Vége a képviselői költségtérítések számolatlan felvételének
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?”
Ahogyan azt a LIGA Szakszervezetek is régóta sürgeti a fekete gazdaság és a korrupció ellenes harc részeként, a képviselőknek el kell végül számolniuk a költségtérítésként felvett összegekkel. Seres Mária önálló népszavazási kezdeményezése sikerrel járt, összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás, így a népszavazás elkerülhetetlenné vált. Ezzel megszűnhet végre az az elfogadhatatlan gyakorlat a magyar közéletben, hogy minden ember egyenlő, de egyes emberek egyenlőbbek a törvény színe előtt.
A LIGA Szakszervezetek a válságra való tekintettel felszólítja a magyar képviselőket – pártállástól függetlenül –, hogy amire önmaguktól eddig képtelenek voltak, azt most választóik szavára hallgatva mégis tegyék meg. Tehát a lehető leghamarabb fogadják el a szükséges törvénymódosításokat és ezzel vegyék elejét a népszavazásra költendő mintegy 4 milliárd forint elköltésének.
Hozzászólások 0 hozzászólás










