Budapest: 10.38°
HUF/EUR: 320.14
szechenyi
Hírek » Részletek

Bajnai Gordon az OÉT előtt ismertette programját


A mai menü:
Tájékoztató a Kormány válságkezelő programjáról;
Az adó- és járulékrendszer átalakításának fő irányai;
Konzultáció az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/9179. sz. törvényjavaslathoz benyújtásra kerülő, Kormány által támogatásra javasolt, módosító indítványokról.

Aki figyelemmel kísérte az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló tájékoztatókat a LIGA honlapján, érteni fogja miért mondom: a válság végleg begyűrűzött a parlamentbe, hisz már egy pohár víz, egy falat pogácsa, egy korty kávé sem jár.

Bajnai Gordon relatív pontossággal és nagy kormányapparátussal vonult fel az OÉT-re, három miniszterrel és négy államtitkárral. Indításként a munkaadói oldal mindjárt napirend előtt gratulált is az új kormánynak és tagjainak. Ezt követően az első napirendi pontban foglaltaknak megfelelően, a miniszterelnök személyesen tájékoztatta a Tanács tagjait. Ennek részteletezésétől csak azért tekintünk most el, mert eminens tanulóként szóról-szóra visszamondta (papír nélkül) amit már eddig is többször elmondott. Azt mindenesetre kihangsúlyozta, hogy szimbólikus értéke van annak, hogy az új kormány először az OÉT előtt vitatja meg programját.

Bajnai Gordon felszólalását követően az új pénzügyminiszter röviden összefoglalta adóelképzeléseit, amely a már ismerteken túl újat szintén nem tartalmazott, hacsak azt nem, hogy magyarországon az egyik legmagasabb a munkára rakodó adóteher és ezt csökkenteni kell. Méghozzá előbb a munkáltatói oldalon, majd aztán egyszer talán a munkavállalói oldalon is.

Válaszul gyakorlatilag az összes munkavállalói konföderáció képviselője aggályait fejezte ki a program hatékonyságával, hatásaival kapcsolatban. Kónya Péter, a LIGA Szakszervezetek társelnöke kiemelte, hogy bizalomra van szükség egy ilyen volumenű csomag végrehajtásához, amely bizalmat nem élvezhet az a kormány, amelynek jogelődje kétszer rúgta fel a közszférával kötött megállapodást, és most szintén erre készül. Hozzátette, a LIGA Szakszervezetek évek óta követeli a kormánytól, hogy szorítsa vissza a feketegazdaságot és az állami korrupciót, amely jelentős bevételi forrása lehetne az államnak. Végezetül elmondta, a program olyan hosszútávra számol, amely táv nem áll rendelkezésére a kormánynak, ezáltal a program legtöbb elemét értelmetlen vitatni.

A munkaadói oldal gyakorlatilag megköszönte, hogy a kormány az általuk is beterjesztett reformszövetségi elképzeléseket vitte tovább, de javasolta, hogy a munkaadói adócsökkentéseket korábban és nagyobb mértékben érvényesítse a kormány, valamint hogy a nyugdíjkorhatár emelése kapcsán szüntesse meg a fegyveres és rendvédelmi szférában meglévő korkedvezményes nyugdíjazási rendszert. Az egyetlen közös pontot Rolek Ferenc hozzászólásában a munkavállalói felszólalásokkal, a korrupció felszámolásának igénye jelentette.  

Kis színes: a Kereskedők és Vendéglátósok Országos Érdekképviseleti Szövetsége szóvivője - hogy alátámassza a munkaadói járulékcsökkentés munkahely teremtő erejét - gyakorlatilag a miniszterelnök és a pénzügyminiszter (valamint 8 kamera) jelenlétében beismerte, hogy egy kollégájának segített fiát szabálytalanul foglalkoztatni.

Bajnai Gordon reménytelen optimista, aki úgy összegezte a hallottakat, hogy tulajdonképpen sokmindenben egyetértünk, és amit a szakszervezetek és a munkaadók mondtak, jórészt benne vannak a programcsomagban. Ami meg nincs, azt ugye nem nagyon lehet belerakni, mert akkor nem lesz egyensúlyban a költségvetés.
Ezzel megköszönte, hogy jelen lehetett és távozott.

A második napirendi pontra maradtak a kormányoldalon az államtitkárok, illetve a most már miniszteri rangban szolgáló Herczog László. A napirend elején a kormány oldal hangsúlyozta, hogy most kizárólag a 2009. évet érintő adóváltoztatásokról van szó, a 2010. évieket hamarosan szintén az OÉT elé terjesztik.  

A munkavállalói oldal szóvivője elmondta, hogy az középső ÁFA kulcs bevezetését ebben a formában nem igazán támogatják, ha már ragaszkodik hozzá a kormány, akkor sokkal inkább a háztartási energiát kellene egy kalap alatt ebbe a kulcsba sorolni. A táppénz összegének mérsékléséről szólva számtalan jelzővel minősítette az oldal a javaslatot, de ezek közül egy sem volt pozitív. Azt az indoklást, hogy túl sok a visszaélés a táppénzzel, az oldal elfogadhatatlannak tartotta, és jelezte, ebben az esetben az ellenőrzést kell erősíteni, nem a támogatást csökkenteni. A vállalkozások járulékterheinek csökkentése kapcsán hangot adott aggodalmának, hogy az ebből adódó plusz forrás vállalkozói jövedelem többletté alakul.


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.166.133.84 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »