Hírek » Részletek

Bértárgyalások vasárnap: Kis közeledés a számokban, távolodás az álláspontokban

2007. 12. 16.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén sem sikerült megegyezni a versenyszféra 2008-as bérajánlásáról.
Bár a számokban további közeledés volt tapasztalható a munkaadói és a munkavállalói oldal vasárnapi egyeztetésén, ennek ellenére többször úgy tűnt, hogy akár maga a bérajánlás is meghiúsulhat a jövő évre.

Mindkét oldal további engedményt tett, ennek megfelelően a szakszervezeti konföderációk 6,5-8,5%-ra, mérsékelték bérköveteléseiket, míg a munkáltatók is emelték az ajánlatuk „felső szárát”, 7,0%-os mértékig.
Ugyanakkor a munkáltató oldal egyértelművé tette, hogy ez az utolsó ajánlatuk, és miután megismételték azt a korábbi álláspontjukat, hogy a sztrájk ideje alatt nem hajlandók tárgyalni, úgy nézett ki, hogy a tárgyalások ezen a ponton véget is érnek. Az egyeztetés e szakasza nem nélkülözte időnként a kissé élesebb megfogalmazásokat sem, különösen a munkáltatói oldal szóvivője fogalmazott helyenként kevésbé árnyaltan, mint azt általában az OÉT ülésein megszoktuk.

Az ezt követő szünetben mindkét oldal értékelte a kialakult helyzetet, majd a munkáltatók egy meglepő megoldással kívánták a gordiuszi csomót átvágni. Azt az – OÉT történelmében eddig még soha nem alkalmazott – eljárást választották, hogy egyoldalú ajánlást fogalmaznak meg a 2008-as évi keresetajánlásra (5-7%), és ehhez lehetővé teszik az egyes munkavállalói érdekképviseletek (konföderációk) csatlakozását.

A Kormány jelezte, hogy ez a megoldás számára elfogadható.

A munkavállalói oldal – bár egysége és elszántsága érezhetően olvadóban volt – végül is ellenállt ennek a kihívásnak (megosztási kísérletnek) és egységesen elutasította a munkaadók javaslatát.

További szünetek, majd kétoldalú egyeztetéseket követően végül is felülkerekedett a józanság, és az a döntés született, hogy folytatódnak a tárgyalások, hiszen jóval több érv szól a megállapodás mellett, mint ellen.

Fiedler


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.221 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő