Hírek » Részletek

Döntés a közszolgálati alkalmazottak 13. havi fizetéséről

2007. 03. 13.

A kormány módosította a 2007-re és a 2008-ra járó 13. havi illetmény kifizetéséről szóló szabályokat az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal született megállapodás alapján - közölte Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára Budapesten a kormány – március 28-i - ülése után.

A módosított szabályok alapján 2007 júniusa és decembere között havi részletekben, előlegszerűen kifizetik a 2007-re járó 13. havi illetmény felét - mondta az államtitkár, ideiglenes kormányszóvivő, emlékeztetve rá, hogy a megállapodást február 19-én kötötték. Gál J. Zoltán kifejtette: a közszolgálati alkalmazottak havi rendszeres illetményükhöz az illetményük 8,3 százalékának megfelelő kiegészítést kapnak júniustól decemberig. Hozzátette: a 13. havi illetmény másik felét egy összegben, 2008. január 16-án folyósítják. Az államtitkár elmondta: a sztrájkbizottsággal kötött megállapodás szerint 2008-ban az arra az évre járó 13. havi fizetést tizenkét havi egyenlő részletben fogják kifizetni. Közölte: a sztrájkbizottsággal született megállapodás szerint a 2009-re járó 13. havi fizetést egy összegben, 2009 decemberében kell kifizetni.
Gál J. Zoltán azt mondta: 2007-ben anélkül növekedhet az eredetileg tervezettnél jobban a közszolgálati alkalmazottak bruttó keresete, hogy sérülne a konvergencia-programban foglalt költségvetési követelmény.
Mint mondta, ez nem jelenti azt, hogy idén vagy jövőre megszűnne a 13. havi illetmény.

Forrás: www.meh.hu


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.221 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő