Hírek » Részletek

OÉT: Sikertelen tárgyalások, egy meglepő megállapodással fűszerezve

2007. 11. 14.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács mai ülésén sem sikerült megegyezni a versenyszféra 2008-as bérajánlásáról.

Bár közeledés volt tapasztalható a munkaadói és a munkavállalói oldal mai egyeztetésén, ennek ellenére még sem sikerült eljutni a megegyezésig. Mindkét oldal tett némi engedményt, ennek megfelelően a szakszervezeti konföderációk 7,5-9%, majd 7,0-8,5%-ra mérsékelték bérköveteléseiket, míg a munkáltatók is elmozdultak - a reálbér csökkenésével együtt járó - 4,5%-os alsó küszöbtől 5%-ig, majd többszöri szünet, és kétoldalú megbeszélés után a felső mértéket is kinyitották „egészen” 6,5%-os mértékig.


A munkáltatók részéről ugyanakkor érezhető volt az azonnali megállapodásra való törekvés, és ez a tárgyalás végére nyilvánvalóvá vált, hogy összefüggésbe hozható a hétfői sztrájkkal.
A munkavállalói oldal elszántsága, egysége is érezhetően a megszokottnál kevésbé volt egyértelmű ma, ennek ellenére a bérkérdésben nem következett be szakadás. Végeredményben a felek a plenáris ülésen a további folytatás mellett döntöttek, így vasárnap délután újabb forduló következik. Az időpont vonatkozásában a munkáltatói oldal rendkívül rugalmatlan volt, ami az előzmények, a vélelmezhető háttértárgyalások fényében végül is nem meglepő. Kijelentették ugyanis, hogy a jövő héten a sztrájkfenyegetések miatt, illetve annak árnyékában nem kívánnak tárgyalni.
 
Szolgált egy meglepő bejelentéssel is a mai nap.
A LIGA sztrájk követelései között is szereplő korkedvezmény ügyében, - amiben egyébként mind a sztrájktárgyalásokon, mind az OÉT keretében már előrelépés történt - annak egy részterületén az ún. típus függőség kérdésében a Kormány – lényegében titokban – megegyezett a Közúti Közlekedési Szakszervezettel és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségével (?!). Érdekes időzítés, és szokatlan az is, hogy egy konföderáció aláírója egy olyan megállapodásnak, ami tagszervezetet érint. A legmeglepőbb azonban az a vállalás, amit cserébe az aláírók tettek, ti., hogy előre lemondanak arról a lehetőségről, hogy 2008. év végéig a kormányzatot érintő kérdésekben sztrájkot szervezzenek. No comment (egyelőre).

Az OÉT hivatalos ülését követően folytatódtak a Kormány és a LIGA közötti sztrájktárgyalások. A felek között lényegében a korábbi álláspontok megismétlésére szorítkozott a konzultáció, előremozdulás egyetlen kérdésben sem történt, ennek megfelelően ezzel a sztrájk előtti egyeztetések a mai nappal le is zárultak.
Csizmár Gábor államtitkár ugyanakkor szolgált némi meglepetéssel, amikor azt kérte a LIGA elnökétől, hogy tételesen sorolja fel – elismerve ugyan, hogy erre semmiféle törvényi kötelezettsége sincs a szakszervezeteknek - azokat a munkahelyeket, ahol hétfőn sztrájk lesz. Természetesen erre sem szándékunk, sem lehetőségünk nincs (maximum azt mondhattuk volna, hogy minden állomáson és megállóhelyen megáll).

Fiedler


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.220 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő