Budapest: 1°
HUF/EUR: 328.42
szechenyi
Hírek » Részletek

Tovább nő a munkanélküliség - ILO jelentés


Az idén várhatóan 219–239 millió közötti szintre emelkedik világszerte az állástalanok száma – jósolja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). A szervezet ma kezdődő éves konferenciájára készített elemzés szerint ez 6,5–7,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentene, és 39–59 milliós emelkedést az évtizedes mélypontnak számító 2007-es esztendőhöz képest.

Juan Somavia, az ILO főtitkára arra hívja fel a figyelmet, hogy a foglalkoztatási helyzet tényleges alakulása nagyban függ a kormányzati intézkedések hatékonyságától és általában véve a gazdasági kilábalás sebességétől. (Ennek megfelelően három különböző modellszámítás szerepel a jelentésben.) Mindazonáltal az ILO mostani prognózisa egyértelműen borúlátóbb az eddigieknél: ez év januárban még legfeljebb 51, márciusban 52 milliós növekedéssel számoltak a genfi közgazdászok. Az előrejelzés rontását a különböző országok GDP-várakozásainak korrekciójával magyarázza Somavia. A világ munkaerőpiaca még jó néhány évig gyengélkedhet, hiszen a foglalkoztatási mutatók a tapasztalatok szerint csak négy-öt éves késéssel követik a gazdasági növekedés beindulását.
Hazánk és a szomszédos országok kilátásai különösen borúsak. Miközben világszerte 1,1–1,7 százalékkal csökkenhet a foglalkoztatottak száma 2007–2009 között, a fejlett országokban és az Európai Unióban 2,1–3,3, Kelet- és Délkelet-Európa esetében pedig 2,1–3,7 százalék között van ez a mutató. Ez azt jelenti, hogy a megszűnő állások zöme ezekben a térségekben összpontosul. A szegény országokban ezzel szemben az a legnagyobb veszélyforrás, hogy a dolgozók egyre nagyobb része csúszhat le a szegénységi küszöb alatt élők táborába.
Az ILO borúlátását támasztják alá Európában az Eurostat tegnap közzétett adatai is. Ezek szerint közel tízéves csúcsra ugrott a munkanélküliségi ráta az eurózónában. Az EU statisztikai hivatalának összesítése szerint a munkaerőpiacon aktív lakosság 9,2 százaléka keresett hiába állást áprilisban, szemben a márciusi 8,9 százalékkal és az elemzők előzetes átlagos 9,1 százalékos várakozásával. Ez 14,579 millió munkanélkülit jelent, 396 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban.
Ilyen elterjedt állástalanságot 1999 szeptembere óta nem mértek az eurózónában. A ráta kitartó növekedése pedig arra utal, hogy a munkaerőpiacon áprilisban még nem volt érzékelhető az a fordulat, amely pedig ebben a hónapban már egyértelműen kitapintható volt a pénzpiacokon, és kezdett megjelenni a konjunktúrát előrejelző mutatókban (például a bizalmi indexekben) is.
Az ILO jóslatával összhangban Európában is a munkaerő-piaci helyzet további romlására számítanak a következő hónapokban. Az Európai Bizottság egy hónappal ezelőtt kiadott előrejelzése szerint az idén várhatóan 9,9 százalékra emelkedik az állástalanok aránya az eurózónában a múlt évben mért átlag 7,5-ről, jövőre pedig elérheti a 11,5 százalékot is.
A munkanélküliségi ráta egyfajta késlekedő indikátor, mindig némi időre van szükség, amíg a gazdasági tevékenység valamiféle javulása a munkaerő-piaci helyzetben is visszatükröződik – magyarázza Howard Archer, az IHS Global Insight elemzője. Szerinte a tovább emelkedő munkanélküliség a következő hónapokban is rányomja a bélyegét a lakossági fogyasztás alakulására az eurózónában. Sőt, ennek negatív hatása a költekezési kedvre még nagyobb is lehet, mint az infláció leállásából adódó pozitív hatás.
Az állástalanság emelkedése nyilván tovább erősíti majd a nyomást az Európai Központi Bankra, hogy ténylegesen is kezdje meg azoknak a nem hagyományos gazdaságélénkítő intézkedéseknek a megvalósítását, amelyeket a közelmúltban hirdetett meg, például az ingatlanokkal fedezett vállalati kötvények vásárlását – véli Colin Ellis, a Daiwa Securities londoni elemzője.
Nem jobb a helyzet az Egyesült Államokban sem, ahol májusban 25 év óta első ízben emelkedett vélhetően 9 százalék fölé a munkanélküliségi ráta a Bloomberg által megkérdezett 59 elemző átlagos előrejelzése szerint. A washingtoni szaktárca pénteken teszi közzé a tényadatot, az előzetes várakozás a mostani felmérés értelmében 9,2 százalékos.

 

Forrás: ILO/vg.hu


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 107.21.16.70 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »