Budapest: 20.6°
HUF/EUR: 335.32
szechenyi
Hírek » Részletek

Az egészségbiztosítás átalakításának kérdései az elfogadott törvény tükrében


A LIGA Szakszervezetek a koncepció ismertté válása óta folyamatosan megfogalmazza viszonyát az egészségbiztosítási rendszer átalakításának irányát illetően.

Kezdettől fogva következetesen elutasítottuk az üzleti logikán alapuló több biztosítós modellt. Minden erőfeszítésünk, illetve a széles körű társadalmi tiltakozás ellenére a kormánytöbbség elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. A törvény sorsa azonban ezzel nem még koránt sem dőlt el, hiszen a Köztársasági Elnök vétójával már magát a hatályba lépést is megakadályozta. Ezzel egyidejűleg az is nyilvánvalóvá vált, hogy konföderációnk is tovább folytatja a társadalombiztosítási modellváltással szembeni harcot, ennek megfelelően népszavazási kezdeményezést indít ebben a kérdésben.

Az alábbiakban az aktuális helyzetnek megfelelően, azaz most már magának az elfogadott törvénynek az ismeretében ismételten megfogalmazzuk észrevételeinket a társadalombiztosítás tervezett átalakításával szemben.


I. a kormányzat szerint az egészségbiztosítási reform lényege a szabad választás és verseny, melynek elsődleges terepe a társadalombiztosítás, és amely ennek hatására képes biztosítani mindazokat az elvárásokat, amikre a korábbi rendszer nem volt képes, azaz

az egészségügyi szolgáltatók közötti versengést,
a hatékonyság javulását
a választás szabadságát
a kiszámítható és fenntartható finanszírozást
a valódi szolidaritást
a hálapénz megszűntetését és végeredményben
egy igazságosabb és kiegyenlítettebb hozzáférést az ellátásokhoz

A kormányzati propaganda ennek megfelelően azt sulykolja, hogy mindezek eredményeként az átalakítás végső nyertesei a biztosítottak lesznek. Azt állítják továbbá, hogy ez az átalakítási irány az európai trend, ez az egyetlen lehetséges átalakítási irány. Azt a hamis képzetet keltik továbbá, hogy a jogalkotási folyamat mind szakmailag, mind társadalmilag megalapozott.

Nézzük meg, hogy ezzel szemben mi a valóság, azaz mit tartalmaz az elfogadott törvény!

  • Kezdjük a végén, azzal, hogy maga a törvény előkészítése sem a formai, de legfőképpen sem a tartalmi követelményeknek nem felelt meg. Az elnöki vétó megfogalmazása szerint „a megalapozott, egyetértésre számító törvényalkotáshoz szükséges, hogy az érdekelt társadalmi szervezeteknek és érdekképviseleteknek lehetősége legyen érdemi véleményt adni a törvénytervezetről. Azonban a Törvény esetében szakmai szervezetek nem, vagy megkésve kaptak tájékoztatást a készülő Törvény szövegéről, és – főleg az orvosi szakmai kollégiumok számára – nem állt rendelkezésre elég idő a véleményezésre. Mi több, a törvényjavaslat a politikai háttéralkuk során folyamatosan és lényegesen változott, a legutolsó pillanatig. Nem lehet elvárni országgyűlési képviselőktől, hogy néhány órával korábban megismert, a bizottsági ülés kezdetén, vagy éppen a végszavazás előtt kiosztott nagyszámú módosításról azonnal és felelősen állást foglaljanak. Nem értek egyet azzal, hogy egy, a társadalom életét alapvetően és hosszú távon meghatározó törvény ilyen eljárásban szülessen meg. A törvény jövendő hatását bizonytalanná és kockázatossá teszi, hogy nem készült hozzá valódi hatástanulmány. Sem számítások, sem használható külföldi tapasztalatok nem támasztják alá, hogy ez a modell valóban eredményes lehet. Így ez veszélyes kísérlet, amelynek mindannyian – választási lehetőség nélkül – kényszerűen kísérleti alanyai lennénk.” Egyébként az sem igaz, hogy ez az európai út, hiszen lényegében Hollandián kívül az alapmodell (csak üzleti biztosítók) sehol sem működik, sőt ennek az ellenkezője a jellemző. Egy biztosítóból több-biztosítóba átalakuló rendszerek napjainkban nincsenek, ennek fordítottja azonban inkább.
  • A törvény az egészségügyi ellátás javulását a versenytől, mégpedig a biztosítási pénztárak versenyétől várja. Mind az egészségügy, mint piac sajátosság illetően (ez az űn. tökéletlen piac tipikus esete), mind az elfogadott törvény rendelkezéseit figyelembe véve, azt állítjuk, hogy ennek feltételei nincsenek meg. Ahogy a Köztársasági Elnök fogalmaz, „a legtöbb helyen csak egy intézmény van elérhető közelségben, a rendelők és kórházak közötti verseny legfeljebb a fővárosban és az egyetemi központokban jöhet létre. Valódi verseny létrehozása helyett tehát a törvény inkább az állam ellenőrző és szervező feladatát ruházza át az egészségbiztosítási pénztárakra.”
  • A választás szabadsága részben a rendszer széttagoltsága (egy megye-egy pénztár), részben az azonos szolgáltatási szint miatt (a törvény a szolgáltatások mennyiségében és minőségében igazán nem teszi lehetővé az eltéréseket) – talán a főváros kivételével – irreálissá teszi ezt az elvárást is. Ami pedig a szabad orvos (szolgáltató) választást illet, azt a törvény, csak, mint nem tipikus lehetőséget tartalmazza, számos korláttal (így a pénztár előzetes hozzájárulásához köti). 
  • A koncepció szerint arra, amire az állam nem képes, majd a piaci szereplők képesek lesznek, így többek között arra is, hogy jelentős hatékonyság javulást vigyenek a rendszerbe, elsősorban szakmai tapasztalatuk és érdekeltségük miatt. Azon túl, hogy az egészségügy területen különösen létezik a szakirodalom által információs aszimmetriának nevezett jelenség, azt sem látjuk, hogy kik azok a nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező befektetők, akik sorba állnak azért, hogy belépjenek a rendszerbe, úgy, hogy ezért még fizessenek is. Mindezen túl ismerve az egészségügyi szolgáltatók helyzetét, úgy látjuk, hogy nagy tartalékok nincsenek az egészségügyi infrastruktúrában, legalábbis jelentős fejlesztések nélkül semmiképpen sem, azt, pedig látjuk, hogy maguk az intézményfenntartók, pedig egyáltalán nem rendelkeznek ilyen többletforrásokkal.  Ami pedig az érdekeltségi rendszert illeti, - nem utolsósorban a valós verseny hiánya miatt - nem valószínű, hogy ebbe az irányba mennének a folyamatok, marad tehát egyedül a nyújtott szolgáltatások minőségének, mennyiségének visszafogása (egyre inkább előtérbe kerül a „szükséges és indokolt ellátás”, mint követelmény, és mint a költségek legjelentősebb eleme).
  • A rendszer egyik központi eleme a pénztárak és a szolgáltatások közötti finanszírozási (elszámolási) szerződés, illetve másik irányból a pénztárak alapvető forrását jelentő fejkvóta-bevétel. Ez utóbbi jelenti egyben a rendszer legkritikusabb pontját is, hiszen ez (illetve az ún. kockázat kiegyenlítő rendszer) hivatott kiegyenlíteni a pénztáraknál jelentkező eltérő igénybevételeket. Azon túl, hogy a törvény ezekre vonatkozóan csak utal – az egyébként még nem is létező – külön jogszabályokra, azt még a kormányzat is elismeri (és erre vonatkozóan a nemzetközi példák sora szolgál), hogy a legtöbb bizonytalanság e tekintetben áll fenn. Ennek megfelelően modellezhető, hogy a pénztárak egy része jól, más része rosszul járhat, aminek következtében egyes pénztárakban forrás hiány léphet fel, míg másoknál – a teljesítménnyel nem alátámasztott – extra profit keletkezhet. ugyanakkor a piaci szereplők részéről nyilvánvaló nyomás lesz az irányba is, hogy egyes, jelenleg alulfinanszírozott ellátásokat annak valós értékén térítse meg a „megrendelő”. Könnyen megjósolható, hogy ez előbb utóbb elkerülhetetlenül járulékemeléshez vezet, így ez ügyben a kormányzati ígéretek betarthatatlanná válnak („nem lesz gázáremelés”).
    Az eltérő igénybevételek természetesen szelekciót eredményeznek maguknál a szolgáltatóknál is, ugyanakkor ezeknek a kezelése (többlet kapacitások teremtése, felesleges kapacitások leépítése) elsősorban a fenntartók feladata, így kérdéses a rendszer kiszámíthatósága is.
  • Az elképzeléseknek alapján létrejövő pénztári struktúra („tehénfoltos”, „párducmintás”) tagoltsága (így az akár jelentősen is különböző taglétszám) és az előbb említett tényezők (fejkvóta alapú finanszírozás, szükséglet alapú igénybevétel) alapján a nemzeti kockázatközösség is sérül, hiszen nehezen elképzelhető, hogy az ellátás színvonalában előbb-utóbb ne legyenek különbségek. Maga a törvény is – igaz egyelőre csak szűk körben – lehetőséget ad erre, amikor megengedi a pénztáraknak a többletszolgáltatások nyújtását (pl. vizitdíj elengedése). Másrészt a magas, sőt, mi több, már bekövetkezett kockázatú állampolgárok – idősek, krónikus betegek – az eredményességet rontó tényezőként jelentkeznek. Mivel a törvénytervezet nem teszi lehetővé a jelentkező állampolgárok visszautasítását, a kedvező összetételű tagi populáció kialakításához a reklám– és ügynöki tevékenységet a jobb kockázatú csoportokra kell koncentrálniuk. A Köztársasági Elnök is megemlíti a házelnöknek írt levelében, hogy „a külföldi tapasztalatok szerint a biztosítók mindaddig válogatnak az egészséges és a drágán gyógyítható biztosítottak között, amíg az gazdaságilag kifizetődő. Ezt csak olyan jogi szabályozás zárhatja ki, amely gazdaságilag teszi érdektelenné a válogatást. Erre azonban a törvényben nincsen elegendő biztosíték. A fejkvóta-rendszer a külföldi tapasztalatok szerint nem hatékony eszköz a biztosítók gazdasági érdekeivel szemben. Az országos kockázatközösség szabályozása pedig a törvényben hiányos.”
    A jövőt illetően a legnagyobb kételyek az alapcsomag és a kiegészítő biztosítások közötti homályos viszonyt illetően merülnek fel, hiszen a pénztárak piac- és profitszerzési lehetőségei is ez irányban jelenthetik a legnagyobb késztetést és a legkisebb ellenállást. Ez pedig egy idő után oda vezethet, hogy a jobb ellátáshoz való hozzáférés egyre inkább a fizetőképességtől fog függeni minden szabályozás, ígéret ellenére. Akinek van pénze nagyobb eséllyel gyógyul meg, mint  akinek nincs.
  • Ami pedig végül a hálapénzre vonatkozó optimizmust illeti, arra vonatkozóan semmilyen megalapozott érvet nem tartalmaz sem a koncepció, sem az elfogadott törvény szöveg, sőt a hivatalos betegúttól való eltérés lehetősége (mind az azt engedélyező, mind a fogadó oldalt illetően) mintha ezt a kaput még tovább is nyitotta volna.


II. a „magyar modell” létrehozói a nagy ívű célok és a várható eredmények mellett elhallgatják mind a rejtett kockázatokat, mind a rendszer valós költségeit

Az elnöki vétó is utal arra, hogy a biztosítási rendszer működési költségei a törvény szövege szerint is bizonyosan és kiszámíthatóan a jelenlegi többszörösére fognak emelkedni.

  • A pénztári struktúra jelentős adminisztrációs követelményeket támaszt a mind a pénztárakkal, mind a szolgáltatókkal szemben. A rendszer kialakítása, működtetése a nyilvántartások megsokszorozódásával jár, amit – többek között – a pénztárak közötti  átlépések csak tovább fokoznak. A területi szétaprózódottság, és a szerződéskötési kötelezettség (ami adott esetben akár egy biztosított miatt is előállhat egy településen) következtében ezek a költségek még tovább növekednek.
  • Miután az E. Alap kezelésére, illetve számos egyéb feladat ellátására továbbra is fennmarad egy központi hivatal (Nemzeti Egészségbiztosítási Központ), így ez OEP eddigi költségeinek egy jelentős része is tovább él.
  • Megsokszorozódnak ezzel együtt az ellenőrzéssel járó feladatok száma is, mind központi, mind pénztári szinten.
  • Különösen jelentős az a költség, ami a tagtoborzással, a marketinggel, továbbá az ügyfélszolgálatok, fenntartásával összefüggésben merül fel.
  • Jelentős többlet a pénztárak menedzsmentjének (Igazgatóság Felügyelő Bizottság, könyvvizsgáló stb.) megfelelő – az üzleti életben megszokott és elvárt - színvonalú alkalmazása.
  • Ugyan az elfogadott törvény megpróbálja a költségeket egy „társadalmilag indokolt” szintre korlátozni (3,5%), ezt nyilvánvalóan nem lesz képes megtenni az ún. rejtett (bújtatott) költségek tekintetében. Erre vonatkozóan mind a hazai, (pl. közmű társaságok, magán nyugdíjpénztárak esetében), mind a külföldi tapasztalatok elégé elgondolkodtatóak.
  • Jelentős a pénztárak tartalékképzési kötelezettsége is (ami a rendszerben lévő kockázatok kezelése érdekében szükséges) ennek megfelelően a pénztáraknál esetlegesen képződő eredmény jelentős része különböző tartalékok képzésére kerül lekötésre, ami nyilván a szolgáltatási színvonal növelésére fordítható forrásokat csökkenti.
  • Végezetül nem megkerülhető az a kérdés sem, hogy a magánbefektetők természetesen profitot is felvehetnek (igaz csak a 3. évtől és profit korlát mellett). Ezért különösen hiányoznak az arra vonatkozó számítások, hogy mennyi pénz jutna a hatékonyság és az ellátási színvonal javítására. Ezért különösen megfontolandóak a Köztársasági Elnök fenntartásai, amikor azt fogalmazza meg, hogy „korrekt számítások és külföldi tapasztalatok hiányában pedig még inkább elvárható, hogy az átalakítás fokozatosan, folyamatos mérésekkel és visszacsatolásokkal menjen végbe”.


III. a kormányzati propaganda egyik eleme, hogy a koalíciós megállapodások során, a módosító javaslatokkal végül is sikerült a megfelelő biztosítékokat, garanciákat beépíteni az elfogadott törvénybe, így azok a veszélyek, amiket az ellenzők folyamatosan hangsúlyoztak nem valósak

  • Az elfogadott törvényszöveg – bár számos esetben valóban törekszik garanciák és korlátok beépítésére – hemzseg az egyéb külön jogszabályokra utalással. A rendszer alapvető intézményei tekintetében (fejkvóta, díjtétel, kiegyenlítő rendszer) kizárólag utalás történik a külön jogszabályokra, amik jelenleg még el sem készültek (az elfogadott törvényben 115 ilyen hivatkozás szerepel).
  • A garanciális szabályok sokasága jelentősen megnöveli az ezek ellenőrzésére vonatkozó követelményeket, így nem utolsó sorban ezek költségeit.
  • Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az ilyen jellegű szabályozási technika (ti. lehetőség szerint mindenre részletes szabályok vonatkoznak), egyben a rendszer merevségét, de ugyanakkor a kiskapuk sokaságát is jelenti.
  • A koncepció egyik lényeges eleme a többségi és a kisebbségi tulajdonos közötti viszony szabályozása. A koalíciós egyeztetések során is ez volt az egyik központi kérdés. Az elfogadott törvény ennek megfelelően olyan bonyolult szabályozást eredményezett, – különösen az Igazgatóságot illetően – hogy az szintén előrevetíti a rendszer működőképtelenségét.


Mindezek tükrében konföderációnk álláspontja továbbra is elutasító, nem gondoljuk, hogy az elfogadott jogszabály olyan többlet garanciákat tartalmazna, amelyek alapján az eredeti koncepcióról alkotott véleményünk változhatna.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.204.169.76 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »