Budapest: 11°
HUF/EUR: 331.38
szechenyi
Hírek » Archívum » 2018

"Neked munka, nekem álom"

A LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottságának a Friedrich Ebert Stiftung Budapesti Irodájának támogatásával megvalósuló „Befogadó munkaerő-piac, a megváltozott munkaképességűek helyzete” címet viselő rendezvényére a Nem Adom Fel Kávézó és Étteremben került sor 2018. október 10-én.

Bővebben »


Mit üzen a Tisztes Munka Világnapja?

A tisztes munkát mint koncepciót 1999-ben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet hívta életre. Ehhez csatlakozva a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kezdeményezésére minden év október 7-én rendezik meg ezt a világnapot és hívják fel a figyelmet arra, hogy a munkavállalók milliói dolgoznak tisztességtelen munkafeltételek mellett.

Bővebben »


Regionális tanfolyam Pécsett

2018. október elsején és másodikán került sor a LIGA Szakszervezetek regionális tanfolyamára Pécsett. A tanfolyam elsősorban a LIGA Szakszervezetek újonnan alakult szakszervezetei, illetve a nemrég megválasztott tisztségviselői számára a kollektív jogok és a tagszervezés kérdéseit járta körül. 


.

Bővebben »


Híd a generációk között

„Az ifjúság és az idősödő generáció közötti híd” címmel 2018. szeptember 28-29-én másfél napos konferenciára került sor Sástón. Az eseményen az Ifjúsági és Nyugdíjas Bizottságok képviselői, szakemberek és szakszervezeti tisztségviselők együtt kutatták, hogyan lehet ezt a hidat felépíteni.

Bővebben »


Új kiadványok

Eljutottak a LIGA Szakszervezetek székházába azok a kiadványok, amelyeket a munkáltatói szervezetek neves szakértők bevonásával készítettek el a családi kedvezményekről, a családbarát munkahelyekről, vállalkozási tudnivalókról illetve munkavédelmi ismeretekről. 

Bővebben »


On-line angol EÜT képviselőknek

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) tagszervezetei számára on-line angol tanfolyamot indít 2018. október 22-től december 17-ig. Kérjük, hogy a képzésre elsősorban európai üzemi tanács tagok jelentkezzenek. 

Bővebben »


Javuló bérhelyzet, leszakadó térségek

A KSH legújabb jelentése szerint tovább nőtt a bruttó átlagkereslet, 2018 júliusában elérte a 326 700 forintot, amely az egy évvel korábban mértnél 12,8%-al magasabb összeg.

Bővebben »


Változás és digitalizáció

2018. szeptember 27-én újabb hasznos és érdekes kutatási eredményekkel ismerkedhettek meg az Eurofound Munkaerőpiaci – változás és digitalizáció Tanácsadó Bizottságának második féléves ülésén a bizottság tagjai Brüsszelben.

Bővebben »


Kollektív szerződés és tagdíjfizetés

Gyakran felmerül a munkavállaló részéről az a kérdés, hogy miért lépjen be a vállalati szakszervezetbe és fizessen tagdíjat, ha a kollektív szerződésben rögzített előnyök akkor is járnak a számára, ha a vállalat munkavállalója csupán és egyébként nem szakszervezeti tag.

Bővebben »


IV. MTSZSZ Családi Nap

2018. szeptember 22-én került megrendezésre a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének negyedik Családi napja, amelynek most is a Magyar Vasúttörténeti Park adott otthont. A rendkívül változékony időjárás ellenére rekordszámú résztvevő vett részt az eseményen.

Bővebben »


Hamarosan megkezdődnek a bértárgyalások?

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben ezidáig a szociális partnerek között a minimálbér emelése és a garantált bérminimum kérdésében semmiféle egyeztetés nem történt. A LIGA Szakszervezetek fenntartja a jelentős béremelésre és egy két éves megállapodás megkötésére vonatkozó követelését.

Bővebben »


Közlemény

Dr. Osztrovszky Zoltán ügyvéd értesíti az érdeklődőket, hogy a 2018. szeptember 25-i munkajogi tanácsadása elmarad, helyette 2018. szeptember 26-án 13 és 14 óra között lesz személyesen elérhető a LIGA Szakszervezetek központjában (1112 Budapest, Sasadi út 170.)


Mit hoz magával a digitalizáció?

2018. szeptember 18-án Brüsszelben került sor az Európai Szakszervezeti Szövetség „A munkavállalói részvétel vezet az igazságos digitalizációhoz” elnevezésű projektjének záró konferenciájára. Azt, hogy repülő autókat vagy on-line munkahelyeket hoz a digitalizáció, nem tudjuk, de annyi bizonyos: a munkavégzés megváltozik.

Bővebben »


Pályázat

Megjelent a munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek pályázati felhívása, amely többek között célul tűzte ki a szociális partnerek társadalmi és munkaerő-piaci szerepvállalásának erősítését. 

Bővebben »


Tüntetés a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége előtt

2018. szeptember 19-én az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség felhívást juttatott el LIGA Szakszervezetekhez, amelyben támogatást kér a 2018. szeptember 20-i, 14 órakor kezdődő, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége elé szervezett szimpátiatüntetéshez, valamint aláírásgyűjtést kezdeményez.

Bővebben »


Gál Rezső a szimpátiatüntetésről

Gál Rezső, a Magyar Villamos Művek Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnöke, a 2018. szeptember 20-i tüntetés szóvivője lesz. Arról kérdeztük, hogy mi ellen tüntetnek, és miért pont a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége előtt.

Bővebben »


Új megállapodást!

2018. szeptember 17-én a szakszervezeti konföderációk közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kezdményezték a béren kívüli juttatások rendszerét szűkítő szabályozás újratárgyalását. 

Bővebben »


Sztrájkbizottság alakul Lentiben

2018. szeptember 14-én Lentiben a Creaton Szakszervezet sztrájkbizottságot alakít, hogy bérkövetelésének érvényt szerezzen. A dolgozók azután döntöttek így, miután hosszú hónapok óta nem tudtak a helyi menedzsmenttel megegyezni.

Bővebben »


Közös cselekvési programot!

2018. szeptember 7-én Zamárdiban az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete VIII. Kongresszusán felhívást intézett a szakszervezetekhez egy közös cselekvési program létrehozására és megvalósítására. Az EVDSZ nem törődik bele a béren kívüli juttatások adójának emelésébe.

Bővebben »


A LIGA Szakszerveztek álláspontja a 2019. évi bértárgyalásokról

A LIGA Szakszervezetek kétéves bérmegállapodás megkötését kezdeményezi annak érdekében, hogy a magyar minimálbér nettó értéke érje el Csehország 2018-as 126 500 forintos szintjét.

Bővebben »


Az Országos Munkavédelmi Bizottság ülése

2018. szeptember 5-én tartotta soron következő ülését az Országos Munkavédelmi Bizottság. A háromoldalú egyeztetésen (kormány, munkáltatók, munkavállalók) részt vett a Pénzügyminisztérium részéről Bodó Sándor (képünkön) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár.

Bővebben »


A LIGA Szakszervezetek szerint nem súlytalanok az országos bértárgyalások

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara MKIK elnöke a Magyar Időknek adott interjút a kötelező bérelemek (minimálbér, garantált bérminimum) és az országos bértárgyalások szerepéről. Véleménye szerint a megváltozott munkaerőpiaci helyzet (munkaerőhiány) miatt a legkisebb kötelező keresetek és az ezeket meghatározó bértárgyalások szerepe egyre inkább csökken. 

Bővebben »


Alper László Emléktorna

2018. augusztus 24-én Zánkán a Liga Vas és Fémipari Szövetség szakszervezeti tagjai a 2014. július 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt elnökükre, Alper Lászlóra emlékeztek.

Bővebben »


A foglalkoztatási adatok kedvezőek, de továbblépés szükséges

A KSH legújabb foglalkoztatási és munkanélküliségi statisztikája, amely a 2018 május-júliusi időszakot hasonlítja össze az előző év azonos időszakával, a foglalkoztatási helyzet javulását mutatja. E mögött a pozitív összkép mögött azonban olyan részproblémák is meghúzódnak, amelyek ráirányítják a figyelmet a további teendőkre.

Bővebben »


Állatkerti meghívó

2018. szeptember 15-én a Honvédszakszervezet a fennállásának 27. évfordulója alkalmából családi és gyermeknapot tart a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Bővebben »


Magyar megoldás

2018. augusztus 23-án hivatalos állománygyűlést tartottak a szentesi baromfifeldolgozóban. A leköszönő tulajdonos, Magyar József hivatalosan bejelentette, hogy 420 millió forintot oszt szét a dolgozók között.

Bővebben »


Egyre veszélyesebb a munkavégzés

A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya megjelentette tájékoztatóját a 2018 I félévi munkabalesetekről. A tájékoztató szerint 2018 I. félévében összesen 10351 munkabaleset következett be. Ez időarányosan, az előző évihez viszonyítva  (9969) 3,8 százalékos növekedést mutat.

Bővebben »


Stressz, a néma gyilkos

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a stresszt a 21. század legnagyobb, egészséget veszélyeztető tényezőjének nyilvánította. Az utóbbi időben a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi tanácsadó szolgáltatásához is több, pszichoszociális kockázatok körébe tartozó megkeresés érkezett.

Bővebben »


Bérfejlesztés a nyár közepén

Korábban kifejezetten ritkaságszámba ment, ha egy cég az év közepén bért emelt – a mai munkaerőpiaci helyzetben azonban erre is akad példa. Mindenesetre ez történt az Újhartyánban működő Kingspan Kft.-nél.

Bővebben »


Nők és férfiak: a feladatmegosztás

Az Eurofound közelmúltban megjelentetett „Európában élni és dolgozni 2017-ben” című angol nyelvű évkönyvéből többek között részletes áttekintést kaphatunk a dolgozó férfiak és a nők közötti feladatmegosztásról, például arról, ki mennyi időt fordít gyermeknevelésre és gondozási tevékenységre.

Bővebben »


EGSZB vélemények 2

Összeállításunkban folytatjuk az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közelmúltban elfogadott véleményeinek ismertetését. Jelen második részben közöljük a Bizottság állásfoglalását többek között a digitális munkakörnyezetre való áttérésről, vagy a fogyatékossággal élő nők helyzetéről. 

Bővebben »


A kollektív tárgyalások és bérpolitikák összehangolásáról

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ – amelynek a LIGA Szakszervezetek 1995-től teljes jogú tagja) 2018 júliusában közzétette a kollektív tárgyalásokkal és a bérpolitikával kapcsolatos álláspontját. Az alábbiakban az állásfoglalás nem hivatalos fordítása olvasható.

Bővebben »


Változások a nyugdíjrendszerben

Jövőre járulékmentes lesz a munkaviszonyban saját jogú öregsági nyugdíjasként szerzett kereset, és nem kell a nyugdíjbalépés előtt megszüntetni a biztosítási jogviszonyt. Az idei és a jövő évi nyugdíjváltozásokat eredményező törvényet elemzi dr. Farkas András.


Bővebben »


EVDSZ állásfoglalás

2018. augusztus 3-án állásfoglalást adott ki az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, amelyben határozottan tiltakozik az ellen, hogy a munka világát, a jövedelmi viszonyokat döntően meghatározó jogi normákat a kormány egyoldalúan terjesztette elő az Országgyűlés számára. Az érdemi szociális párbeszéd teljes mellőzésével meghozott és a munkavállalói érdekeket súlyosan sértő törvényváltozás során kialakult helyzet elfogadhatatlan -írják.

Bővebben »


EGSZB vélemények

Jelen összeállításunkban az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közelmúltban elfogadott véleményeit gyűjtöttük össze, az anyag terjedelme miatt két részben. Az első részben közöljük a Bizottság állásfoglalását az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről is. 

Bővebben »


Vörös kód

Magyarországon hőségriadó lépett érvénybe. A LIGA honlapon már többször foglalkoztunk azzal, hogyan kezeljük a hőséget a munkahelyen. Most szakértőink arra hívják fel a figyelmet, hogy a hőség elleni védekezés néhány formája és módszere legalább olyan veszélyes lehet egészségügyi szempontból, mint maga a hőség.

Bővebben »


Európai és országos szociális párbeszéd

2018 júliusában jelent meg az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) legfrissebb kutatási jelentése az európai és a nemzeti szintű szociális párbeszéd kapcsolatáról. A kutatást végzők az anyag összeállításához a LIGA Szakszervezetek véleményét is kikérték.

Bővebben »


Hőség az irodában

A klíma szárítja a levegőt, ezért fontos, hogy a munkavállalók megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszanak az ilyen munkahelyeken. De hány fokra állítsák a klímát?

Bővebben »


A béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok gátat szabnak a jövedelmek növelésének

A LIGA Szakszervezetek 2018. július 24-én közleményt adott ki a béren kívüli juttatások jelentős részének megszüntetéséről. Ebben leírják, ha az Országgyűlés által elfogadott szabályozás hatályba lép, mind a munkaerő megtartása, mind a munkaválallók jövedelemnövekedése veszélybe kerül. A LIGA Szakszervezetek sürgeti, hogy a kormány a juttasok legalább azon elemeit, amelyek foglalkoztatási, szociális vagy öngondoskodásra ösztönző célt szolgálnak, helyezze vissza a kedvezményes juttatások közé.

Bővebben »


Az elfogadott kafetéria jogszabályok

2018. július 20-án a szakszervezeteket Bodó Sándor államtitkár (Pénzügyminisztérium) arról tájékoztatta, hogy a munkavállalói és munkáltatói oldal által írásban benyújtott javaslatokat a kormány megvizsgálta, azonban a vizsgálatot követően is az eredeti törvényjavaslatban foglaltakat változatlanul fenntartotta és a végső döntést az országgyűlésre bízta. A szakszervezetek nem adják fel, az elfogadott szabályok őszi módosításáért küzdenek.

Bővebben »


Bővült a LIGA - Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezete

2018. július 19-én a LIGA – Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezete szakszervezeti csoportot alakított Székesfehérvárott, a DENSO Gyártó Magyarország Kft.-nél.

Bővebben »


Gyászhír

Szaniszló János, a Járműipari Dolgozók Móri Független Szakszervezetének elnöke türelemmel viselt betegsége után, 62 éves korában, 2018. július 11-én elhunyt. A LIGA Szakszerveztek ezúton is kifejezi őszinte részvétét és osztozik a család és a munkatársak gyászában. 

Bővebben »


Vita a feketegazdaságról a Pénzügyminisztériumban

„A feketegazdaságot nem szabad teljesen megszüntetni”, „a feketegazdaság és a korrupció azonos fogalmak”, „a társadalom ellenőrzése fontosabb, mint az adóhatósági ellenőrzés”, „a feketegazdaság elmulasztása nem a számlaadás elmulasztása, hanem annál jóval több”, „a kiskereskedelem a feketegazdaság táptalaja” - többek között ezekkel a provokatívnak szánt, vitaindító kérdésekkel indult az a KKVHÁZ által szervezett 2 órás klubrendezvény, amelyre 2018. július 9-én került sor a Pénzügyminisztériumban.

Bővebben »


Változik a kormányzati álláspont?

2018. július 10-én aktuális kérdésekről tárgyalt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), így a béren kívüli juttatások adókedvezményének tervezett szűkítéséről, valamint a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) 2019-re tervezett csökkentéséről is.

Bővebben »


Az eredményesebb ágazati tárgyalásokért

Az utóbbi időben az Európai Unió is elismerte a szociális partnerek kapacitásépítésével, a szociális párbeszéd erősítésével és a kollektív tárgyalásokkal kapcsolatos fellépések megerősítésének és kiterjesztésének szükségességét. A témáról az Európai Szakszervezeti Szövetség 2018. július 5-én és 6-án konferenciát tartott. 

Bővebben »


A VKDSZ ellenzi a béren kívüli juttatások megszüntetését

2018. július 6-án a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége közleményt jelentetett meg a honlapján, amelyben tiltakozik a béren kívüli és egyéb kedvezményes adózású juttatások tervezett jogszabályi változtatása ellen.

Bővebben »


Adatvédelem és a civilszervezetek

A 2018. május 25. napjával alkalmazhatóvá váló 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) bonyolult szabályozást vezet be minden adatkezelő számára. A szabályozás célja az adatkezelések jogszerűségének, illetve átláthatóságának a biztosítása. A szabályozás célja tehát fontos, ugyanakkor kifejezetten időigényes folyamat a szabályoknak való megfelelés.

Bővebben »


Tiltakoznak a Magyar Villamos Művek szakszervezetei

Közös közleményben tiltakozik a Magyar Villamos Művek Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség (MVM TSZSZ) és a Magyar Villamos Művek Vállalatcsoporti Üzemi Tanács (MVM VÜT) a béren kívüli juttatások rendszerének tervezett átalakítása ellen.

Bővebben »


Konzultációt követel a VKF munkavállalói oldala

2018. július 4-én a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) munkavállalói oldalát alkotó három szakszervezeti konföderáció, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetsége közös nyilatkozatban demonstrációt helyezett kilátásba, ha a kormány nem tárgyal a béren kívüli juttatások tervezett átalakításáról.

Bővebben »


Családi nap az aquaparkban

A Honvédszakszervezet hagyományaihoz híven 2018. július 7-én ismét megrendezi az aquaparki fürdőnapot a Ceglédi Gyógyfürdő- és Szabadidőközpontban és a Tatabányai Gyémántfürdőben, melyre szeretettel várja tagjait és családtagjaikat...

Bővebben »


Nem támogatjuk a jövedelemcsökkenést

2018. július 2-án ülésezett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács. A napirendjén egy téma szerepelt, a Tájékoztatás és konzultáció az adótörvények 2019. évi módosításáról. A munkavállalói oldal több kritikát is megfogalmazott az adótörvények 2019. évi tervezett módosításával kapcsolatban.

Bővebben »


Közös szakszervezteti fellépés a béren kívüli juttatások megőrzéséért

2018. június 29-én a szakszervezetek közös levélben tiltakoztak a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások szabályozására vonatkozó kormánytervezet ellen. Az aláíró szervezetek álláspontja szerint a javaslat „nemzetgazdasági szempontból indokolatlan, a költségvetés számára érdemi többletbevételt nem eredményez, a munkavállalók számára viszont jelentős nettó jövedelem csökkenést is eredményezhet”.

Bővebben »


A munkaerőhiány és a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása

A hazai munkaerőpiac egyik, újabb keletű problémája a munkaerőhiány. 2018. június 28. és 29. között a kérdésről tartott konferenciát a LIGA Szakszervezetek és a Friedrich Ebert Stiftung. Politikus, szakértő, munkáltató és szakszervezeti tisztségviselő fejtette ki véleményét a velencei rendezvényen.

Bővebben »


Gyász

Léhnert Béla György, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségének Elnöke 2018. június 25-én, rövid ideig tartó súlyos betegség következtében, életének 58. évében elhunyt. A LIGA Szakszerveztek osztozik a szervezet és a család gyászában. 


A LIGA figyelmeztet a jövedelemcsökkenés veszélyére

2018. június 25-én tisztázó megbeszélést folytatott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma a költségvetés, valamint az adó és járuléktörvények tervezett módosításáról.

Bővebben »


Elismerést a közszolgálatnak!

A munkavállalói oldal kérésére 2018. június 25-én az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács második alkalommal tárgyalt Magyarország 2018-as költségvetéséről és a közszolgálati dolgozók bérhelyzetéről.

Bővebben »


Mi érdekli a nőket?

- A gazdasági függetlenség! – legalábbis egy német szakszervezeti projekt szerint. Minderről - és sok más női munkavállalókat érintő témáról - a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség Pán-Európai Regionális Tanácsának Női Bizottsága tanácskozott 2018. június 21. és 22. között.

Bővebben »


Közép-Európa fiatal hangjai

„Közép-Európa fiatal hangja, az ifjúsági szakszervezeti hálózat története és sikerei” címmel 2018. június 17-19 között Berlinben került megrendezésre a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával a Közép-Európai Ifjúsági Szakszervezeti Hálózat tízedik jubileumi rendezvénye. Dr. Mészáros Melinda hangsúlyozta, a LIGA Szakszerveztetek segíti a fiatalok szakszervezeti tevékenységét.

Bővebben »


Cafeteria-változások

A kormány tervei szerint 2019-től megváltoznának a cafetéria támogatások, a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria-elem. A szakszervezetek a VKF sürgős összehívását kérték. 

Bővebben »


A LIGA Szakszervezetek közleménye

A LIGA Szakszervezetek tiltakozik a kormány az adótörvények módosításáról szóló javaslatában megfogalmazott, a kedvezményes munkavállalói juttatások (cafeteria elemek) gyökeres átalakítása ellen.

Bővebben »


Elhibázott lehetőség?

2018. június 20-án rendezték az Európai Szakszervezeti Szövetség Munkavállalói Részvétel és Vállalati Politikák Bizottságának idei első ülését, ahol a munkavállalók az Európai Bizottság vállalkozásokra vonatkozó javaslatcsomagjáról megállapították: "Elhibázott lehetőség a jobb munkahelyi demokrácia megvalósítására".

Bővebben »


A LIGA Szakszervezetek szerint a minimálbért 38 százalékkal kellene megemelni

A Magyar Idők a 2018. június 18-i számában több érdekképviseleti vezetővel készített interjút, akik annak a véleményüknek adtak hangot, hogy ismét két számjegyű minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedés jöhet 2019-ben is.

Bővebben »


Az ILO a munkahelyi zaklatás ellen

2018. május 28-tól június 6-ig ülésezett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet normaalkotó szerve, a konferencia. Az ülés egyik fontos célja volt, hogy nemzetközi szabályozást alkosson a munkahelyi erőszak és zaklatás ellen.

Bővebben »


Okosabb és zöldebb EU

2018. június 12-én rendezte meg az Európai Szociális Alap Tanácsadó Bizottsága hagyományos ülését a támogatási alapok 2020 utáni szabályozásáról. A célok között az információs technológiát (okos),  vagy a környezetvédelmet (zöld) jobban kihasználó EU áll – ám a források szűkösebbek.

Bővebben »


A biztonság költségvetése

2018. június 13-án tartotta soros ülését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács. Az ülésen Adorján Richárd - az adott területért felelős helyettes államtitkár - tájékoztatta a résztvevőket az ország 2019-es költségvetéséről. A helyettes államtitkár kiemelt figyelmet fordított a közszolgálatban dolgozó munkavállalókat érintő kérdésekre.

Bővebben »


Hátrányos vagy előnyös a digitalizáció?

2018. június 4-én rendezte az Európai Szakszervezeti Szövetség „A munkavállalói részvétel vezet az igazságos digitalizációhoz” című szemináriumát Berlinben.

Bővebben »


Még mindig sok a szabálytalanság

Az első negyedévben Magyarországon 3045 munkáltató 71,5 százalékánál találtak munkavédelmi szabálytalanságot; mindez 5,4 százalékpontos javulás az előző év azonos időszakához képest. Munkavédelmi szakértőnk szerint ez még mindig sok.

Bővebben »


Alapkőletétel

2018. június 5-én egy új Mercedes-gyár alapkőletételi ünnepségét rendezték meg Kecskeméten, amely ünnepségre a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete is meghívást kapott.

Bővebben »


De mi lesz a munkavállalókkal?

Michel Barnier, az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének főtárgyalója, 2018. június 4-én, Budapesten találkozott a szociális partnerekkel és a kamarák képviselőivel.

Bővebben »


Európai Üzemi Tanácsok - magyarul

Már a nyolcvanas években felmerült, hogy szükséges Európai Üzemi Tanácsokat létrehozni – mára Európában 1100 üzemi tanács létezik. Vajon vannak-e magyar tagjaik?

Bővebben »


Regionális tanfolyam Velencén

2018. május 31-én és június elsején került sor a LIGA Szakszervezetek regionális tanfolyamára Velencén. A tanfolyamot a szervezők elsősorban a LIGA Szakszervezetek újonnan alakult szakszervezetei, illetve a nemrég megválasztott tisztségviselői számára hirdették meg.

Bővebben »


Időpontváltozás

Dr. Osztrovszky Zoltán ügyvéd a heti beosztástól eltérően, 2018. június 6-án, szerdán 13 és 14 óra között, illetve június 13-án, szerdán 11-14 óra között tart fogadóórát a LIGA székházban. 


Bővebben »


A képzés befektetés a jövőbe

2018. május 15-én az Európai Szakszervezeti Szövetség Oktatási Bizottsága megtartotta soros ülését. Elhangzott, az európai szakszervezetek európai szintű jogszabályban szeretnék szabályozni a képzéshez való jogot.

Bővebben »


Minimálbérek Európában

Az idén is közzétette az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) a minimálbérekkel kapcsolatos legfrissebb európai körképét. Az adatok 2018. január elsején érvényes adatok, és a megelőző egy évre vonatkoznak.

Bővebben »


V4 szakszervezeti nyilatkozat

A visegrádi országok szakszervezeti konföderációinak, a CMKOS, az ÉSZT, a Liga Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, a SZEF, az FZZ Forum, az OPZZ, a NSZZ Solidarnosc és a KOZ SR vezető képviselői 2018. május 10-11-én, Budapesten tartották soros találkozójukat, amelyen áttekintették országaik gazdasági, szociális és foglalkoztatási helyzetét, különös tekintettel a munkaerőpiaci és bér-, valamint jövedelmi kérdésekre.

Bővebben »


A követelések változatlanok

Az új kormány megalakulása után a LIGA Szakszervezetek továbbra is képviseli azokat a követeléseket, amelyeket (a LIGA Szakszervezetek 2017. november 30-án elfogadott négyéves programja alapján) a LIGA Szakszervezetek Elnöksége a 2018. március 6-i ülésén meghatározott.

Bővebben »


A V4-ek a bérekről

2018. május 10-én és 11-én Budapest ad otthont a visegrádi országok (V4-ek) szakszervezeti konföderációinak soron következő találkozójának. A tanácskozás fő témái a tagállamokban tapasztalható bérhelyzet és az Európai Szociális Pillérnek nevezett javaslatcsomag megvalósulása.

Bővebben »


Munkabaleset-jelentés online

Az államigazgatási szervek 2018. január 1. napjától kötelesek az ügyek elektronikus intézését a törvényben meghatározottak szerint biztosítani, így online is be lehet jelenteni a munkabaleseteket, vagy a foglalkoztatási megbetegedéseket.

Bővebben »


Átalakulhat az ESZA

Megkezdődtek az egyeztetések arról, hogyan lehet majd felhasználni az Európai Szociális Alapot a 2020 utáni költségvetési ciklusban. A szociális partnereket néhány tagállamban még mindig nem vonják be a fejlesztési programokba, pedig az EU részéről egyre erősebb az elvárás.

Bővebben »


Netfone

A Netfone a magyarországi mobilpiac egyik alternatív szolgáltatója, forgalmi díjas és korlátlan csomagokat kínál a LIGA Szakszervezetek tagjainak.

Bővebben »


A LIGA Szakszervezetek a Népszava különszámában

A Népszava 2018. április 30-i számában, valamint a május elsejei különszámában terjedelmes interjú jelent meg Doszpolyné Dr. Mészáros Melindával a szakszervezetek, üzemi tanácsok és a munkavállalók helyzetének változásáról A munkáltatók "klasszikus trükkjei" címmel. 

Bővebben »


A május elseje régen és ma

Mészáros Melinda: „A véleményem szerint május elsejének az az üzenete, hogy a munka világában a munkavállalók olyan helyet és szerepet kapjanak, amely méltó ahhoz a munkához, amelyet elvégeznek. Továbbá, hogy legyen egy olyan párbeszéd - nevezzük akár érdekegyezetésnek is –, ahol akár a kormányzati szereplőkkel, akár a munkaadói oldallal képesek és készek az alulról jövő munkavállalói igényeket érvényesíteni.” 

Bővebben »


A megsérült munkavállalók emléknapja

Április 28-a, a munkájuk során meghalt, megsérült vagy fogyatékosságot szerzett munkavállalók emléknapja. Az Európai Szakszervezeti Szövetség szerint az emlékezés az elkötelezettség vállalása és a biztonságosabb munkahelyekért folytatott harc mellett.

Bővebben »


Kiadványok munkaidőről, szerkezetátalakításról

A korábbi sorozat folytatódik, újabb ingyenes szakmai füzetek jelentek meg. A legújabb kiadványok a "Munkaidő és pihenőidő", valamint "Vállalati szerkezetátalakítások" címet viselik, amelyek a korábbi kiadványokhoz hasonlóan átvehetőek a LIGA Szakszervezetek székházában, illetve tagjaink számára azok a LIGA Szakszervezetek rendezvényein is elérhetőek.

Bővebben »


EVDSZ taggyűlés

2018. április 25-én az EVDSZ V. Taggyűlését tartotta Budapesten. A taggyűlésen a LIGA Szakszerveztetek elnöke, Mészáros Melinda is felszólalt. 

Bővebben »


LIGAMOBIL, a legújabb telefonflotta

2018 áprilisától a LIGA Szakszervezetek tagjai számára újabb lehetőség nyílik: a Vodafone, a Telenor mellett a Magyar Telekom is biztosít flotta-előfizetést. Trembulyák Pétert kérdeztük az új szolgáltatásról.

Bővebben »


Bérlakásprogramot és az öngondoskodás állami támogatását kéri a LIGA Szakszervezetek

2018. április 20-án tartotta soros ülését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács. Az ülésen az éves munkatervnek megfelelően az NGTT 2017. évi éves jelentésének elfogadása mellett két, a LIGA Szakszervezetek által felvetett társadalompolitikai kérdés került megtárgyalására. A LIGA Szakszervezetek javaslatára került be a munkatervbe „A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer fenntarthatósága, az öngondoskodás támogatási lehetőségei” valamint „ A lakáspiac jövője a munkavállalói mobilitással összefüggésben” témakör.

Bővebben »


Élménynap

A Honvédszakszervezet családi napot szervez 2018. május 26-ára (esőnap június 2.) a Kislődi „Sobri Jóska” Bakony Élmény és Kalandparkba. A belépés a LIGA Szakszervezetek tagjainak is kedvezményes.

Bővebben »


A szakszervezeti tagság különleges adat

„Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – ezzel a tréfás Örkény-idézettel nyitotta meg Mészáros Melinda a LIGA Szakszervezetek és a LIGA Akadémia Alapítvány rendezvényét az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletéről 2018. április 23-án.

Bővebben »


Szociális védelmet mindenkinek!

2018. április 10-én ülést tartott az Európai Szakszervezeti Szövetség Szociális Védelem munkabizottsága.

Bővebben »


Elmaradtak a bérek

2018. április 19-én közleményt adott ki az Európai Szakszervezeti Szövetség, amelyben hangsúlyozza: ha a béreket a termelékenységhez kötötték volna, négyszer nagyobb lehetne a bérnövekedés az Európai Unióban.

Bővebben »


A 2018. évi országjelentés

2018. április 17-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Magyarország növekedési lehetőségeiről tartottak vitát abból az alkalomból, hogy az Európai Bizottság közzétette a tagállamok gazdasági és szociális helyzetéről készített éves elemzését.

Bővebben »


Szolidaritási nyilatkozat

2018. április 16-án a LIGA Szakszervezetek szolidaritási nyilatkozatot adott ki, hogy támogassa tagszervezete bérköveteléseit. Az Olajipari Szakszervezet hosszú ideje próbál tárgyalni a MOL Nyrt. egyoldalú béremeléséről, ennek érdekében április 17-re félpályás útlezárást szervez.

Bővebben »


Akik a béremelésből kimaradtak

2018. április 11-én ülésezett az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) szakértői Bizottsága. Az ülés annak a 150-200 ezer közszolgálati dolgozó helyzetét tárgyalta meg, akik a béremelésekből kimaradtak.

Bővebben »


Online szakszervezeti angol kurzus

Az Európai Szakszervezeti Szövetség szakszervezeti tagoknak online angol nyelvtanfolyamot indít 2018. április 30-július 31-ig. A tanfolyam 36 órás. Videók, hangzó anyag, beszélgetés más országok aktivistáival, az egyéni beszédfejlődés értékelése.

Bővebben »


Adatvédelemi változások

A 2018. május 25. napján hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR). A rendelet számos területen változtat az adatvédelem hatályos szabályrendszerén, így a szakszervezeteknek is át kell tekinteniük, hogyan kezeljék az adatokat a jövőben.

Bővebben »


Félpályás útlezárás Százhalombattán

2018. április 17-én az Olajipari Szakszervezet félpályás útlezárást tart Százhalombattán. Kovács László, a szakszervezet elnöke elmondta, a munkáltató egyoldalú, differenciált béremelési ajánlatát nem fogadják el.

Bővebben »


Legfőbb érték az ember

2018. április 1-én elindult a "Munkavédelem a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés ágazatban" című projekt. A projekt keretében a LIGA Szakszakszervezetek munkabiztonsági és munkaegészségügyi témájú tevékenységeket valósít meg országos szinten.

Bővebben »


Az Eurofound kutatásokról

2018. március 27-én, az Eurofound Munkaerőpiaci – változás Tanácsadó Bizottságának első féléves ülésén elsősorban a digitalizációról, a vállalati átalakulásokról és a megélhetési bérekről szóló kutatásokról számoltak be a szakértők.

Bővebben »


Európai Üzemi Tanács játékszabályok

Az Európai Szakszervezeti Szövetség oktatási intézete online tanfolyamot szervez az Európai Üzemi Tanács képviselőknek. A jelentkezési határidó 2018. április 10.

Bővebben »


Víz világnapi kitüntetések

A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége ünnepi Választmányi ülés keretében elismeréseket adottá át a Víz Világnapja alkalmából. A „Kiváló szakszervezeti munkáért” díjban tizenegyen részesültek.

Bővebben »


A béremelés reális követelés

2018. március 27-én a Friedrich Ebert Stiftung (FES) konferenciát szervezett „Bérfelzárkózás Európában” címmel. A konferencián Luca Visentini, az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke, Andor László, az Európai Bizottság korábbi, foglalkoztatásért felelős biztosa, a magyar szakszervezetek képviselői, valamint neves közgazdászok és szakértők vettek részt.

Bővebben »


Nyitott Ház Szegeden

A Dél-alföldi régióban 2018. március 27-én került sor a „Nyitott Ház” rendezvénysorozat következő eseményére. A program a bérmegállapodások, a munkavédelem, a Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktum, a közösségi média, illetve két nemzetközi szakszervezeti kampány bemutatása témák köré szerveződött.

Bővebben »


Elhunyt Demján Sándor

Életének 75. évében 2018. március 26-án elhunyt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke. A LIGA Szakszervezetek részvétnyilvánítást küldött a VOSZ részére.

Bővebben »


Lesz-e munkavédelmi kamara?

Az Országos Munkavédelmi Bizottság 2018. március 22-én tartotta ez évi első plenáris ülését a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Adatkezelés, hőségriadó és egy létrehozandó kamara kérdése szerepelt a napirendi pontok között. 

Bővebben »


13,8 százalékos keresetnövekedés

Januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A növekedésre többek között a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése voltak hatással - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Bővebben »


A Nyugdíjas Bizottság tagjai:

Bálint Zoltán (elnök)
Begitter Henrikné
Dr. Dóbi István
Salagvárdi Gábor
Sütő Zsófia
Tóthné Hoboth Mária
Varga Ferenc



Újjáalakult a Nyugdíjas Bizottság

2018. március 9-én tartotta újjáalakuló ülését a LIGA Szakszervezetek Nyugdíjas Bizottsága. A testület Bálint Zoltánt (HOSZ) választotta vezetőjének.

Bővebben »


Ne legyenek vesztesek!

Az EU 9 tagállamában még mindig rosszabb a munkavállalók helyzete, mint a válság előtt - derül ki az Európai Szakszervezeti Szövetség 2018. március 19-én nyilvánosságra hozott tanulmányából.

Bővebben »


Nagykanizsa: a középpontban a foglalkoztatás

15 szervezet 50 képviselője vett részt a LIGA Szakszervezetek 2018. március 8-án a 23. alkalommal megrendezett Nyitott Ház sorozat tematikus rendezvényén, Nagykanizsán, a GE Hungary Kft oktatótermében. A résztvevők elsősorban a vendéglátó GE tulajdonosváltásával-, valamint a magyarországi foglalkoztatás növelésével kapcsolatos kéréséreikre kaptak választ.

Bővebben »


Köszönőlevél Nyáregyházáról

A LIGA Szakszervezetek a költőzésekor kiselejtezett papírhulladékot jószolgálati célra fordította; a befolyt összeg fiatalok nyári táborát teszi lehetővé.

Bővebben »


Figyelmeztető sztrájk Kecskeméten

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete a CabTec Kft. (Kecskemét) Munkáltatónál a 2018. évi bérfejlesztés érdekében kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett, 2018. március 8-án 10-12 között pedig két órás figyelmeztető sztrájkot tartott.

Bővebben »


Nőnap: a munka és a magánélet elismerése

A Nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án a szakszervezetek Európa-szerte "A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése a dolgozó szülők és gondozók számára" című európai irányelv mielőbbi elfogadásának fontosságára hívják fel a figyelmet.

Bővebben »


A LIGA Szakszervezetek 12 pontja

2018. március 6-án a LIGA Szakszervezetek 12 pontos javaslatot juttatott el a parlamenti pártoknak, hogy szakpolitikai programjaik kialakításánál a munkavállalói szempontokat is figyelembe vegyék. Doszpolyné Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke kedden az MTI-vel közölte, javasolják egyebek mellett a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, a közoktatás és szakképzés szerepének növelését, a nyugdíjrendszer rugalmassá tételét, a munkaerőpiac és a munkanélküli ellátórendszer fejlesztését, a szolidaritáson alapuló adórendszer létrehozását és bérfelzárkóztatást, az érdekegyeztetés intézményeinek fejlesztését és a sztrájkjog korlátozásainak megszüntetését.

Bővebben »


Utólagos adótraffipax

Március 13-tól az adóhivatal azt is ellenőrzi, hogy a dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Bővebben »


Esélyegyenlőség

A LIGA Szakszervezetek Esélyegyenlőségi Bizottsága 2018. március 5-én tartotta idei első ülését, mely egyben az újonnan megválasztott bizottsági tagok alakuló ülése is volt. A Bizottsági tagokat Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke köszöntötte az új székházban.

Bővebben »


Európai pályázatok

2018. február 27 és március 1 között rendezte meg az Európai Szakszervezeti Intézet „A szakszervezeti projektek minőségének javítása az Társadalmi Párbeszéd pénzügyi forrásaiból kiírt pályázatokon” című ismeretátadó találkozóját, Brüsszelben.

Bővebben »


Tematikus Nyitott Ház program és székházmegnyitó

A LIGA Szakszervezetek új székházának első programja a 22. alkalommal megrendezett Nyitott Ház sorozat tematikus rendezvénye volt 2018. március elsején. „Nem csak a székházat nyitottuk meg, hanem azt az utat is, ami a párbeszéd irányába mutat” – összegezte a rendezvény tanulságait Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.

Bővebben »


Amit a LIGA tagkártyákról tudni kell

Már 70 000 tagkártya van a LIGA Szakszervezetek tagjainál - tudtuk meg Balázs Norbert szolgáltatási koordinátortól. Kollégánk, Trembulyák Péter pedig a kedvezményes üzemanyagvásárlásra szolgáló MOL kártyák igényléséről oszt meg hasznos tudnivalókat. 

Bővebben »


Bérlopás

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) kiszámította, hogy ha a bérek és a munkavállalók által megtermelt nemzeti jövedelem (GDP) aránya megegyezne a 1990-es évek eleji szinttel, akkor az Európai Unióban egyedül 2017-ben minden munkavállalónak plusz 1764 eurót kellett volna kifizetni!

Bővebben »


Magánélet és munka

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség Pán-Európai Regionális Tanácsa (ITUC/PERC) Női Bizottságának ülése 2018. február 21-22. között került megrendezésre Brüsszelben. A résztvevők kiálltak a nemi alapú munkahelyi erőszak ellen és a munka és magánélet összeegyeztetését célzó EU direktíváért.

Bővebben »


Ha röpködnek a mínuszok...

Február utolsó hetére rekord hideget jeleznek a meteorológusok. A hideg idő kötelezettséget ró a munkáltatókra: plusz pihenőidőt, fűtést, meleg teát, védőruházatot, sőt adott esetben munka alóli felmentést is biztosítaniuk kell a munkavállalók számára. A munkavállaló ugyanis csak a munkaerejét bocsátja bérfizetés ellenében a munkáltató rendelkezésére, és nem az egészségét.

Bővebben »


Ne legyen dolgozói szegénység!

2017 decemberében fogadta el az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) azt a véleményt, amely a vagyoni egyenlőtlenségekről, valamint a tőkéből és a munkából származó jövedelmek megoszlásáról fejti ki a bizottság álláspontját.

Bővebben »


A víziközmű-szolgáltatás munkabiztonsága

2018. február 16-án tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a balesetekről szóló 2017. évi jelentését. A víz és szennyvíz ágazati adatok különösen ijesztőek.

Bővebben »


Bővebben »


Az Esélyegyenlőségi Bizottság tagjai:

Méhes Zsolt
Szabó Ferencné
Szabó-Zsura Brigitta (elnök)
Szijártó Zsolt
Tóth Ilona
Tóth Istvánné
Gál Zsuzsanna


Az Ifjúsági Bizottság tagjai:

Dudás Roland (elnök)
Gárgyán Ildikó
Kucsera Milán
Láris Ferenc Tibor
Novodonszki András
Dr. Tóth Judit Mária
Németh Nóra


Konferencia a foglalkoztatási programokról

2018. február 15-én, a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében került megrendezésre a „Foglalkoztatási Programok az Európai Szociális Alap támogatásával: A Széchenyi 2020 foglalkoztatási célú beavatkozásainak jelentősége, eredményei” elnevezésű konferencia annak az apropóján, hogy éppen félidőben van a „Ifjúsági Garancia” és az „Út a munkaerőpiacra” foglalkoztatási program.

Bővebben »


Ötvenezres alapbéremelés a fizikai dolgozóknak

A heteken át tartó tárgyalássorozatot követően február 15-én a Dunaferr társaságcsoport képviselői és a szakszervezetek delegáltjai példaértékű megállapodást kötöttek a vállalat dolgozóinak 2018. évi bérfejlesztéséről és béren kívüli juttatásairól.

Bővebben »


Bővítik a vállalkozások a béren kívüli juttatásokat

Nemcsak az alapbéreket emeli a cégek többsége, de a béren kívül adható juttatások mértéke is nagyobb lehet 2018-ban – nyilatkozták szakszervezeti vezetők a Magyar Időknek. A vállalatok idén jellemzően 200–500 ezer forintos éves kafetériakeretet nyújtanak dolgozóiknak.

Bővebben »


A MÉDOSZ és a NAK stratégiai együttműködése

2018. február 13-án a vidék megtartó erejének növelése érdekében stratégiai együttműködést kötött a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripai és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK). Az egyezség révén tovább javulhatnak az agráriumban dolgozók munkafeltételei.

Bővebben »


Szolidaritási nyilatkozat

2018. február 13-án a magyar szakszervezeti konföderációk (ÉSZT, LIGA, MASZSZ, MOSZ, SZEF) közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben támogatásukról biztosítják az önkormányzati hivatalok köztisztviselőinek érdekében sztrájkoló munkavállalókat, szolidárisak a „Kék sztrájk”-kal, és ezen a napon -  szolidaritásuk kinyilvánítására - valamilyen kék ruhadarab (szalag) viselésére kérik a tagszervezeteik tagjait.

Bővebben »


Egy megállapodás margójára

Olvasóink számára ismeretes, hogy a ContiTech makói üzemében sikeresen lezárultak a bértárgyalások és a bérrendszer átalakítása. Utólag azonban vannak, akik a maguk érdemének szeretnék tulajdonítani az egész megállapodást.

Bővebben »


Megalakult a KVKF

2018. február 12-én a LIGA Szakszervezetek és tagszervezetei részvételével alakult meg a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma, amely a köztulajdonban működő közszolgáltatásokat közvetlenül érintő gazdasági döntések előkészítésében játszik majd fontos szerepet.

Bővebben »


Évértékelő elnökségi ülés

2018. február 6-án kihelyezett ülést tartott a LIGA Szakszervezetek elnöksége. A szervezet előző évi tevékenységének értékelése és az aktuális kihívások megtárgyalása mellett az Ifjúsági Bizottságba való delegálásokra is sor került.

Bővebben »


Lezárulnak a bértárgyalások

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Időknek elmondta, több helyen már lezárultak a bértárgyalások a versenyszférában, a cégek jelentős többsége 10 százalék körüli fizetésemelést hajthat végre 2018-ban.

Bővebben »


MTSZSZ évnyitó

Az elmúlt évek hagyományait folytatva január utolsó pénteken a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) megtartotta évnyitó rendezvényét. Buzásné Putz Erzsébet elmondta, a legtöbb vállalatnál, ahol a szakszervezetük jelen van, már megszülettek a bérmegállapodások.

Bővebben »


Lezárult a makói konfliktus

A ContiTech makói üzemében lezárult a munkáltató és a szakszervezetek közötti konfliktus. A bérrendszer átalakítására a munkavállalók többsége igent mondott; január elsejétől összességében 6 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók.

Bővebben »


Európai on-line tanfolyam

Az Európai Szakszervezeti Intézet on-line képzést indít "Állampolgárnak lenni a ma Európájában" címmel, angol nyelven. Képünkön a kurzus koordinátora, Antoine Cochet.

Bővebben »


Új szakszervezeti csoport Móron

2018. január 10-én SEWS Magyarország Kábel Kft.-nél (SEWS-H), a LIGA – Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezetének a munkáltatóval munkaviszonyban álló egyéni tagjai, 99 fő részvételével megalakították a LIGA – Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezetének SEWS – H Szakszervezeti Csoportját. A tagok száma azóta 150-re bővült.

Bővebben »


Költözik a LIGA Szakszervezetek

2018. január végén a jelenlegi székházból a 1112 Budapest, Sasadi út 170-alá költözik a LIGA Szakszervezetek. A költözés miatt 2018. január 17-től előreláthatólag február elsejéig a vezetékes telefonvonalakon a kollégáink ideiglenesen nem elérhetőek, ezért kérjük, (a honlapon is rajta lévő) mobilszámokon hívják őket!

Bővebben »


Újabb kollektív szerződés a Lafarge-nál

2018. január 16-án írták alá a felek a kollektív szerződés módosítását a Lafarge Cement Magyarország Kft.-nél. Ezzel a módosítással a Baranya Megyei LIGA Szakszervezet (BMLSZ) is bekerült a Lafarge Cement Magyarország Kft. kollektív szerződésének aláírói közé.

Bővebben »


Kedvezményes kikapcsolódás

Újévtől Húsvétig akár 50%-os áron is üdülhetnek a LIGA Szakszervezetek tagjai a Honvédszakszervezet hajdúszoboszlói apartmanjaiban. 

Bővebben »


A dán szakszervezetek és a munkanélküli ellátások

Dániában a munkanélküli ellátást akár 3 évig igénybe lehet venni, és a járulék a fizetés 90 százaléka is lehet. Nem túl meglepő módon a szociális partnerek is jóval több lehetőséggel rendelkeznek, mint amit itthon megszoktunk.

Bővebben »


Az alapbéresítés nem veszélyes

Balázs Norbert, a Contitech Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke cáfolja, hogy a bérelemek alapbéresítése sértené a munkavállalók érdekeit. A vállalat makói gyárában ismét feszült a helyzet.

Bővebben »


Módosult a Munkavédelmi törvény

2018. január 1-től az 1993.évi XCIII tv. (Munkavédelmi törvény) több ponton módosult. Összefoglaltuk a változásokat.

Bővebben »


Ha állást keresel...

Ha állást keresel, mennyire fontos, hogy működik-e szakszervezet a vállalatnál? Lehet, hogy többet kellene, hogy számítson – avagy hogyan válasszuk ki a megfelelő munkahelyet?

Bővebben »


Elkerülhetetlen a minimálbér további emelése

2018. január elsejével egy régi szakszervezeti követelés teljesült azzal, hogy a minimálbér nettó értéke végre eléri a létminimumot. Ez az eredmény a 2016. november 24-én a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában kötött háromoldalú megállapodásnak köszönhető. A megállapodásnak megfelelően 2018-ban a minimálbér 8%-al, 138.000 Ft-ra, a garantált bérminimum pedig 12%-al, 180.500 Ft-ra emelkedik.

Bővebben »