Budapest: 13.79°
HUF/EUR: 339.92
szechenyi
Hírek » Részletek

Hogyan tovább flexicurity? - Változatlan foglalkoztatáspolitikai kihívások a válság után?!


az autók azért tudnak egyre gyorsabbak lenni, mert rendelkeznek megfelelő fékrendszerrel” (Schumpeter)


A napokban került megrendezésre Madridban az a nemzetközi konferencia, mely nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy választ adjon a flexicurity alkalmazhatóságára, illetve továbbfejlesztésére. A rendezvény szervezői (The European Trade Unions Institute, The University of Amsterdam,The Industrial Relations School) mindezen túl még azt az ambiciózus célt is megfogalmazták, hogy alternatív elképzeléseket, új koncepciókat és megközelítéseket mutassanak be.

A flexicurity a felxibility (’rugalmasság’) és a security (’biztonság’) kombinációja a foglalkoztatás terén. Bár ezt a kifejezést immár jó ideje itthon is használjuk, valójában mégsem állíthatjuk, hogy egyértelművé, mi több elfogadottá vált volna az elmúlt években. Tekintettel arra, hogy e fogalom nemzetközi, az európai munkaerőpiacok igényeire adott válasz, a „magyarra fordítást” is ennek szellemében kell értelmezni. 

A flexicurity gyökerei egészen a 19. századba, Dániába találhatók, amikor a tárgyalások során a munkáltatók és a szakszervezetek az úgynevezett szeptemberi kompromisszumban (más néven Munkaerő-piaci Alkotmány) lefektették a kölcsönösen előnyökön alapuló együttműködés alapjait (1960-ban ezt felülvizsgálták, és átnevezték Alap Egyezménynek).
Maga a kifejezés a dán szociáldemokrata miniszterelnök Poul Nyrup Rasmussen alkotta meg a 1990-es években, amikor is az általa vezetett kormány olyan fiskális politikát valósított meg, ami egy aktív munkaerő-piaci politika létrehozását eredményezte, és ami képes volt a növekvő strukturális munkanélküliséget megállítani. A dán modell lényege egy olyan „arany háromszög”, ami magában foglalja a munkaerő-piaci rugalmasságot, a szociális biztonságot és az aktív munkaerő-piaci politikát.

A másik történeti előzmény a holland modell, mely az atipikus, rugalmas foglalkoztatási formákra ösztönöz, miközben biztosítja mindazokat a munkafeltételeket és szociális védelmeket, mint amit a standard foglalkoztatási formák nyújtanak.


Mi is tehát a flexicurity?
A flexicurity arról szól, hogyan találjuk meg az egyensúlyt a rugalmas foglalkoztatási formák és a biztonságos váltások között úgy, hogy az több és jobb munkahelyet eredményezzen. A lényeg, hogy a rugalmasságot és a biztonságot ne egymás ellentétének, hanem egymás kiegészítőjének tekintsük. A rugalmasság rugalmas munkaszervezés kialakításáról szól, melyben az emberek össze tudják egyeztetni a munkájukat a magánéletükkel; naprakészen tarthatják tudásukat és szükség esetén rugalmas munkaidő-beosztásban dolgozhatnak.

Ugyanakkor arról is szól, hogy biztonságosabb környezetet teremtünk az álláshelyek változásához mind a munkáltatók, mind pedig a munkavállalók számára. A biztonság a foglalkoztatás biztonságát (azaz nem a munkahely megtartásának biztonságát) jelenti. Annak a biztonságát, hogy megadjuk az embereknek a képzést, ami ahhoz szükséges kell, hogy szakmailag mindig naprakészek lehessenek és kibontakoztathassák képességeiket; és azt a biztonságot, hogy ha esetleg elveszítik állásukat és átmenetileg munkanélkülivé lesznek, megfelelő támogatáshoz jutnak.

A Bizottság és a tagállamok a tapasztalatok és elemzések alapján konszenzusra jutottak abban, hogy a flexicurity-politikák az alábbi alkotóelemek mentén tervezhetők és hajthatók végre:

• rugalmas és megbízható szerződési formák (mind a munkáltatók és a munkavállalók, mind a munkahelyeken bennlevők, és a kinnlevők szempontjából)

• korszerű munkajogi szabályozás, kollektív megoldások és munkaszervezetek révén;

• átfogó stratégiák az egész életen át tartó tanulásra (lifelong learning) vonatkozólag, a munkavállalók, és közöttük is különösképpen a legkiszolgáltatottabbak folyamatos alkalmazkodóképességének és foglalkoztathatóságának biztosítása érdekében;

• hatékony aktív munkaerő-piaci eszközök, melyek segítenek az egyéneknek megbirkózni a gyors változásokkal, csökkentik a munkanélküliség időtartamát, és könnyítik az újra-elhelyezkedést.

• korszerű társadalombiztosítási rendszerek, melyek megfelelő anyagi támogatást biztosítanak, ösztönzik a foglalkoztatást és elősegítik a munkaerő-piaci mobilitást. Ez magába foglalja a szociális védelmi formák minél szélesebb körét (munkanélküli-segély, nyugdíj, egészségbiztosítás), amely segíti a munka, a magánéleti és a családi kötelezettségek, pl. a gyereknevelés összeegyeztetését.

Hogyan működik a flexicurity?
Gazdasági elemzések azt igazolják, hogy a fent említett négy alkotóelem (szakpolitika) kölcsönösen erősíti egymást, javítja a foglalkoztatást, csökkenti a társadalmi kirekesztődés általi veszélyeztetettséget és erősíti a humán tőkét.
Míg egyes munkavállalók nagy rugalmassággal és kevés biztonsággal találkoznak, mások olyan szerződési formákban dolgoznak, amelyek nem bátorítják, vagy épp elodázzák a váltást. Ez történik a gazdasági indokkal történő elbocsátás elleni szigorú szabályozás esetén. Elemzések bizonyítják, hogy a szigorú foglalkoztatásvédő szabályozás, bár csökkenti az elbocsátások számát, visszaveti a munkanélküliek munkába állását is. Új munkaerő felvételénél a vállalkozások a jövőbeni esetleges elbocsátás magas költségét mérlegelik. Különösen igaz ez a kisvállalkozásokra. Az elemzésekből az is kitűnik, hogy bár a szigorú foglalkoztatásvédő szabályozás befolyása a munkanélküliségre összességében limitált, negatív hatással lehet azokra a csoportokra, amelyeknek a legnehezebb bejutni a munkaerőpiacra, tehát pl. a fiatalokra, a nőkre, az idősebbekre és a tartósan munkanélküliekre. A nők pl. a férfiaknál nagyobb valószínűséggel lépnek ki a munkából és vissza, elsősorban a munka és a családi élet közötti egyensúly keresése miatt, így őket jobban sújtja a szigorú foglalkoztatásvédő szabályozás által visszafogott munkaerő-felvétel. A szigorú foglalkoztatásvédő szabályozás gyakran a különféle, csekély biztonságot nyújtó, a tartós foglalkoztatás irányában kevés előrelépési lehetőséget kínáló, határozott idejű szerződéseknek kedvez, amelyekkel gyakran foglalkoztatnak nőket és fiatalokat. Ennek következménye a munkaerőpiac szegmentálódása, amit a flexicurity kezelni igyekszik.

A munkanélkülieknek megfelelő ellátást biztosító modern társadalombiztosítási rendszerek és az aktív munkaerő-piaci eszközök egyaránt lényeges elemei a munkahelyváltás idejére nyújtandó anyagi biztonságnak és támogatásnak. A jó munkanélküli-segélyre szükség van a munkahelyváltás kedvezőtlen anyagi következményeinek ellensúlyozására, ugyanakkor hátrányosan befolyásolhatja az álláskeresés intenzitását, és csökkentheti az állás elfogadására való ösztönzöttséget. Ez nagyrészt ellensúlyozható hatékony álláskeresési segítséggel és munkaösztönző intézkedésekkel, amelyek biztosítják a jogok és a kötelezettségek közötti egyensúlyt
Az aktív munkaerő-piaci eszközökre való nagyobb ráfordítás alacsonyabb munkanélküliséget eredményez, továbbá növelik a munkavállalók biztonságérzetét. Az aktív munkaerő-piaci eszközök hatékonysága összefügg a kevésbé szigorú foglalkoztatásvédő szabályozással.

A foglalkoztatásvédő törvényi szabályozás azon jogszabályok összessége, amelyek meghatározzák, hogyan szűnhet meg egy munkaszerződés. Előfordulhat pl., hogy a munkáltatónak bírói vagy hatósági hozzájárulás kell egy szerződés megszüntetéséhez. Az is előfordul, hogy a vállalatnak többhavi bért kell kifizetnie a munkavállalónak, ha elbocsátják. A túl szigorú szabályozás arra ösztönözheti a munkaadókat, hogy határozatlan idejű szerződés helyett különféle határozott idejű szerződésekkel vegyék fel az alkalmazottakat. Valójában tehát jóval alacsonyabb védettséget ad a munkavállalónak. Időnként azt állítják, hogy a flexicurity a foglalkoztatást védő szabályok lebontására törekszik. Ez nem igaz. A flexicurity olyan, a foglalkoztatást védő törvényi szabályozás kialakítását szorgalmazza, ami megkönnyíti az elhelyezkedést, különösen olyan helyzetben, ha az ember nem tudja megtartani a korábbi állását.

Ami a modell elméleti alapjait illeti, kétségtelenül megtalálhatók benne a neoliberális gazdaságfilozófia alaptézisei, konkrétan ez esetben a munkaerő szabad mozgását akadályozó korlátok lebontása. Bár kétségtelen, hogy egyes fejlett gazdaságokban ez a modell látványos eredményeket produkált, a globális válság ebbe az intézménybe vetett bizalmat is megingatta.

A másik probléma a modell nemzeti alkalmazhatóságával van összefüggésben. A dán flexicurity rendszer sikere a „munkanélküliségi biztosítás”, a viszonylag rugalmas munkajogi szabályozás és az állástalálást segítő erőfeszítések kombinálásának eredménye. A rendszer nem fejlődhetett volna ilyenné a rendkívül fejlett ipari kapcsolatok és a szakszervezetek kiterjedtségével összefüggő társadalmi párbeszéd nélkül, ami a dán modell sajátossága. Becslések szerint Dániában a dolgozók 80%-a szakszervezeti tag. A szociális partnerek tevőleges bevonása kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a flexicurity mindenki javát szolgálja. Szintén kulcsfontosságú, hogy minden érdekelt kész legyen elfogadni a változást és felelősséget vállalni érte. Integrált flexicurity politikákat főleg olyan országokban találhatunk, amelyekben a szociális partnerek valamint a szociális partnerek és a hatóságok közötti párbeszéd és – mindenek felett – a bizalom fontos szerepet játszott.

Magyarországon a foglakoztatási problémák tartósak és mélyek. A rendszerváltás óta szenvedjük el a tömeges elbocsátásokat. A munkanélkülivé vált dolgozók általában olyan ellátásban részesülnek, amely gyakran inkább a munkaerőpiacról való kilépést támogatja, semmint a munkahelyváltást. Keveset fordítunk az aktív munkaerő-piaci eszközökre, ráadásul ezeket alacsony hatékonysággal tesszük. Mindeközben az új álláshoz jutás esélyei alacsonyak. A foglalkoztatási szolgálatok intézményi megerősítésre szorulnak ahhoz, hogy hatékony aktív munkaerő-piaci eszközöket tudjanak alkalmazni. Új gazdasági tevékenységek vannak fejlődőben, elsősorban a szolgáltatások terén. A segélyezettek nem igen tudják megragadni az ezzel az új gazdasági fejlődéssel járó munkalehetőségeket. Az új állások gyakran alacsony védettséggel járnak, a régi állásokat védő szabályozás pedig időnként túlságosan korlátozó. Továbbra is alacsonyabb a nők foglalkoztatottsága és sokan a feketegazdaságban keresnek munkát. A gyenge szakképzési rendszerek miatt a munkatapasztalattal nem rendelkező alacsonyan képzett és pályakezdő munkavállalók nem igen tudnak megfelelni a munkaerőpiac elvárásainak. Az egyének és a társadalom egyaránt profitálnának abból, ha sikerülne új lehetőségeket teremteni a munkanélkülieknek, és „kifehéríteni” a feketegazdaságot.

A szerződési formák tekintetében biztosítani kell, hogy a gazdaság felfutóban lévő ágaiban dolgozók, akik gyakran határozott idejű szerződéssel vagy alkalmi alapon dolgoznak megfelelő védelmet kapjanak. A feketemunka legalizálásának módja lehet a feketemunkások jogainak tágítása és a szakképzéshez való hozzáférés biztosítása. A legális foglalkoztatottság növekedése az adó- és járulékbevételek növekedéséhez vezetne. A legális foglalkoztatásra való átállás viszont megköveteli a további reformokat a foglalkoztatást terhelő adóztatás terén, valamint a munkaügyi felügyeletek és a feketemunka ellen küzdő szervek megerősítését.


Visszatérve a hivatkozott konferenciára, az előadók, illetve a vitában résztvevők valamennyien elsősorban a flexicurity modell érvényességét, alkalmazhatóságát helyezték fókuszba. Ennek során felszínre kerültek azok az értelmezési (jelentés tartalmi) kérdések is, amik a fogalom összetevőire vonatkoznak.

Az egyik lényeges kérdés a biztonság értelmezése, aminek jelentése jól látható változáson ment át, azaz a (társadalmi, vagy intézményi szintű) szociális védelem irányából az öngondoskodás felé. A rugalmasság kérdése is differenciálódott az elmúlt évek alatt (külső- és belső rugalmasság, funkcionális rugalmasság stb.), de ugyanez jellemző a biztonságra is (a munkahely biztonsága, a foglalkoztatás biztonság, jövedelem biztonság).

Többen kiemelték azt is, hogy a jelenlegi flexicurity modell nem minden tekintetben jelent egy biztosan definiált politikai programot, sőt az ennek alapját jelentő két „eredeti” nemzeti modell is mintegy csak (jó) példáját jelenti a lehetséges megvalósításnak, a továbbfejlesztésnek. Szóba került az is, hogy a flexicurity-politika az elmúlt időszakban a politikai küzdelem tárgya és célpontja is lett mind nemzeti, mind az európai szinten a különböző szereplők között. Ezek a különböző megközelítési módok jól tetten érhetők az ETUC és a BusinessEurope eltérő értelmezéséből.


Dr. Szabó Imre


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 3.228.21.186 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »