Hírek » Részletek

A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya közleménye

2007. 12. 06.

A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) az értékek tisztelete és védelme kell hogy vezérelje az élet minden területén, így az élet és az egészség védelmében meghatározó orvostudomány esetében is. Az MTA doktorai között kimagasló számban vannak orvosok, és kutató orvostudománnyal foglalkozik több világhírű, nem orvos szakember is Magyarországon. Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya az egészségügyi biztosítási rendszer most folyó átalakítását átgondolatlannak tartja.

Molnár Lajos miniszter urat írásban kértük, hogy jöjjön el az Orvosi Osztály ülésére, hogy segítségére legyünk az egészségügyi reform végrehajtásában. Sajnos - elődei hosszú sorával ellentétben - ő ennek a meghívásnak soha nem tett eleget.

Már az eddigi intézkedések is több, szakmai, tudományos műhely összeomlásához, megrendüléséhez vezettek. Súlyos veszélybe kerül a klinikai kutatás lehetősége, a gyógyszervizsgálatok folytatása. A magyar lakosság európai esélyegyenlőségének egyik alapja, hogy hozzájuthasson az új egészségügyi eljárásokhoz. A rendkívül felgyorsult orvostudományi kutatások eredményeinek meghonosítása a páciensekkel közvetlen kapcsolatban álló egészségügyi szolgáltató helyek bevonásával történik a világon mindenütt. Az MTA Orvosi Osztálya ezt a folyamatot látja veszélyeztetve egy átgondolatlan biztosítási rendszerben. Az Osztály a parlamenti előterjesztés elnapolását kéri és egy alaposabb javaslat kidolgozását szorgalmazza.

Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya készséggel felajánlja támogatását az egészségügy súlyos problémáinak megoldásában, de felemeli szavát a magyar egészségügy veszélyeztetett értékeinek, kutatási teljesítményének, a progresszív betegellátás esélyegyenlőséget biztosító lehetőségének védelmében.

Budapest, 2007. december 6.
                                                                                  MTA Orvosi Tudományok Osztálya

 

Forrás: MTA


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.220 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő