Budapest: 26.09°
HUF/EUR: 333.53
szechenyi
Fórum » Fórumtémák » Fórum részlet

Tüntetés!

2011. 10. 05.

A FaceBook-on találtuk ezt az írást

"Nem vagyok egy nagy mozgalmár, nem érzek késztetést, hogy izgalmi állapotba hevülve az utcán vívjam meg a magam " forradalmait". De ma úgy éreztem, hogy a Kossuth téren a helyem. Felkerekedtem a fiammal és elsétáltunk a térre. Érdekes felfedezéseket tettem. Azon túlmenően, hogy érdekes jelenség volt a zászlók kavalkádja és a különféle színes mellénybe öltözött ágazati szakszervezetek egységbe tömörült elszántsága, számomra teljesen újszerű élményt jelentett a téren látott több tízezer ember. Az egyszerű, hétköznapi dolgozó emberek arcát figyelve sokféle érzelem volt kiolvasható. Természetesen a düh (Orbán takarodj!), a kétségek, a remény, amely olykor közös éneklésre sarkalta a tömeget, éppúgy jelen volt, mint a munkájukat tisztességesen végző " kisember" méltósága. Két komoly epizódra hívnám fel a jelenlegi hatalomgyakorlók figyelmét. Az egyik, amikor több tízezer ember egy emberként néma csöndben fordít hátat az Ország Házának, kifejezve legmélyebb megvetését mindaz ellen, ami ott benn folyik. És nem ez a gesztus lepett meg igazán, hanem sokkal inkább az, ahogy ezt az emberek arca visszatükrözte. A másik igen felemelő és szinte sokkoló élmény az volt, amikor a tömeg visszafordult a Parlament felé, és több tízezer torokból egyszerre szólalt meg a Szózat. Tisztán, erőteljesen, büszkén. Eddig sokszor úgy éreztem, hogy a társadalom belefásult az elmúlt 20 év küzdelmeibe, kudarcaiba és elvesztette önvédelmi reflexeit, ezzel megadva magát egy rájuk kényszerített felsőbb akaratnak. Jó leckét kaptam ma. Szó sincs ilyesmiről. Ez a nemzet él, és élni akar. Küzdeni fog körömszakadtáig. Nem közömbös, és nem hunyt ki belőle a génjeinkben őrzött szabadság vágya. Kertész Ákos téved, amikor azt gondolja, hogy akár az öregjeink, akár az ötvenes korosztályok, vagy akár a fiaink behódoltak volna és megtört derékkal alattvalóként élnének ebben a hazában. De a hatalmi elit is súlyosan téved, ha azt hiszi, hogy a parlamentben önigazolásként naponta elszajkózott, hamis 2/3-ra hivatkozva akar átlépni saját polgárain. Valami megváltozott. Valami új és eddig szokatlan dolog érződik a levegőben. Jó lesz rá odafigyelni, és komolyan venni. Képviselő Hölgyek és Urak! Új kor közeleg. Kezdjenek el vele megbarátkozni!"

Szólj hozzá!


Hozzászólások 44 hozzászólás

Oldalak:

1 2 3 4 5

Válasz 2011.11.08. 16:02 Sorry vagyok!
Tisztelet büszkék lehettek!
a legutolsó hozzászólásod alapján - mely emberire sikeredett , ellentétben a legelsővel - azt mondhatom, hogy értem a problémádat! Igazából, nem a melósokkal akart kib@szni senki!
Éppen ezért, ha az információm megfelelő, akkor ez esetben a további forgalomlassítás a közúti teherforgalmat fogja érinteni, abból az okból kifolyólag, hogy a "kisembereket" ne hozzák hátrányos helyzetbe a többlet költségekkel kapcsolatban!
Bízom benne én is, hogy ezek a kérdések tárgyalás útján megfelelően rendeződnek és a multikra is ráerőszakolják egyszer a törvény betartását, ez esetben tisztességes munkával, kellő odaadással, figyelemmel és tisztelettel végezheti mindenki a munkáját, amit kellő megbecsülés vesz körül.
Így megértettem a te gondodat is!
Válasz 2011.11.08. 11:39 büszkék lehettek
Kedves MAN!

Igazad van, nem vet fel a jólét, feleségem pedig a 4 műszak után kap kb. 80 000 Ft-ot kézhez, ráadásul nem egy kis maszektól,aki mindent megtehet, hanem egy óriási multitól, teljesen törvényesen, kötelező hétvégi, nem fizetett túlórákkal...stb. És azzal, hogy az új szabályozás sok helyen erre még egy lapáttal rátehet, elhiszem, és nem is kétlem, ebben egyet is értek az utcára vonulókkal, és nem is mondtam, hogy nem. Én csak azt nem látom, hogy ez a probléma hogyan gyűrűzik majd el a nagyokhoz. Nem érzem, hogy ezt Ők a saját bőrükön érezhetnék, velük ellentétben és azonban érzem. És nemcsak az időmből vesz el egy-egy ilyen megmozdulás, hanem ahogy írtam, a pénztárcámból is, pedig így sem túl vastag.
Te mint fuvaros például talán mondhattad a főnöködnek, hogy a dugó miatt késtél x percet, talán még a munkaidődbe is beleszámított, talán még a béredből se vont le emiatt, és az üzemanyagot sem veled fizettette meg. Ismétlem, talán, és remélem hogy legalább ilyen oldalakról megúsztad az egészet. De ahány ember, annyi módon járhatott jól, vagy rosszul a forgalomlassítás miatt. Csak úgy vélem, hogy ha ezek az akciók a munkavállalók érdekeinek védelme miatt jönnek létre, akkor nem lenne szabad megengedni, hogy emiatt egyetlen dolgozót is kár érjen. Talán van más módja is a figyelem felkeltésének, de ezt nem az én tisztem kitalálni.
Neked is minden jót a továbbiakban, és ígérem, próbálok nem mérgelődni többet!:)
Válasz 2011.11.08. 11:02 MAN
Büszkék lehettek, figyelj!
Eddig nem írtam itt, olvasgattam. Teljesen megértem a problémádat ezt komolyan mondom.Én nem voltam sehol zárogatni Nem is tehettem meg, mert kinyomott volna a főnököm, ha nem megyek és nincs fuvarosa.Nem mondom, hogy nem volt rossz ácsorogni a sorban, nem volt felemelő, de legalább menet közben ettem addig is.
Én támogatom az "útonállókat"!!!
A főnököm, őszinte leszek, szarik a munka törvénykönyvre és nincs szakszervezetem nekem sem aki betarthatna neki, hogy legalább emberibb feltételekkel foglalkoztasson.
Nem tudok sokat a törvény tervezetről, de azt látom, hogy eddoig sem volt túl jó és most hivatalossá akarják tenni a szivatást. Ez esetben minden baromarcú felbátorodik és megszívatja a melósokat.
Inkább azért is kellene tenni, hogy a kis maszekokra is ráerőltessék a jelenlegi mt alkalmazását!
Sok ember , kiszolgáltatott körülmények között dolgozik, sok esetben megalázva, kihasználva, semmibe véve jogait, sok esetben nem több mint egy csicska, egy eszköz a gazdagodás felé.
Ahogyan kiveszem a soraidból, téged sem vet fel a jólét, bevallom engem sem és sokszor 14-18 órát ülök itt a bakon.
A feleséged 4 műszakban robotol, biztosan megfizetik? Nem lenne jobb , ha mindenkire vonatkozna az eddig kivívott törvényi szabályozás?
Ne azon legyünk, hogy ezt felszámolják teljesen, hanem mindenkire vonatkozzon!
Meglehet, hogy a nagyok nem foglalkoznak vele, hogy hol van dugó, de majd fognak.
Azt kijátsszák, hogy ne a Parlament előtt legyenek, sem pedig az utcájukban.
De majd hozzájuk is gyűrűzik ez a probléma és nem lesz más választásuk, meg kell oldaniuk, leülnek tárgyalni és bízom benne, hogy mindenkinek megfelelő kompromisszumos megoldást dolgoznak ki!

Köszi a figyelmet! Üdvözöllek, minden jót továbbra is és ne mérgelődj!
Válasz 2011.11.08. 09:02 büszkék lehettek
Feltehetőleg, ha, ...stb. csupa határozott, és tudatos érvelés. Nem vitatkozom Veled tovább. Szevasz.
Válasz 2011.11.08. 08:15 AnTHraX
büszkék lehettek-nek válasz, de szép sorjában.
"Nagyívben szarom le hogy te mikor dolgoztál, és mikor nem, az te éjszakai m?szakok még nem ok, hogy én késve érjek haza a családomhoz."
Válaszom:
-Ezzel a kérdéssel én is így vagyok és kulturált fellépésed okán, cseppet sem érdekel a problémád, mint ahogyan téged sem a másoké, tehát egyenl?ek vagyunk.

"Az is elképzelhet?, hogy te csak a seggedet vakarni jársz haza, se kutyád, se macskád, nem vár senki, tök mindegy hol vakarod a segged, otthon, vagy péntek délután az út szélén a haverjaiddal."
Válaszom:
-Minden elképzelhet?, de gyerekb?l biztosan több van , mint neked - de ez az én problémám - csupán tenni akarok a jöv?nkért, ha máshogyan nem is lehet, de a lehet?ség szerint a "haverjaimmal" az út szélén megteszünk mindent - legalább vannak haverjaim is.

"Nem vagyok maszek, dolgozó alkalmazott vagyok, akit ha jöv?re kivágnak, az nem a mt-e miatt lesz. "
Válaszom:
- Talán kivágnak, talán nem, de Te csak itt szájaskodsz, magadért nem mersz tenni semmit - ha egyáltalán dolgozol és nem unalmadban verg?dsz itt.

"De szerintem feleslegesen magyarázom neked a dolgokat, fejeden a szemtakaró, amit Gaskó elvtárs kötött rád."
Válaszom:
- Nem magyarázol itt semmit, ostoba förcsögést vélek felfedezni soraidban, elhivatott primitívséged miatt nem is vitatkozom veled, érdemtelen id?pazarlás lenne.2011-ben elvtársazol...? :D Nem kötött rám sem semmit a bizonyos elvtárs, de felsötétítelek, hogy a LIGA az nem egy szakszervezet - nézz utána!

"Majd hátha ráébredsz, hogy nem csak velem basztatok ki."
Válaszom:
- Ha ezt a törvénytervezet megalkotóinak címzed, akkor teljesen egyetértek!

Remélem kielégít? volt a válaszom! Továbbra is várom a munka világával kapcsolatos kérdésedet, ami feltehet?leg számodra ismeretlen.




Válasz 2011.11.08. 07:46 büszkék lehettek
Kedves Sorry Vagyok!
Megérzéseid nyugodtan lehetnek, magasról teszek rájuk, attól én még dolgozó ember vagyok, és bizony munkaidőben is tudok neked válaszolni, mivel munkám a gép elé parancsol napi 9 órában. Hogy arra is választ kapj miért is tudok én a dugóban ülni akkor, amikor szerinted "munkaidő" van, hát felvilágosítalak, hogy nekem fél 6kor kezdődik a munka, így engedtessék meg, hogy 3kor haza is induljak. Mivel minden szavad kizárólag sértésnek szánod, azokra nem is válaszolnék. De mindenhol azzal takaróztok, hogy hetekkel előbb lehetett tudni hol lesznek útlezárások, miért nem készültek fel az emberek. Erre egyrészt annyit mondanék, hogy azért, mert nektek más dolgotok nem lévén tudtatok készülni a nagy napotokra, nekünk többieknek ne azt kelljen már figyelni a sajtóban, hogy épp mikor milyen útlezárásra számíthatunk. Tegnap viszont figyeltem a médiát, ahol bejelentették, hogy szeretett szakszervezetetek tovább folytatja demonstrációit, de ezúttal 40 naposra tervezik azt, és fő céljuk, hogy a karácsonyi szezonban az áruszállítók munkáját korlátozzák. GRATULÁLOK! Mi mást is basznátok el, mint az emberek karácsonyát. Azt is tudom mi erre a válasz, hogy majd meglátom, hogy jövőre még karácsonyom se lesz. Akkor ez az utolsó hagy legyen legalább nyugodt. Egy 40 napig tartó dugó alatt kb. 20 000 Ft-al több gázolajat égetek el, ennyit vesztek ki a zsebemből, és még sok-sok ember zsebéből. Pedig Ti a munkavállalókat véditek.Ja, és még valami: nem vagyok sem bányász, sem nem tudom mi, egy alkalmazott vagyok, bérből, fizetésből élek, nap mint nap autózok, nem azért mert szeretek, hanem mert muszály, és bizony reggelente nem a luxusautómba ülök be, hanem a 10 éves furgonomba, mert ez van. A feleségem gyári munkás, 4 műszakban robotol, és bizony a mt. változtatása nélkül is bármikor, indok nélkül mondhatnak fel neki, így az ezzel kapcsolatos szövegekkel is meg lehet kímélni, köszönöm. De ha valaki megteheti, hogy a mai világban luxusautóba ül, kövezzetek meg, de attól sem sajnálom. Mert manapság mindenki a vállalkozókat ostorozza. Elhihetitek, ők is (legalábbis a legtöbben) keményen megdolgoztak a pénzért, és ők sem mondhatják azt reggel, hogy ma nincs kedvem dolgozni, ezért el sem indulok... Ha mégis egy hetekig tartó útlezárás mellett döntötök, akkor sok sikert hozzá, csináljátok, érjétek el célotokat, csak nehogy még jobban kivívjátok az emberek haragját. Köszönöm hogy leírhattam véleményem, mert ez csak egy vélemény a sok közül. Sok sikert a jövőben!
Válasz 2011.11.08. 00:35 csak szerényen
(büszkék lehettek)
Az a szerény megérzésem veled kapcsolatban, hogy neked az a "munkád", hogy itt savazd azokat, akik hajlandók valamit is tenni az érdekeikért. De mit is lehet várni egy olyan alaktól, aki három mondatot se képes értelmezni, akkor hogy tudná az mt-t. Baromira dolgozhatsz (vagy siethetsz haza a családodhoz), mert láthatóan munkaidőben állandóan itt vagy a fórumon. (csak meg kell nézni a bejelentkezéseidet! - pl. amikor épp vadul dolgoztál és valahol valamilyen forgalmi dugóban ácsorogtál... állítólag, akkor is itt van a bejegyzésed). A "heti hajtás" után pedig véletlenül még egy munkanap következett... de nem akarom boncolgatni tovább, hogy mennyi logikai bukfenc van az állításaidban és az érvelésedben. Hiszen épp eléggé minősít téged az, hogy csak az érdekel, hogy Te! hazaérhess, a többit meg leszarod. Nos, ha értenél valamihez, akkor azt is tudnád, hogy a forgalomlassítás engedélyezésének egyik feltétele az, hogy a közlekedés más útvonalon is biztosítható. Ha annyi eszed nem volt, hogy kikerüld a dugókat, amikor már egy hónapja tele van vele a média, hogy hol lesznek az útlezárások, akkor magadra vess. És mondd meg a kedvenc munkáltatódnak, aki felfogadott ide, hogy zavart kelts és pocskondiázz másokat, hogy keressen egy jobb eszűt, mint te, mert te túlságosan is átlátszó vagy... és részemről veled és a hozzáállásoddal kapcsolatban befejeztem a polemizálást (már amennyiben ismered ezt a kifejezést).
Válasz 2011.11.07. 14:49 Sorry vagyok!
(büszkék lehettek)
Szerintem kib@szol te magaddal, másnak nem kell!
Neked a demonstráció nem tetszik, másoknak meg az mt tervezete.
Ez is benne van abban, hogy kinek mi a joga. Az élet ilyen.
Más az mt szívja meg, te meg a demonstrációt - mellesleg a kib@szósdi az társasjáték.
Sorry vagyok!
Válasz 2011.11.07. 12:18 Egy rabszolga
Kedves Emberek!

Bár a gondolkodások alapján talán másképpen kellen szólitanom Önöket. De hgyék el nem találtam megfelelő szót. Mindenkit szidnak és elküldenek megfeleő hlyre, ki ki a megfelelő vérmérséklete szerint.
Társadalom sok színi, bérrabszolgától kezdve mindden megtalálható benne. Természtesen akik luxus autókban utaznak azonak nincs megélhetési gondjaik. Nem a sorok mellet dolgoznak, nem vezény szóra veszik még a levőt sem, nem határozzák meg nekik mikor mehetnek el az illemhelyre. Mert ők minden megpróbáltatás ellennére kint állnak a soron fogjáki a forgalmat, sztrájkolni nem tudnak mert akkor munkanélkül maradnak. Persze betegállományba sem mehetnek, ennek is két oka van, egy részt a minimál bér miatt alig kapnának táppénzt, a másik az utcára kerülnek. És akkor az sem lesz nekik. Kedves Emberek akik ugyan nem méltóak ezen mgszólításra. De én mégis teszek kivételt, azok akik fogták a fogalmat tették magukért másokért, azokért akik a sorokon, a bányákban, az útszéleken, a gyárak gészségtelen üzemrászeiben és a nemzet gazdaság ágazataiban dolgoztak. Mert nekik muszály ők még álmodni sem fognak az Önök luxus autójuk kinálta lehetőségről. Csak zötykölödnek a 40 - 50 éves elavult buszukon hajnalban késő este. Mert nekik is vsaládjuk gyermekük, és képzeljék k is isetnének haza gyermeket várró házasdtársukhoz, szeretnének a családdal lenni. Csak a körülményeik mások. Őket a nyomor várja, de élnek és sivár környeztük ellenére keresik a ki uatat . Drága emberek ezek az emberek teremtteték meg annak a lehetőségét, hogy most Önök alázák és más egyébb helyre küldjék Önöket. Talán ha valaki Önök közül is egyetlen egy percet eltöltene a munka világában. Más szemmel nézne egy bányászt, esztergályost, lakatost, varrőnőt, hentest stb. ne feledjék a szalag mellet dolgozó rabszolgákat akik összerakják, szerelik az Önök luxus autójukat, stb. kényelmes palotájukat. Mi közben Önök kristály pohárból pezsgőt isznak, ők otthon hideg vízet bádog pohárból jobbik esetben.
Ezek fényében csak egyetlen pillantra álljanak meg nézzenek a tükörben és kérdezzék meg. Valóban ember vagyok? Értelmes gondolkodó lény? Nézze meg a környezetét ha ezért nap mint nap a bányá- mélyére kellene szállínia több száz méter mélybe ,ahol nem tudni vissza jön-e még, akkor is itt tartanna?
Kérem gondolkodjon, mielőtt bár melyik utón állót szidja. Tegye fel Önmganának a kérdést mi az oka annak. Higye el nem a Gaskó, nem a Palkovics. Nem értük állnak kint a fehér rabszolgák az út szélen.
Válasz 2011.11.07. 10:50 büszkék lehettek
Na akkor, el?ször is, kedves "Csak szerényen". Hozzászólásodban minden írtál, csak értelmes, és a témát említ? dolgot nem. És mint azt el?ttem is sokan írták, a demonstrálóknak szívük joga, hogy utcára vonuljanak, háborogjanak, h?zöngjenek, ahhoz viszont annál kevesebb joguk van, hogy a demonstrációjukban részt venni nem kívánó embereknek is korlátozzák a jogaikat, vagy akadályozzák azokat. Ha pedig neked a farkam jár a hülye agyadban, az is a te személyes problémád.
Most pedig hozzád szólnék, büszke AnTHraX. Nagyívben szarom le hogy te mikor dolgoztál, és mikor nem, az te éjszakai m?szakok még nem ok, hogy én késve érjek haza a családomhoz. Az is elképzelhet?, hogy te csak a seggedet vakarni jársz haza, se kutyád, se macskád, nem vár senki, tök mindegy hol vakarod a segged, otthon, vagy péntek délután az út szélén a haverjaiddal. Nem vagyok maszek, dolgozó alkalmazott vagyok, akit ha jöv?re kivágnak, az nem a mt-e miatt lesz. De szerintem feleslegesen magyarázom neked a dolgokat, fejeden a szemtakaró, amit Gaskó elvtárs kötött rád. Inkább olvasd el az összes hozzászólást, és gondolkozz. Majd hátha ráébredsz, hogy nem csak velem basztatok ki.