Budapest: 12.59°
HUF/EUR: 337.41
szechenyi
Hírek » Részletek

Az Európai Szakszervezeti Szövetség határozata a gazdasági és társadalmi kormányzásról


A dokumentum a Végrehajtó Bizottság 2010. október 13-14.-i ülésén került elfogadásra, és a "bővebben" linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében.

Az európai gazdasági kormányzás és az EU 2020: A Bizottság javaslatai

1. Megerősített Stabilitási Paktum. A Stabilitási Paktum korlátozásához nagyobb figyelmet kell fordítani a köztartozásokra. A javaslat szerint még azok a tagállamok is alávethetők a „túlzott hiány” miatti eljárásnak, ahol a deficit alacsonyabb a GDP 3 százalékánál, amennyiben a köztartozásaik meghaladják a GDP 60 százalékát, és ezt a tartozást nem sikerül évente a 60 százalékos küszöbhöz hiányzó különbség 5 százalékával csökkenteniük. Eközben azoknak a tagállamoknak, amelyeket nem érint a túlzotthiány-eljárás, ám mégis magas a köztartozásuk, még gyorsabb tempóban kell konszolidálódniuk, hogy megközelítsék a nulla hiányt. Ez utóbbit összefüggésbe kell hozni azzal a javaslattal is, hogy a hagyományos tartozások mellett vegyék figyelembe az implicit kintlevőségeket (a jövőbeni állami nyugdíj-kötelezettségeket) is. Emellett a Bizottság szeretne beleszólni abba is, hogy a tagállamok mi módon érik el a költségvetés konszolidációját, és ezen a területen a kiadások csökkentését előnyben részesíti a magasabb adóbevételekkel szemben.

2. Új eljárás bevezetése: „Túlzott makrogazdasági egyensúlytalanságok”. A folyó fizetési mérleg egyensúlytalanságaira (amelyek az összes megtakarítás és befektetés közötti egyensúlytalanságot tükrözik) a változatlanul fennálló versenyképességi problémákkal együtt úgy tekintenek, mint amelyek ártanak a pénzügyi uniónak. Ennek megoldására egy új eljárást javasolnak, amelynek megelőző és korrigáló ága is van. Az eljárás egy mutatószámrendszeren alapul, ahol olyan indikátorok szerepelnek, mint a folyó fizetési mérlegek helyzete, a fajlagos munkaerőköltség, a köztartozás és a magánszektorbeli hitelek. Küszöbértékeket állapítanának meg, hogy megszabják, milyen szint fölött számítanak potenciálisan károsnak az egyensúlytalanságok. Figyelembe véve, hogy a makrogazdasági egyensúlytalanságok számos politikával összefüggésbe hozhatók, ez az új eljárás a pénzügyminisztereknek és a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságnak újabb lehetőséget ad a kezébe, hogy olyan területeken avatkozzanak be, ahol nincs meg a kompetenciájuk (ide tartoznak a kollektív tárgyalások, a munkaerő-piaci intézmények, a közszolgáltatások…)

3. Szankciók, bírságok és büntetések (de csak az euróövezet tagállamainak). Egész sor büntetést javasolnak, köztük a 0,2 százalékos kamatozó és nem kamatozó tartalékok előírását, amennyiben a tagállam nem követi a stabilitási paktum javaslatait, és a GDP 0,1 százalékának megfelelő éves bírságot, ha a tagállam nem a „túlzott egyensúlyhiány” kapcsán tett javaslatok szerint jár el. Emellett egy „fordított szavazási” mechanizmust akarnak bevezetni, mely szerint a Bizottság által javasolt büntetéseket csak minősített többségi szavazással lehet megakadályozni. Végül a Bizottság olyan végrehajtási rendszerre szeretne áttérni, amely az EU költségvetéséhez kapcsolódik: azoknak a tagállamoknak, amelyek nem felelnek meg a stabilitási kritériumoknak és nincs meg az (ésszerű mértékű) külső egyensúlyuk, elvész vagy csökken az európai strukturális, szociális és kohéziós alapokhoz a hozzáférése. Ez az intézkedés vonatkozik a mezőgazdasági alapokra is, de ebben az esetben a végső kedvezményezetteket nem érintené a dolog, mert a tagállamoknak továbbra is fizetniük kellene a termelői támogatást, anélkül, hogy azt az EU költségvetéséből megtérítenék a számukra.

4. A pénzügyminiszterek és az EU 2020. Az Európai politikai szemeszterre tett javaslat mögött – amely során az év első felében stabilitási terveket és nemzeti reformterveket készítenének, és 2011 áprilisára véglegesítenék azokat – a pénzügyminiszterek azon döntése húzódik, hogy már most kezdjék meg e tervek kidolgozását. A cél a mielőbbi politikai elköteleződés a növekedést előmozdító strukturális reformok mellett. Rehn biztos a következő menetrendet javasolja:
   a. Kétoldalú találkozó a Bizottság (Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság) és a tagállamok között 2010. szeptember-októberben.
   b. Politikai elköteleződés a felgyorsított kulcsfontosságú reformok mellett és a nemzeti reformtervek első tervezetei november közepére.
   c. Bizottsági értékelés 2010 decemberében.
   d. A következő lépésben az ECOFIN, szigorúan áttekintené a reformterveket a 2011-es áprilisi véglegesítés előtt.

5. A reformok felgyorsítása. A növekedés akadályainak elhárítására és a költségvetési megszorításoknak a gazdasági tevékenységekre gyakorolt ellentmondásos hatásának az ellensúlyozására a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság (az EPC/EFC támogatásával) a következő politikai agendát javasolja:
   a. Nyugdíjreformok a jövőbeni magasabb adóbevételek és alacsonyabb közkiadások révén.
   b. A tárgyalások (alkuk) rendszerének a reformja, hogy gyorsan vissza lehessen állítani a költséghatékonyságot.
   c. A munkahelyek védelmének a reformja a „flexicurity” (rugalmas biztonság) jegyében, és a munkahelyteremtés akadályainak az elhárítására.
   d. A munkahelyi ösztönzők átgondolása.
   e. Az aktív munkaerő-piaci politikák, az állami foglalkoztatási szolgálatok és a képzések előmozdítása.
   f. Jobb szabályozás, beleértve a piac liberalizációját.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség, továbbiakban ESZSZ véleménye a Bizottság javaslatairól 

6. A gazdasági kormányzásról való elképzelésünk kifordítása. Az európai gazdasági kormányzás az ESZSZ régi követelése. A pénzügyi unió kezdete óta az ESZSZ amellett érvelt, hogy az egységes európai pénznem és az Európai Központi Bank mellett szükség van a nemzeti (makro)gazdasági politikák szoros koordinálására is. Az ESZSZ által javasolt gazdasági kormányzásnak kettős célja van: a tagállamok távoltartása attól, hogy a valutaleértékelés alternatívájaként a bérek csökkentéséhez és a szociális dömpinghez folyamodjon, és emellett annak a ténynek a kiaknázása, hogy a kereslet közös és koordinált bővítésének kétszer akkora hatása lehet a növekedésre és a munkahelyteremtésre, mintha a tagállamok teljesen magukra hagyatkozva cselekednének. Ezzel szemben a Bizottság gazdasági kormányzással kapcsolatos javaslatai arra kényszerítenék a tagállamokat, hogy koordinált keresletcsökkentést generáljanak, és nem együttműködésen alapuló politikákat folytassanak, amelyek révén a tagállamok mások kárán próbálnak kilábalni a válságból.

7. A válság összes költségét a dolgozóknak kell megfizetniük. A Bizottság javaslatai alapvetően a munkavállalókra hárítják a válság hatalmas költségeit. Ez úgy történik, hogy minden intézményt megkérdőjeleznek, amelyek gazdasági biztonságot jelentenek a dolgozóknak. A bércsökkentések aláássák a bérekből származó jövedelmek jelentette biztonságot; a rugalmasság veszélyezteti a munkahelyek biztonságát és a hagyományos munkaszerződések jelentette védelmet; és a munkanélküli juttatások csökkentése teljesen kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat. Mindez lényegesen gyengíti a dolgozók alkupozícióját. Az üzleti szféra ki fogja használni ezt a lehetőséget, hogy rákényszerítse a dolgozókat a további bércsökkentés és a rosszabb munkakörülmények elfogadására. A végső eredmény az lesz, hogy az egyenlőtlenségek tovább nőnek. Egyre több munkavállaló számára okoz gondot a megélhetés, miközben a vezérigazgatók és a részvényesek egyre nagyobb osztalékokat és jutalmakat kapnak.


8. A múlt hibáinak a megismétlése. A Bizottság ugyanazokat a stratégiai hibákat követi el, amelyek leginkább hozzájárultak a válság kialakulásához:
   a. Amiatt, hogy még több jövedelem kerül a tehetős háztartásokba, ahol magas a megtakarítási ráta, a gazdaság keresletdeficittel fog szembesülni, és a növekedés ismét vagy az eszközbuborékoktól és a növekvő magánadósságoktól, vagy – ennek alternatívájaként – a hatalmas exporttöbblettől függ majd.
   b. Amikor a közkiadásokra koncentrál, a Bizottság megfeledkezik arról, hogy a közkiadások a válság áldozatának, és nem az okának számítanak. A magánszektorbeli tartozások és nem a köztartozások robbantak, és ezeket fektették be helytelenül az eszköz(lakás)ár-buborékokba. A köztartozás csak a válság következményeként nőtt, miközben bizonyos automatikusan működő stabilizáló tényezők megakadályozták, hogy a gazdaság még súlyosabb helyzetbe kerüljön. Ezeknek a szociális stabilizáló tényezőknek a gyengítése katasztrófához vezethet a következő válság idején. A közszolgáltatások működtetésének megkérdőjelezése azt jelenti, hogy megfeledkezünk arról, hogy ezek a szolgáltatások nem költséget, hanem a társadalom jövőjébe történő befektetést jelentenek.
   c. Az adósság kritériumának a bevezetésével a stabilitási paktum prociklikus jellege még rosszabb lesz: sokkal könnyebb az adósság csökkentése, ha növekszik a gazdaság, ám recesszió idején lehetetlenné válik.
   d. A kínálat-oldali politika folytatása olyan időszakban, amikor a probléma a kereslet hiánya, azt jelenti, hogy tovább növekszik a munkanélküliség és a nyomás a fizetések csökkentésére.
   e. Azáltal, hogy a folyó fizetési mérleget olyan mértékben tekintik problémának, amilyen mértékben ezek a mérlegek csökkentik a versenyképességet, a Bizottság a kiigazítás összes terhét a „deficites” országokra hárítja. Ez utóbbiaknak úgy kell helyreállítaniuk az egyensúlyt, hogy nincs meg a „többlettel rendelkező” országok hazai keresletének az ehhez szükséges fellendülése. Ez lehetetlen feladat. Egy integrált belső piacon Európa egyik részének a deflálása csak akkor működhet, ha a másik részén refláció történik, hogy a hiánnyal küszködő országok némi dinamizmust tapasztalhassanak azokon a piacokon, ahová exportálnak.
   f. A munkaerő-piaci rugalmasság növelésével az üzleti szférának még több alkalma lesz arra, hogy a „jó” és hagyományos állásokat átalakítsa bizonytalan szerződésekké, és az önfenntartó növekedés folyamata el fog akadni.

9. Bércsökkentések a versenyképességet növelő defláció előidézéséhez. A Bizottság gazdasági kormányzásról szóló elképzelése mögött az a gondolat húzódik meg,  hogy a béreknek kell átvenniük a valuta-leértékelés funkcióját. A valuta 20-30 százalékkal történő leértékelése helyett a bércsökkentések beindítják a defláció folyamatát. Úgy vélik, hogy ez a deflációs folyamat azután majd a valuta-leértékelés hatásait fogja utánozni, úgy, hogy rövid időn belül javítja a gazdaságok költségei versenyképességét. Ez azonban nem fog működni. Nem véletlen, hogy a központi bankok éveken át az árstabilitás fontosságáról beszéltek. A defláció a meglévő magas magán-és köztartozásokat még nehezebben elviselhetővé teszi. Ennek következtében a hazai kereslet dinamikája teljes mértékben elhal, és az export-versenyképességben szerzett nyereség ezt nem lesz képes kompenzálni. Ha azután a „többlettel rendelkező” országok ragaszkodnak a versenypozíciójukhoz, akkor a regionális defláció az egész euró-övezetre kiterjed.

10. Az újbóli recesszióhoz és a válsághoz vezető út. Mindennek komoly következményei lesznek. A költségvetési megszorítások és bérmegszorítások együttesen újból recesszióba sodorhatják a gazdaságot. És mihelyt az alacsony infláció átvált deflációba, és a nominális kamatlábak a nulla körüli értéken vannak, ehhez a hármas megszorításhoz hozzájön még a pénzügyi kontrakció.


Európának gazdasági és társadalmi kormányzásra van szüksége  

11. Európának gazdasági és társadalmi kormányzatra van szüksége. Ahelyett , hogy Európa és pénzügyi lobbyja a munkavállaló- állam- és adóellenes politikák előnyeit magasztalná, Európának éppen azt kellene magára vállalnia, hogy ezeket az eszközöket – amelyek nélkülözhetetlenek a válság kezeléséhez és a válság által okozott gazdasági és társadalmi kiegyensúlyozatlanságok megoldásához – ténylegesen biztosítja a tagállamok számára. Ez a következőket jelenti:
   a. Egy szervezett európai ösztönző politika, befektetések formájában a tagállamoknak, amely segíti az országokat, hogy növekedéssel lábaljanak ki az adósságukból, nem pedig vakon megszorítási forgatókönyvekbe kényszeríti őket, ami önromboló folyamat, és még sokkal több munkahelyet fog elvenni, miközben kudarcot vall az állandóan növekvő adósság fékentartásában is.
   b. Egy Európai Kötvény, amely segíti az összes tagállamot abban, hogy szembenézzenek a túlságosan pesszimista pénzügyi piacokkal – és mindez a közös Bizottság-IMF kölcsönökhöz kötött brutális gazdasági feltételek nélkül.
   c. Egy európai pénzügyi tranzakció-adó, széleskörű európai együttműködéssel az adózás azon területein, ahol a nemzetközi piacot bankok, vállalatok, és a tőkejövedelem használja általában azért, hogy a tisztességes adózást elkerülje. Az így szerzett extra állami bevétellel lehet finanszírozni az Európai Növekedési Kötvényt. Így azok, akik a válságot okozták, maguk fogják fizetni a kiutat belőle.
   d. Az egyforma játéktér biztosításának megerősítése, amely a bizonytalan foglalkoztatás és a bérdömping által előidézett tisztességtelen belső piaci versengés ellen irányul.

12. Az Európai Szociális Párbeszéd szerepe. A gazdasági és társadalmi irányítás túl fontos terület ahhoz, hogy egyedül a pénzügyminiszterek és a központi bankok szóljanak bele. Az ESZSZ kitart azon elképzelése mellett, hogy a gazdasági-társadalmi kormányzás folyamatát az államfők Európai Tanácsának kellene vezetnie, a szociális és munkaügyi miniszterekkel együtt, akik biztosítanák az inputot, és – ugyanolyan alapon, mint a pénzügyminiszterek – be lennének vonva a folyamatokba. Az ESZSZ és tagszervezetei készen állnak a részvételre ebben a folyamatban. Ezért az ESZSZ javasolja a Foglalkoztatási és a Szociális Miniszterek Tanácsának, hogy hívják meg és hallgassák meg az európai szociális partnereket ezekben az ügyekben. Ezt segítendő, az ESZSZ egy állandó „EU 2020” csoport létrehozását is javasolja az Európai Szociális Párbeszéden belül, hogy mind a 27 ország és szociális partnereik rendszeresen részt vehessenek az aktuális politikai vitákban.

13. A szakszervezeti vezetés modelljének figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy ECOFIN Tanács javaslatai a munkavállalók helyzetének – valamint a szakszervezeteknek a kollektív tárgyalásokban betöltött szerepének és pozíciójának – komoly és gyors romlását eredményezheti. Ezért világosan meg kell erősítenünk, hogy az ESZSZ és az egész európai szakszervezeti mozgalom nem hajlandó, és soha nem is lesz hajlandó elfogadni a teljes autonómiájuk megkérdőjelezését, valamint a kollektív és bértárgyalásokhoz való jogát, és nem hajlandó elfogadni a tevékenysége korlátozását, vagy – még rosszabb esetben – szűkítését sem. Mi több, az ECOFIN Tanács által felvázolt javaslatoknak javítania és erősítenie a belső együttműködésünket – az információcsere fejlesztése és a kooperáció fokozása révén –, hogy elkerülhessük a szociális dömping elmélyülésének és az európai dolgozók megosztásának a veszélyeit. 


Hozzászólások 0 hozzászólás


Szólj hozzá!

A számítógépednek az IP száma: 34.204.168.57 Név:

Hozzászólásokra vonatkozó szabályzatok »