Hírek » Részletek

A hivatás védelmében

2007. 06. 02.

Mindent el fogok követni, minden eszközt meg fogok ragadni, hogy a petícióban foglaltak közül minél több pont teljesüljön - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, miután a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) által - június 1-jén, mintegy másfél ezer egyenruhás részvételével - szervezett fáklyás demonstráción átvette a 100 milliméteres ágyúlövedék hüvelyében elhelyezett követeléscsomagot...

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) rendezvényén résztvevő rendőrök, katonák, tűzoltók, vámosok, börtönőrök, határőrök, polgári védelmisek és nemzetbiztonságiak előzetesen 20 órától gyülekeztek a Honvédelmi-, az Igazságügyi és Rendészeti-, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium épületei előtt.

Ezt követően a legismertebb indulókra fáklyákkal vonultak át a Parlament elé, ahol a Kossuth-szobornál Kónya Péter FRDÉSZ elnök vezényszava, majd a Himnusz után beszédek hangzottak el. A politikusok évek óta visszaélnek a hivatásunkkal, azért vagyunk itt, hogy megértsék a döntéshozók, hogy ez így nem mehet tovább. Elvárjuk azt, hogy azok az emberek, akik tisztességesen végzik a munkájukat, tisztes megélhetést kapjanak és megbecsülést a társadalomtól - jelentette ki Kónya Péter, a rendezvényt szervező Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.

A demonstrálók tiltakoztak a szolgálati törvény módosítása ellen, amely tovább csorbítaná szerzett jogaikat.

Felszólalt Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke is. Nem engedhető meg, hogy a fegyveres és rendvédelmi dolgozókat a politika egymással szembeállítsa. A médiában mostanában megjelent hírek - és itt most elsősorban a rendőrségről közölt hírekre gondolok - igaztalanok és túlzóak, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók többsége becsületes ember - mondta a LIGA elnöke.

Az FRDÉSZ valamennyi tagszervezetének vezetője hozzászólt.

A szónoklatok között lejátszották a Kossuth Lajos azt üzente című nóta 1938-as feldolgozását, Petőfi Sándor A nép nevében című versét, valamint az EDDA régi nagy slágerét, a mai hátborzongató, A Torony című dal nyitó ,,dallamait" is.

A rendezvény végén - egy 100 milliméteres ágyúlövedék hüvelyében - petíciót adtak át Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternek, aki a tüntetők előtt kijelentette: minden el fogok követni, minden eszközt meg fogok ragadni, hogy a petícióban foglaltak közül minél több pont teljesüljön.

A petícióban a szakszervezetek 2007-ben legalább nyolc százalékos bérkiegészítést, 2008-ban legalább a két év inflációját kompenzáló bérfejlesztést, az európai uniós normáknak megfelelő munkaidőt, korszerű védő- és munkaeszközöket, és a hivatásos állományúak változatlan feltételekkel történő nyugdíjaztatását követelnek.

A látványos - tűzzsonglőröket is felvonultató - demonstráció nem sokkal tíz óra előtt ért véget, a körülbelül ezerötszáz demonstráló rendben elvonult.

Szita Róbert


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.223 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő