Hírek » Részletek

Eredménytelen sztrájktárgyalások a Kormánnyal

2007. 11. 19.

Eredménytelenül záródtak a sztrájktárgyalások a mai napon is a Kormány és a LIGA Szakszervezetek között.

A tárgyalások ma délben folytatódtak a múlt heti első forduló után, de sajnos kevés sikerrel. A Kormány képviseletében Csizmár Gábor államtitkár úr arra használta ki a tárgyalásra szánt értékes időt, hogy az érdemi megbeszélések helyett, továbbra is a sztrájk jogosságát firtassa, kihasználva ezzel azt, hogy a sajtó útján esetleg elbizonytalaníthatja a csatlakozni vágyó munkavállalókat. Gaskó István, a LIGA elnöke azonban folyamatosan a sztrájktörvényt idézte, amivel kétséget nem hagyott a hallgatóságban arról, hogy a sztrájk nem csak jogos, de szükséges is.

Gaskó István arra is kitért, hogy messze etikátlannak tartja a kabinet kommunikációját, amellyel azt terjeszti, hogy a november 21-i akciók az ellenzék sugallatára történnének. A LIGA elnöke nemcsak visszautasította a vádakat, de esetleges jogi lépéseket is fontolgat rossz hírnév keltéséért. Emlékeztette továbbá a kormánykoalíció nagyobbik pártját, hogy az ő ellenzékiségük idején is többször konzultáltak, de akkor ebben semmi "politikai susmust" vagy kivetnivalót nem találtak.

A Kormány a mai határidőre sem tett érdemi lépéseket a konfliktus megoldására, az egészségbiztosítás és a nyugdíjszámítás januárban életbe lépő szabályai ügyében a "szőnyeg alá söprés" taktikájával próbálkozott, míg a korkedvezményes nyugdíj ügyében letett ugyan az asztalra egy ütemtervet a megállapodás szerint, ez azonban a sok részlet után mégiscsak 2010-ig zárva hagyná a jogosultsági listát, azaz új munkahelyek nem kerülhetnének fel rá.

Miután 13 órakor mindkét tárgyaló félnek egyéb elfoglaltsága akadt, a LIGA javasolta egy 1 órás szünet tartását, de a Kormány nem csak a tárgyalások mai, de ezen a héten történő folytatásától is elzárkózott. Álláspontja szerint a tárgyaláok helyszíne a jövőben ismét az OÉT rendes ülése kell legyen. Ezzel a döntésével a Kormány végleg elzárta annak minden lehetőségét, hogy a konfliktus szerdáig tárgyalásos úton rendezzük, így a november 21-re meghirdetett sztrájkokat és az esti demonstrációt megtartjuk.

Találkozzunk tehát november 21-én, 18 órakor a Kossuth tér - Alkotmány utca találkozásánál!


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.221 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő