztrájk a világ egyik legnagyobb légitársaságát, a német Lufthansát. A pilótákat tömörítő szakszervezet, a Cockpit eredetileg csak egy napos munkabeszüntetést tervezett, de mivel a Lufthansa vezetősége nem egyezett bele követeléseik teljesítésébe, szombat éjfélig meghosszabbította a sztrájkot. Naponta közel 100 ezer utast érint a munkabeszüntetési akció.

Bővebben »


Sztrájkolnak a szerb tanügyi dolgozók

sztrajkolnak-a-szerb-tanugyi-dolgozok

Fizetéscsökkentés és egyhónapos tananyagvesztés a szerb tanügyi dolgozók november óta tartó részleges sztrájkjának eddigi mérlege, amihez március 23-án egész napos munkabeszüntetés is társul.

Bővebben »


Sajtóértesülések szerint készült tanulmány a vasárnapi zárva tartásról

sajtoertesulesek-szerint-keszult-tanulmany-a-vasarnapi-zarva-tartasrol

Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es háttéranyaga szerint a KDNP javaslata nyomán több mint tízezer ember veszítené el a munkáját, és közel 50 milliárdot bukna a költségvetés - írja a Népszabadság.

Bővebben »


Mit hozhat a TTIP az európaiaknak? EP-képviselők és szakértők vitáztak

mit-hozhat-a-ttip-az-europaiaknak-ep-kepviselok-es-szakertok-vitaztak

Az EP nemzetközi kereskedelmi szakbizottsága az üzleti szektor, szakszervezetek, illetve fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szervezetek képviselőivel vitatta meg március 18-án, hogy milyen előnyökkel járhat az EU–USA szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) az európaiak számára.

Bővebben »


Módosítaná a közmunkatörvényt az ombudsman

modositana-a-kozmunkatorvenyt-az-ombudsman

A szociális törvény pontosítását kérte Székely László ombudsman, mert szeretné elérni, hogy a közfoglalkoztatásban töltött idő minősüljön a munkaügyi szervvel való együttműködési időszaknak.

Bővebben »


Országos szakszervezetet terveznek a kéményseprők

orszagos-szakszervezetet-terveznek-a-kemenyseprok

Országos szakszervezetet alakítanának és a LIGA Szakszervezetekhez csatlakoznának a kéményseprők – azt várják, hogy érdekeiket az eddigieknél hatékonyabban tudják majd képviselni.

Bővebben »


Nem készült hatástanulmány a vasárnapi zárva tartásról

nem-keszult-hatastanulmany-a-vasarnapi-zarva-tartasrol

"A törvényjavaslat önálló képviselői indítványként került benyújtásra az Országgyűlés elé. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslatot nem a Nemzetgazdasági Minisztérium készítette elő és nyújtotta be az Országgyűlés elé, így azzal kapcsolatosan nem rendelkezik hatástanulmánnyal. Fentiek alapján közérdekű adatigénylését nem áll módunkban teljesíteni." - írta a portfolio.hu közérdekű adatigénylésére válaszul az NGM.

Bővebben »


New York Times, Daily Mail

new-york-times-daily-mail

A nemzetközi sajtó is felkapta a magyarországi vasárnapi zárva tartás témáját, és a LIGA Szakszervezetek és a VOSZ közös népszavazási kezdeményezését az ügyben. Több nagy külföldi napilap között a New York Times és a Daily Mail is foglalkozik a témával. 

Bővebben »


Visegrádi országok szakszervezeti találkozója

visegradi-orszagok-szakszervezeti-talalkozoja

A krakkói V4 találkozón született döntés arról, hogy az ETUC Kongresszus miatt nem egy év múlva, hanem a kongresszust megelőzően kellene találkozni a visegrádi négyek szakszervezeti konföderációinak, azért, hogy legyen lehetőség a kongresszusi anyagok és a jelölések megvitatására és esetleg egy közös V4 álláspont kialakítására. Ennek a döntésnek a jegyében találkoztak most a négy ország szervezetei.

Bővebben »


ETUC párizsi kiáltvány

etuc-parizsi-kialtvany

Európa egy elhúzódó gazdasági és szociális válságon megy keresztül azon politikák eredményeképp, melyek nem adtak megfelelő válaszokat a bankokat ért pénzügyi válságra. Az emberek ezt Európa-szerte megszenvedik. A neoliberalizmus ideológiáján alapuló megszorítások és szerkezeti reformok a bérek, a szociális védelem és a közkiadások csökkentése révén növelték a szegénységet, a szociális egyenlőtlenségeket, a munkanélküliséget, liberalizált munkaerő-piacot és bizonytalan munkahelyeket teremtve melyek különösen a nőket, a fiatalokat és a migránsokat érintik.

Bővebben »


Rail Cargo: tüntetést szervez a VASZ a létszámleépítések ellen

rail-cargo-tuntetest-szervez-a-vasz-a-letszamleepitesek-ellen

A VASZ rövidesen tüntetést szervez az orsztrák nagykövetség budapesti épülete elé, a szakszervezeti szövetség ugyanakkor kollektív munkaügyi vitát is kezdeményezett az RCH-nál a létszámleépítések ellen.

Bővebben »


A villamosenergia-iparban munkaügyi konfliktus van

a-villamosenergia-iparban-munkaugyi-konfliktus-van

Az EVDSZ-nek elhatározott szándéka, hogy céljaik teljesüléséig folytatják érdekérvényesítési lépéseiket. Ha szükséges újabb tüntetéseket szerveznek, nemzetközi szintre emelik az érdekérvényesítést és végső esetben iparági sztrájkot hirdetnek.

Bővebben »


EVDSZ - Demonstráció a bérekért - ELMARAD!!!

evdsz-demonstracio-a-berekert-elmarad

A villamosenergia-iparban 2015. január 12-én megkezdődött ágazati bértárgyalás során a Munkáltatói Szövetség elfogadta a szakszervezeti oldal idei ágazati bérmegállapodással kapcsolatos 1,7%-os reálkereset-növekedésre és az 1,8%-os egy főre jutó szociális juttatás mértékének emelésére vonatkozó kérését. A megállapodást 2015. március 19-én a VAPB-ülés keretében írták alá. Emiatt a szakszervezet Elnöksége a március 20-i demonstrációt lefújása mellett döntött.

Bővebben »


Az Európai Unió megköveteli a szociális párbeszédet

az-europai-unio-megkoveteli-a-szocialis-parbeszedet

2015. március 5. napján az Európai Bizottság magas szintű egyeztetést, konferenciát tartott Brüsszelben a szociális partnerek vezetőinek részvételével. Az esemény célja annak kifejezésre juttatása volt, hogy az Európai Unió, illetve a szociális párbeszédért felelős Európai Bizottság elkötelezett a szociális párbeszéd folytatása mellett, sőt annak kiterjesztését javasolja.

Bővebben »


Ipsos: A lakosság több mint kétharmada ellenzi a kötelező vasárnapi zárva tartást

ipsos-a-lakossag-tobb-mint-ketharmada-ellenzi-a-kotelezo-vasarnapi-zarva-tartast

Az Ipsos friss felmérése szerint a magyar lakosság a vasárnapokat jellemzően otthon tölti, de közel negyedük a hét utolsó napjára ütemezte eddig az élelmiszer- és háztartási cikkek beszerzését. A felnőtt lakosság több mint kétharmada nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással.

Bővebben »


Tovább bővül a LIGA tagkártyás szolgáltatások köre

tovabb-bovul-a-liga-tagkartyas-szolgaltatasok-kore

Hónapról hónapra bővül a LIGA tagkártyával igénybe vehető kedvezményes szolgáltatások köre. A csatolt fájban találjátok kigyűjtve a jelenleg elérhető szolgáltatási helyeket és a hozzájuk tartozó kedvezmény mértékét. A kedvezmények általában 5-25% közöttiek, de néha vannak még ennél is jobb ajánlatok!

Bővebben »


Nem kérnek a szakorvosok a röghöz kötésből

nem-kernek-a-szakorvosok-a-roghoz-kotesbol

Elutasítja a szakma a tervezett szakorvosi béremelés lehetséges feltételeit - mondta Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke a Magyar Hírlapnak.

Bővebben »


Lezárult a PDSZ sztrájkkérdőívének feldolgozása

lezarult-a-pdsz-sztrajkkerdoivenek-feldolgozasa

A kérdőíves felmérés alapján a pedagógusok a sztrájkot tartják a leghatékonyabb nyomásgyakorló eszköznek – jelentette ki a PDSZ március 9-i sajtótájékoztatóján Mendrey László. A szakszervezet elnöke az elégedettséget vizsgáló kérdőív elemzése mellett az EMMI és a PDSZ közötti tárgyalásokról, valamint a hétvégi ünnepségeken való iskolai részvételről is elmondta a szakszervezet álláspontját.

Bővebben »


Ismételten szemináriumot szervez az ILO Magyarországon

ismetelten-szeminariumot-szervez-az-ilo-magyarorszagon

A munkaügyi konfliktusokban értékes segítséget nyújthat a szakszervezeteknek és a szakszervezeti tagoknak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), mely a foglalkoztatás területére fókuszáló tripartit jellegű ENSZ szakosított szervezet. Még mindig sokak előtt ismeretlenek azonban az, hogy kik fordulhatnak a szervezethez, milyen határidővel dolgozik, illetve, hogy pontosan milyen segítséget is tud nyújtani.

Bővebben »


Mit várhatunk ma Magyarországon a szakszervezetektől?

mit-varhatunk-ma-magyarorszagon-a-szakszervezetektol

A Levegőt! - Misetics Bálint és Udvarhelyi Tessza rádióműsora a Klubrádión az elnyomásról és az ellenállásról. Társadalombiztosítás, nyugdíj, minimálbér, a munkaidő csökkentése, munkanélküli juttatások, munkavállalói jogok - mindezeket jelentős részben a munkásmozgalomnak és a szakszervezeteknek köszönhetjük.

Bővebben »


Nehogy már a pártok mondják meg...

nehogy-mar-a-partok-mondjak-meg

Világosan el kell választani a poltikai pártokat a szakszervezetektől, és ebbe nem fér bele, hogy a pártok akarják megmondani, milyen a jó és a nem jó szakszervezet. Egyes pártoktól már megszoktuk ugyan, de az LMP-től ez még új. Ettől azonban még ugyanúgy elfogadhatatlan. 

Bővebben »


A KDFSZ sajtóközleményének margójára

a-kdfsz-sajtokozlemenyenek-margojara

Álljon meg a menet, most akkor jó a vasárnapi munkavégzés a kereskedelmi alkalmazottaknak, vagy nem jó? Vagy ha pénzt kapnak érte, akkor jó, ha nem, akkor nem jó? És ha felszólal egy szakszervezeti konföderáció a kereskedelmi alkalmazottak érdekében, akkor nem jó, de ha aztán mégiscsak fel kellene már szólalni értük, akkor jó? Bubenkó Csaba ámokfutásba kezdett.

Bővebben »


Vasárnapi boltzár: kösz szépen, jön a 13 órás munkanap

vasarnapi-boltzar-kosz-szepen-jon-a-13-oras-munkanap

Tegnap voltak nyitva utoljára a boltok vasárnap, mostantól hétfőtől szombatig szinte minden üzlet meghosszabbítja a nyitva tartást. Van olyan dolgozó, akinek emiatt 13 órát kell lehúznia egyhuzamban, és van, akinek éjszaka kell pakolnia. Sokan direkt vasárnapra kérték magukat a pótlék miatt, most nekik ugrik az alkalmankénti körülbelül tízezer forint.

Bővebben »


Ombudsman: Gondok vannak a pedagógusi besorolással

ombudsman-gondok-vannak-a-pedagogusi-besorolassal

Az ombudsman számos problémát tárt fel a pedagógus-életpályamodell kapcsán. Szerinte jogos elvárás, hogy a hosszú ideje kiváló szakmai munkát végző pedagógusokat elismerjék mind erkölcsi, mind anyagi vonzataival együtt.

Bővebben »


Brazília: folytatódik a kamionos sztrájk

brazilia-folytatodik-a-kamionos-sztrajk

Brazíliában kamionokkal zárták el a legfőbb utakat az ország kulcsfontosságú mezőgazdasági térségeiben, visszautasítva a kormány felszólítását a 9 napos sztrájk befejezésére.

Bővebben »


Dunaferr - Három évre szóló bérmegállapodást írtak alá a szakszervezetek a cégvezetéssel

dunaferr-harom-evre-szolo-bermegallapodast-irtak-ala-a-szakszervezetek-a-cegvezetessel

Hároméves bér- és béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást, a társaságcsoport kollektív szerződésének 2017. december 31-ig szóló felmondási moratóriumát, valamint az életciklusa végéhez közeledő II-es számú kohó újjáépítését is tartalmazó megállapodást kötött szerdán az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje és a cég reprezentatív szakszervezetei.

Bővebben »


Országos kéményseprő-ipari szakmai konferencia

orszagos-kemenysepro-ipari-szakmai-konferencia

Egy törvénytervezet értelmében idén november 1-jétől a Katasztrófavédelem venné át a lakossági kéményseprő-szolgáltatást, ami így országosan mintegy 1500 kéményseprőt sodorhat a teljes létbizonytalanságba. A kormány a koncepció kidolgozásakor nem kérte ki a témában legérdekeltebbek, a szakemberek véleményét, emiatt a LIGA Szakszervezetekhez tartozó Heves Megyei Kéményseprők Szakszervezete országos kéményseprő-ipari szakmai konferenciát szervezett 2015. március 4-én.

Bővebben »


Tájékoztató fórumot tartott a Baranya Megyei LIGA Szakszervezet Közfoglalkoztatottak Érdekvédelmi Munkacsoportja

tajekoztato-forumot-tartott-a-baranya-megyei-liga-szakszervezet-kozfoglalkoztatottak-erdekvedelmi-munkacsoportja

A Baranya Megyei LIGA Szakszervezet Közfoglalkoztatottak Érdekvédelmi Munkacsoportja 2015. február 26-án fórumot tartott Pécsett a Jószerencsét Közösségi Házban közel 30 fő részvételével. A fórumon részt vett a LIGA Szakszervezetek részéről Mózes Tibor szervezési osztályvezető, dr. Kerekes Edit Regionális referens és dr. Kovács Kolos a Baranya Megyei LIGA Szakszervezet képviselője, valamint az Érdekvédelmi Munkacsoport Varga István csoportügyvivő és Fodor Mihály csoportügyvivő helyettes képviselték.

Bővebben »


Érdekvédelmet a tetőcserépgyártóknak is - új szakszervezeti csoport alakult Zalában

erdekvedelmet-a-tetocserepgyartoknak-is-uj-szakszervezeti-csoport-alakult-zalaban

2014. december végén Lentiben a Creaton Hungary Kft-nél megalakult a Zala Megyei LIGA Szakszervezet Creaton Hungary kft. Munkavállalói Csoportja. A CREATON vállalat piacvezetőnek számít a hódfarkú cserepek gyártása területén és a sajtolt cserepek előállítását illetően is élen jár Európában.

Bővebben »


A munkaadók háromnegyede szabálytalanul foglalkoztat

a-munkaadok-haromnegyede-szabalytalanul-foglalkoztat

A munkaügyi hatóság tavaly több mint 18 ezer munkáltatót ellenőrzött, és ennek során a foglalkoztatók 73 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, amelyek az ellenőrzés alá vont foglalkoztatottak 71 százalékát, mintegy 101 ezer munkavállalót érintették - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának tájékoztatásából.

Bővebben »