Budapest: 7.37°
HUF/EUR: 322.54
szechenyi
Hírek » Részletek

Debreceni regionális képzés


2018. november 12-én és 13-án került sor a LIGA Szakszervezetek regionális tanfolyamára Debrecenben. A tanfolyam elsősorban a LIGA Szakszervezetek régiós szakszervezetei, illetve a nemrég megválasztott tisztségviselői számára a kollektív jogok és a tagszervezés kérdéseit, illetve a bértárgyalási tudnivalókat vette számba. 

Elsőként dr. Trembulyák Péter a kollektív jogokról tartott előadást, majd a tagszervezési ismeretekre tért át. Az előadó kifejtette véleményét, miszerint „a szakszervezetbe tömörülés a munkavállaló normál immun-reakciója a munkáltató túlerejével szemben”. Majd részletesen beszélt az úgynevezett motorikus tagszervezés, a reflexív tagszervezés valamint a generikus tagszervezés különbségeiről. Az előadó kitért azokra a kérdésekre, hogyan lehet a reprezentativitást igazolni, melyek a kritériumai a tisztségviselői védettségnek, a szakszervezet érdekképviseleti tevékenység céljára hogyan vehet igénybe munkaidő kedvezményt.
Délután Dudás Roland és Kozák László vezetésével bértárgyalást szimuláló tárgyalási gyakorlaton vettek részt az érdeklődők, egy képzelt üzem Gyártó és Szerelő szakszervezetnek kellett megharcolnia a munkáltatóval – természetesen úgy, hogy közös álláspontot egyeztet a dolgozói követelésekről.

Másnap Jáger István, a LIGA Szakszervezetek Közlekedési Szövetségének elnöke mutatott be powerpoint prezentációt a bértárgyalások folyamatáról és lebonyolításáról. Részletesen kitért arra, hogy a bértárgyalásokra való felkészülés során milyen dokumentumokat kell a munkáltatótól kikérni, és azokra hogyan érdemes felkészülni - a dolgozók tájékoztatásától kezdve a tárgyaló delegáció kijelölésén át a végleges megegyezés aláírásáig.

Ezt követően e sorok írója a LIGA Szakszervezetek megalakulásáról és kezdeti harcairól tartott előadást, valamint ismertetőt adott az országos érdekegyeztetési fórumok kialakulásáról és működéséről.

k-l-

Galéria

Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.236.246.85 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »