Budapest: 19.34°
HUF/EUR: 327.96
szechenyi
Hírek » Részletek

Költségvetés és bértárgyalás az OÉT-en


Veres János az OÉT plenáris ülésén a nemrégiben ismertetett számokról tájékoztatta a szociális partnereket, azaz csökkenő gazdasági növekedésről, már idén megkezdődő (folytatódó, erősödő?) megszorításokról. Szerinte mindezt a stabilitás megteremtése érdekében, és az egyedül elérhető forrásokból. Habár elmondta, hogy a bejelentett megvonásokat véghez kívánja vinni a Kormány – mint például a bérfejlesztések teljes leállítása, a 13. havi fizetések ki nem fizetése) – aminek következménye képen csökken a foglalkoztatás, a fogyasztás, mégis valamilyen, eddig a közgazdaságtudomány számára fel nem tárt összefüggés alapján, úgy prognosztizálta, hogy a gazdaság végül prosperálni fog.

A Pénzügyminisztérium a pénzpiaci válság nyomán az új költségvetési tervezetet is átdolgozta, amely képviselői módosító indítvány formájában kerül a parlament elé, s amelyben a GDP 1 százalékkal csökken 2009-ben, az infláció 4,5 százalékkal nő. Az új makrogazdasági pálya szerint a háztartások fogyasztása 3,1 százalékkal, a reálbérek 2,7 százalékkal csökkennek, a beruházásoknál 0,9 százalékos visszaesés várható, miközben az export 3,9 százalékkal nő. Az államháztartási kiadások a tervezetthez képest 400 milliárd forinttal mérséklődnek, így 2009-ben az eredményszemléletű GDP-arányos hiány 2,6 százalékra módosul a korábban várt 2,9 százalékkal szemben.

A költségvetéssel kapcsolatban észrevételeknek sok helye nincs, hiszen hétfőn már az országgyűlés tárgyalja azt. Ennyit az egyeztetésről.

Színes hír: Veres János kínai megaprojektről szóló tárgyalásai is begyűrűztek az OÉT-re, a számtalan megjelent újságíró között feltűnt egy kínai TV stáb.

A munkavállalói oldal soros elnöke válaszában felhívta a figyelmet, hogy nehezen lezárható az első napirendi pont, hiszen a második napirendi pontban a 2009. évi bértárgyalások folytatása szerepel, amit épp az imént csapott le a költségvetés igen rövid ismertetésével.
Hozzátette, hogy a veres János bevezetőjében elhangzott pénzügyi válságra való hivatkozás nem volt teljeskörű, hiszen arról nem esett szó, milyen – nem pénzügyi – intézkedésekkel kívánja rendezni a helyzetet a Kormány. Javasolta, hogy a Kormány a rendelkezésére álló IMF hitelkeretből csak akkor támogasson magyar bankokat, ha egyúttal azok gazdasági működését is ellenőrzi és szigorítja egyúttal.
Az oldalról felmerült az az eddig elhallgatott de jogos kérdés is, hogy pontosan milyen feltételekkel vette fel a hitelt a Kormány, és ugyan kit kérdezett meg előtte arról, hogy a magyar munkavállalók – azaz adófizetők – akarják-e fizetni a törlesztő részleteket majd?

Horváth Lajos, a LIGA Szakszervezetek ügyvezető alelnöke elmondta, a válságkezeléshez a Kormány szerint szükséges 400 milliárdos plusz költség előteremtéséhez a LIGA javasolja, hogy fontolja meg a Kormány azt, hogy ezt az összeget nem csak ebből a két forrásból teremti elő. Nagyon méltánytalan lenne, hogy csak a nyugdíjasok és közszolgák viszik el a terheket, ahelyett, hogy azokat egységesen szétterítenék. Nem elég hogy a közszolgák létszámhiányban vannak, nem emelkedtek a béreik, az inflációt sem fogja követni, de még egy gyakorlatilag 8,3%-os nominál bércsökkenést is el kell szenvedniük.

Horváth Lajos megkérdezte azt is, milyen intézkedéseket tesz a kormány, hogy új pályára álljon a gazdaság – akár a válság után. Nagyon jelentős források vannak még a korrupció és feketegazdaság bugyraiban, melyek megszerzéséhez sokkal erőteljesebb lépéseket vár a LIGA. A kiadási oldalon szintén hatalmas források vannak, amelyekhez még nem nyúlt a Kormány. Mi indokolja például Magyarországon a mintegy 3200 önkormányzati képviselői testület fenntartását?

A munkaadói oldal hosszasan és elnyújtottan reagált, de az kivehető volt szavaikból, hogy támogatják a verseny- és közszférában is a bérek befagyasztását, ugyanakkor kicsit furcsálották, hogy mitől egyeztetés egy kész anyagról való tájékoztatás. Igaz, rögtön hozzá tették, ők megértik, hogy szorít az idő, ezért nem akadékoskodnak. Javasolták továbbá, hogy az országgyűlés név szerint szavazzon a költségvetésről, és hogy a Kormány minél előbb alakítsa át az adórendszert.

Friss hír: ma délelőtt - Gyurcsány Ferenc sikertelen meggyőzési kísérlete után - újra összeült az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, reagálva arra, hogy jövőre nem kívánja a Kormány kifizetni a 13. havi béreket, illetve hogy többek között ezzel a döntésével is felrúgta a tavaly a sztrájkbizottsággal kötött megállapodását.

Veres János válaszában röviden elmondta, hogy nem ért egyet a felvetésekkel, illetve arra hivatkozott, hogy egyrészt most gyors cselekvésre van szükség, másrészt az elhangzott javaslatok jórésze – így a LIGA Szakszervezeteké is – 2/3-os többséget kívánna, amivel nem bír a jelenlegi Kormány az Országgyűlésben.

A LIGA Szakszervezetek alelnöke újból feltette a kérdést, amelyre eddig nem kapott választ, hogy a hiányt a pénzügyminiszter miért épp a közszféra munkavállalóinak bérén kívánja csökenteni? Palkovics Imre pedig azt a kérdést tette fel újra – amelyre szintén nem válaszolt az amúgy megfontolt csendekkel tarkított, szép beszédű miniszter – hogy a válság gyors elhárításán túl, hogyan kívánja a Kormány hosszútávon stabilizálni a gazdaságot.

A munkavállalói oldalról egy rövid hozzászólás következett, amit jó tudósításhoz méltón, a következőkben teljes terjedelmében közre adunk, úgy, ahogy az elhangzott:
„Mfmfmfmmmffmfkkmfmfkdkd  örülünk hogy a kormány egyetért mfmfmmmmffmfmkmfmfk.”
Veres Jánost ez esetben külön dicséret illeti, amennyiben válaszolni tud erre a felvetésre, amit a felszólalón kívül valószínűleg senki nem értett.

A pénzügyminiszter mindezek ellenére, nem zavartatva magát a feltett kérdésektől, ismét hosszan válaszolt, nagy csendekkel, különösebb magyarázat nélkül. Majd amikor az ülést vezető titkár közölte, hogy akkor térjünk át a második napirendi pontra, Veres János közbeszólt, hogy bocs, de ő eddig is mindkét pontról beszélt, úgyhogy részéről ennyi.

Rövid szünet, utána következik a bértárgyalások folytatása.

A bértárgyalások harmadik fordulóján a munkavállalói oldal nyitott. Pataky Péter javasolta, hogy mielőtt elkezdődne a számháború, előbb a Kormány által előzetesen kiküldött javaslat tervezetet fogadja el az OÉT. Ebben számok ugyan még nem szerepelnek, de azt leszögezi, hogy – egyes sajtóból kapott információkkal ellentétben – egész évre, méghozzá január elsejétől szólna a megállapodás. Elmondta továbbá azt is, hogy az oldal továbbra is hosszútávú megállapodásban és a minimálbér további emelésében gondolkodik. Emellett persze kiemelt fontosságú a foglalkoztatás megőrzése, amely a pénzügyi válságra való tekintettel most nagyon felkapott témává vált, de azért el kell kerülnünk azt, hogy most erre hivatkozva mindenhol megszorításokat fogadjunk el.

A munkaadói oldalról Dávid Ferenc – a kormányzati oldalon derültséget keltő – pikírtséggel azt mondta, hogy vicces a javaslat, miszerint most töltsük ki a megállapodást egy számmal és fejezzük be a tárgyalásokat. Ezt csak akkor tudja értelmezni, ha ez a szám a 0%.
Pataky Péter ettől jóval udvariasabban hívta fel Dávid Ferenc figyelmét arra, hogy épp nem a számok beírásáról volt szó, hanem a keretek elfogadásáról.

Csizmár Gábor két bejelentést tett ekkor, segítendő a tárgyalásokat:
Egyrészt a Kormány hamarosan egy 800 milliárdos csomagot kíván bevezetni a gazdaság megsegítésére, másrészt a Nemzeti Fejlesztési Terv egyes részeit úgy módosítaná, hogy a foglalkoztatottság helyzetét stabilizálja. Másrészt több minisztérium együttesen azon dolgozik, hogy Uniós és költségvetési forrásokat is ennek a célnak tudjanak alárendelni.

A számháború végül nem kezdődött el, de a munkaadói oldal nyakassága miatt a munkavállalók meglebegtették, az egyébként az előbbiek által felemlegetett, munkabéke törékenységét. Ettől előre ugyan nem mozdultak a tárgyalások, de azt sikerült egyértelművé tenni, hogy a nulla béremelés és nulla valóságos garancia a foglalkoztatottság megőrzésére nem lehet tovább tárgyalási alap – még három vagy hat hónapra sem, ahogy azt Dávid Ferenc javasolta.

A napirend tárgyalása és az OÉT ülése végül Csizmár Gábor felkiáltásával végződött, miszerint rendkívüli helyzetekben rendkívüli megoldások kellenek. Összegezve két dologban egyeztek meg a felek ma: egyrészt hogy a tárgyalásokat folytatni kell, másrészt hogy a foglalkoztatás szintjét meg kell őrizni.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.84.182.112 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »