Budapest: 28.44°
HUF/EUR: 335.32
szechenyi
Hírek » Részletek

Gaskó István: Népszavazási kezdeményezésünkkel kormányválságot idéztünk elő


A Postás Művelődési Központ dísztermében megtartott LIGA Tanács ülésén Gaskó István elnök bejelentette: amíg valamennyi konföderáció létszáma csökken, addig - a közjegyző által dokumentáltan és bizonyítottan, - a tavalyi átlagos tagdíjfizetések alapján a LIGA Szakszervezeteknek immár 100.644 tagja van, s ezzel Magyarországon a második legnagyobb konföderációnak tekinthető. Az április 1-jei Tanács ülés részleteiről az alábbiakban olvashatnak...

Miután Horváth Lajos, a LIGA ügyvezető alelnöke köszöntötte a résztvevőket, a LIGA Tanács mandátumairól, határozatképességéről hangzott el jelentés.
Napirend szerint elsőként, a LIGA tagfelvételi eljárása során a Független HÉV Szakszervezetet mutatta be Mihály Krisztián elnök. A Lear Corporation Hungary Kft. Munkavállalóinak Érdekképviseleti Szervezete nevében
Kozma Zsolt elnök - egyebek mellett - elmondta: 1996-ban alakultunk, de most úgy érezzük, hogy magasabb sebességfokozatba kell kapcsolnunk, jelenleg mintegy kétezren vagyunk.
A Debreceni Közlekedési Vállalat Forgalmi Munkavállalók Független Szakszervezetét a távollévő Szabóné Kunos Éva elnök helyett Horváth Lajos mutatta be, míg a Takarékszövetkezetek Független Szakszervezetének előtörténetét Kiss Zoltán, a LIGA nyugat-magyrországi regionális irodájának vezetője ismertette: Március 31-én megtörtént a jogerős bejegyzés, s jelenleg mintegy félszáz taggal rendelkezik az érdekképviselet - mondta.
Mind a négy szakszervezetet konszenzussal befogadta a LIGA.
A következő, napirenden szereplő téma a LIGA elnökségének 2007. évi beszámolója volt.
- A tavalyi esztendő kiemelt fontosságú volt a LIGA történetében. Olyan konfliktusokkal találtuk magunkat szemben, amilyenekkel még a rendszerváltás óta soha. Olyan konföderációvá fejlődtünk, amely közel egyensúlyban tartja a köz- és versenyszférás tagszervezeteit. A LIGA konföderáción belül – ma már – szinte valamennyi mesterség képviselője fellelhető. Példa nélkülinek tekinthetőek a LIGA által szervezett szolidaritási sztrájkok. Országos tiltakozó akciónk során a december 17-i csatát ugyan elveszítettük, ám az általunk kezdeményezett népszavazással kormányválságot idéztünk elő. Elértük, hogy a magánbiztosítók nem kapnak, nem kaphatnak lehetőséget az egészségügyi reform véghezvitelében. Az SZDSZ-en kívül valamennyi parlamenti párt, illetve azoknak bizonyos tagozatai, részei támogatták a LIGA kezdeményezését – mondta szóbeli kiegészítésében Gaskó István.
A LIGA Tanács konszenzussal elfogadta a beszámolót.
LIGA Szakszervezetek 2007. évi költségvetésének teljesüléséről szóló témához Hangonyi Zoltán gazdasági alelnök fűzött szóbeli kiegészítést, majd a Számvizsgáló Bizottság tett jelentést: tagdíjbevételek valóban jól alakultak, ám a befizetések ütemezése terén is erősnek és következetesnek kell lenni. Az oktatásra fordított pénzek minőségi fejlődést idéztek elő tisztségviselőink felkészültségükben.
A LIGA Tanács konszenzussal elfogadta a tavalyi költségvetés teljesüléséről szóló beszámolót.
LIGA Szakszervezetek 2008. évi költségvetés tervezete során Hangonyi Zoltán elmondta: a reális tervezés miatt, a megannyi jelentős feladat, és a tervezett költözés költségeit is figyelembe véve, amennyiben a tervezett egyenleget megvalósítjuk, sikeresek lehetünk idén is.
A LIGA Tanács konszenzussal fogadta el a 2008. évi költségvetést.
Az egyebek napirend során több tagszervezet – így a GE Tungsram Lighting és a BKV – képviselője is tájékoztatást adott munkahelyi problémáikról. Egyre inkább nagyobb szükség lesz arra, hogy együtt mozduljunk! A BKV-n belül működő 28 szakszervezet közül 21 összeállt, s április 7-re sztrájkot hirdetett - mondta a tiltakozást szervező érdekképviseleti vezető.

A közelgő Munka Ünnepe alkalmából április 28-án a LIGA a Munkástanácsokkal közösen szervez megemlékezést - jelentette be Horváth Lajos ügyvezető alelnök.

Gaskó István, a LIGA elnöke a tanácsülés végén kiemelte: soha nem látott szolidaritás alakult ki a LIGA tiltakozó akciói során, ami persze nem azt jelenti, hogy nincsenek tartalékok. Össze kell csiszolódnunk, hiszen valóban a közös, a nyilvános fellépésben van az erő, a sztrájkfegyvert viszont jól kell tudni használni, forgatni – mondta a LIGA elnöke.

Ezt követően az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban kialakult konfliktusról adott áttekintést a konföderáció vezetője. A 400.000-500.000 aláíró nevében a LIGA csak akkor teheti meg, hogy nem adja be a népszavazás kiírásához szükséges íveket, ha a Kormány – 5 évre szóló garanciákat tartalmazó szerződést kötve – megállapodik velünk - mondta Gaskó István.

Kép és szöveg: Szita Róbert


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.236.190.216 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »