Hírek » Részletek

Ismét eredménytelen sztrájktárgylások

2007. 12. 03.

A sztrájktárgyalások Csizmár Gábor államtitkár úr, a Kormánydelegáció vezetője kérésére – nem először – a követelések tisztázásával kezdődtek. Bár a LIGA Szakszervezetek és a csatlakozott Munkástanácsok Országos Szövetsége nem változtatott követelésein, a szakszervezeti oldal újra felsorolta azokat.

Csizmár Gábor a korkedvezményes nyugdíjak kapcsán azt próbálta bizonygatni, hogy az OÉT által elfogadott bizottság már dolgozik a korkedvezményre jogosult munkakörök megállapításán. Ez elegendő kell legyen a követeléseink kielégítésére.
Horváth Lajos többször, többféleképpen, és lassan is elmondta, hogy mindenki megértse, arra vonatkozóan nem hangzott el ígéret, hogy még 2010. előtt bármely munkakör felkerülhet a listára. Emlékeztetett, hogy ez egybehangzó oldal követelés. A Kormány oldal felvetésére, hogy ezt két hét alatt lehetetlen összeállítani, a LIGA úgy felelt, hogy egyrészt 10 éve érintetlen a téma, ez idő alatt lehetett volna gondolkozni rajta, másrészt a sztrájktárgyalásokat több mint másfél hónapja kezdeményeztük, mégis alig két hete ült le velünk a Kormány, harmadrészt a listáról való kikerülés szabályait mégiscsak sikerült annak idején elég hamar összehozni.
Palkovics Imre a MOSZ elnöke, a tárgyalódelegáció tagjaként kérte a Kormányt, hogy legalább a sztrájkfenyegetettség miatt vegyék komolyan a tárgyalásokat, ne próbálják azt nevetségessé tenni, és végre térjünk talán a tárgyra.

Az államtitkár két odaráncigált érvet tudott felhozni arra, miért is nem a lényegről beszélünk. Egyrészt emléezete szerint a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakítása során, az OÉT-en a munkavállalói oldal nem ellenezte a változtatást. A típusfüggőség problémájára kitérve pedig azzal érvelt, hogy a sztrájkot megelőzően ő több javaslatot is tett a KKSZ-nek, de az aláírás helyett a sztrájkot választotta. Elmondta, úgy látja, vannak akik jobban szeretnek sztrájkolni, mint megállapodni.

Horváth Lajos elmondta, hogy a szakszervezetek valóban nem ellenezték a korkedvezményes rendszer megújítását, de ellenezték azt, hogy ennek során csak kijutni lehet a rendszerből, bejutni nem, és hogy a rendszer átalakítása félbe marad, és befagy 4 évre.
Gaskó István hozzáfűzte, hogy a szakállamtitkártól arról értesült egy televíziós interjú során, hogy a Kormány gyakorlatilag „kegyet gyakorol” a szakszervezetekkel, amikor az egészségbiztosítás átalakításról tárgyal velük, hisz ez nem lenne kötelessége.

Csizmár Gábor kifejtette, hogy az elmúlt 10 évben még nem jutottak oda, hogy teljesen rendezzék ezt a kérdést, de most elindult egy egyeztetés, amit végig kellene vinni, nem pedig sztrájkolni. Ezek szerint a LIGA azért sztrájkol, mert elégtelennek tartja a tárgyalásos eredményeit.

Gaskó István emlékeztetett, hogy a rendszerről való egyeztetés épp a LIGA sztrájkfelhívása után kezdődött meg igazán.  És fontos hangsúlyozni, hogy a Kormány kommunikációja ellenére, a LIGA minden fórumon tárgyal, a tárgyalásos úton való megállapodást tartja kívánatosnak, de ezek a tárgyalások mivel nem haladnak, a következő kezében lévő törvényes eszközt is igénybe veszi – sztrájkot hirdet.
Palkovics Imre – visszatérve a KKSZ sztrájkjának kérdésére – elmondta, hogy a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy azért nem írták alá a megállapodást, mert abban a Kormány lemondatta volna őket a sztrájkjogukról.

Közel egy órával a tárgyalások megkezdése után, az érdemi tárgyalások még mindig nem kezdődtek el. A Kormánydelegáció továbbra is azt ismételgeti, hogy miért épp most akarjuk a változtatást, miért épp most elégedetlenkedünk, tavaly miért nem ellenezték a szakszervezetek a változtatásokat.  Megjegyzendő, a mellékvágányon vesztegelő tárgyalások is egyelőre kizárólag a korkedvezményes nyugdíjrendszerről szólnak. 
Ezen a ponton Horváth Lajos ismét megkérte Csizmár Gábort, hogy a követelések tárgyáról beszéljük, és ne azt hangsúlyozza, hogy ezt eddig nem ellenezték a szakszervezetek – ami ráadásul ebben a formában nem igaz. A tavalyi megállapodás után időbe telt elemezni a helyzetet, érezni a hatásait és valós számadatokhoz jutni – melyek a megállapodás során nem álltak rendelkezésre.

A további vitát a minisztérium írásos összefoglalójának elkészültéig felfüggesztették.

Az egészségbiztosítási törvényről csizmár Gábor tájékztatása szerint csak pénteken, az OÉT-en lehetne tárgyalni, a benyújtott módosító javaslatok ismeretében. Gaskó István kérdésére, miszerint megismerhető-e a múlt heti MSZP-SZDSZ egyesség, mint az egészségbiztosítási törvény jövőjét befolyásoló tényező, Kincses Gyula és Csizmár Gábor is elmondta, hogy az ott született megállapodás nem kormányhatározat, hanem pártközi megállapodás, így nem nyilvános. A Kormány szerdán alakítja ki álláspontját a törvénymódosító javaslatokkal kapcsolatban, és pénteken az OÉT-en tárja a munkavállalói oldal elé.
Így a napirend tárgyalása addig ellehetetlenül, amíg a kormányoldal nem ismerteti, miképp is változhat a benyújtott törvényjavaslat. Ennek megfelelően – sajnálatosan – a sztrájktárgyalások közel egy hetet csúsznak. Ennek elkerülése érdekében a LIGA kérte, hogy a tárgyalásokat a szerdai kormányülés után folytassuk, legkésőbb csütörtökön. Ez azonban ismét nem megfelelő a Kormányoldalnak, ezért várhatóan marad a péntek.

Befejezésként a munkaadói oldal részéről Dávid Ferenc sérelmének adott hangot, hogy megfigyelői minőségében tarják számon ezen az ülésen, pedig az OÉT alapító-, teljes jogú tagja. Másrészt felháborodásának adott hangot, hogy karácsony előtt, adventkor sztrájkot hirdet LIGA.
Pataky Péter a MSZOSZ elnöke elmondta, hogy nem támogatják a sztrájkot, de annak céljaival egyetértenek.
Gaskó István válaszul ismertette a múlt héten készült közvélemény kutatás adatait, miszerint a megkérdezettek nagyobb része egyetért a december 17-re tervezett sztrájkkal, továbbá ismét hangsúlyozta, hogy ma ez nem egy OÉT ülés, hanem egy sztrájktárgyalás, amin a sztrájkot hirdetők és a Kormány képviselői kell, hogy jelen legyenek.  Csizmár Gábor kérdésére, hogy meddig tart a határozatlan idejű sztrájk, válaszul elhangzott, hogy a végszavazás után, gyors helyzetértékelést követően, a sztrájkban résztvevők várhatóan a megfelelő döntést fogják meghozni.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 38.107.179.220 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »

 

Kattints egy pirossal jelzett napra a naptáron az esemény megtekintéséhez!

Tagszervezeteink

Kattints a térképre!

tagszervezetek

Bejelentkezés

Belépés vagy regisztráció

Nemzetközi szervezetek

profession hu

Regale Energy Zrt.
Értékesítő Mérnök

Gulliver Kft.
Áruházvezető helyettes

Armeti Kft.
Üzletkötő

Medico Uno Kft.
Orvoslátogató

Unix Autó Kft.
Gépműhely vezető

Budapesti cég
Termelési előkészítő