Budapest: 13.79°
HUF/EUR: 339.92
szechenyi
Hírek » Részletek

Munkavédelem az építőiparban


munkavedelem-az-epitoiparban

2019 júliusában országos munkavédelmi kampány indul az építőiparban. Munkavédelmi szakértőnket megkérdeztük a hatóság intézkedéséről, aki azt is elárulta, mi okozza a legnagyobb kockázatot a munkavédelemben.

Az építőipari cégek és az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében két éves, országos tájékoztató kampányt indított a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ).

Bodó Sándor a pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár a kampány nyitányaként kiemelte, folyamatosan nő a magyar gazdaság teljesítménye, amelynek az építőipar az egyik húzóágazata. Ezt támasztja alá, hogy 2019. első negyedévében több mint 320 ezren dolgoztak ebben a szektorban, ami körülbelül 60 ezres növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly 915 munkabaleset történt az építőiparban, ebből 22 halálos kimenetelű volt, 7 pedig súlyos csonkolással végződött. Az államtitkár szerint az építőipar gazdasági súlya, valamint a szektorban bekövetkezett munkabalesetek miatt döntöttek a "Fókuszban az építőipar - első a munkavégzés biztonsága" című, 2020 végéig tartó kampány elindítása mellett.

Miskéri Lászlót, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértőjét kérdeztük arról, miben különbözik ez a kampány a korábbi célellenőrzésektől?

- Vannak célellenőrzések, de a hatóság most komplex kétéves programot indított. A célellenőrzések gyakorlata az, hogy egy-egy területet nagyító alá vesznek, és rövid intervallumban lefolytatják a célellenőrzést. A most induló program első fele tanácsadás, ismeretek átadása, a második fele, a második év az ellenőrzés, amely komoly bírságolással is járhat.

- Ezek szerint pozitívan lehet értékelni a most induló kampányt?
- A munkavállalók számára pozitív. Én úgy érzem, végre valami elmozdult. Az építőiparban a munkavégzés évi 22 halálos áldozattal jár. Ez a legkényesebb pontja a munkavédelemnek, ezen változtatni kell. Az Országos Munkavédelmi Bizottságban folyamatosan napirenden van a munkabalesetek, azon belül a halálos munkabalesetek számának a csökkentése.

- Van-e szemléletbeli különbség a szakszervezeti-, a munkáltatói- vagy a kormány oldal megközelítése között?
- Ebben a kérdésben mind a három oldal együttműködik. Nemrég Bodó Sándor államtitkár úr például részt vett az Országos Munkavédelmi Bizottság ülésen; úgy érzem, személyében is elkötelezett a munkavédelem iránt. Másrészt azt gondolom, hogy a jelenlegi munkabaleseti statisztika, rossz mutatók cselekvésre ösztönzik a kormányt. Különösen fontos ez az építőiparban. Egyrészt sok a képzetlen ember, sok a külföldi munkavállaló, akik nem rendelkeznek magyar munkavédelmi ismeretekkel. Ez mind kockázatot jelent.

- Mi jelenti a legnagyobb kockázatot?
- A legnagyobb kockázatot a tudatlanság hordozza magában. Ha a munkavállaló ismeri, de nem tartja be a szabályokat, azért, ha pedig nem is ismeri őket, azért.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.228.21.186 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »