Budapest: 4.4°
HUF/EUR: 324.01
szechenyi
Hírek » Részletek

Egyenlő Bánásmód Hatóság konferencia - november 4.


November 4-én az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) konferenciát szervezett, melyen bemutatta a hatóság 2009. évben végzett tevékenységét, valamint tájékoztatást adott a TÁMOP-5.5.5/08/1 programról. A rendezvényen a Liga Esélyegyenlőségi Tagozata képviseletében többen részt vettek az elnökség tagjai közül is.

Dr. Demeter Judit elnök asszony felsorolta az idén bekövetkezett azon jogszabályi változásokat melyek jelentősen érintik az esélyegyenlőség területét (a 2009. évi XXXVIII. törvény és a 2009. évi LVI. törvény egyes rendelkezései). Elmondta, hogy előkészítés alatt áll egy olyan jogszabály módosítás, amely esélyegyenlőségi terv készítésére kötelezne minden munkaadót, idevéve az állami és a magánkézben lévő szervezetek munkáltatót is. Az elnök asszony elmondta, hogy míg az eddigi években dinamikusan nőtt a diszkriminációval kapcsolatos panaszok száma, addig az idei évben a növekedés nem volt számottevő, jelentősen megváltozott viszont a kivizsgálásra váró diszkriminációs ügyek jellege. A négy legjellemzőbb ügytípus a korral, fogyatékossággal, politikai/más vélemény megfogalmazásával és az anyasággal kapcsolatos, ám jellemzően a legtöbb panasz az „egyéb helyzetre” hivatkozva érkezik jelenleg is a hatósághoz (bár számuk egyre csökken). Dr. Demeter Judit felhívta a résztvevők figyelmét a „közérdekű igényérvényesítés” jelentőségére.

A konferencia második felében Pethő Melinda projektvezető tartott előadást a TÁMOP- 5.5.5/08/1, „A diszkrimináció elleni küzdelem – társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka erősítése” című projektről. A projekt abból a szempontból különleges, hogy még soha ennyi forrást nem különítettek el hasonló témában megvalósuló egyetlen programra sem. A projekt megvalósulási időszaka 2009. április 1-től 2013. június 30-ig tart, melynek keretén belül a következő tevékenységek valósulnak meg: egyenlő bánásmód referensek ügyfélszolgálata, adatbázis-fejlesztés, éves ügyfél-elégedettség mérések, jogalkalmazási módszertan fejlesztése, EBH felnőttképzésben akkreditált szervezetté minősítése, és az általa fejlesztett képzés akkreditálása. Ezen kívül egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó gyakorlatorientált képzések kerülnek megszervezésre, valamint a foglalkoztatás és a szolgáltatások igénybevétele terén alkalmazott bánásmódra vonatkozóan a diszkriminációhoz vezető okok, a diszkriminációt eredményező gyakorlatok feltárása történik meg hét kutatás lebonyolítása révén. A projekt további különlegessége, hogy célcsoportja nem egy szűk társadalmi csoport, hanem maga az egész társadalom.

Minorics Melinda


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 54.242.115.55 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »