A Munka törvénykönyvéről
A LIGA Szakszervezetek felháborítónak tartja, hogy a kormány folyamatosan egyeztetés nélkül változtat a munkavállalók helyzetén, ráadásul mindezt úgy, hogy egyre rosszabb és tarthatatlanabb helyzetbe hozza őket. A szociális párbeszéd intézménye nem csak európai alapnorma, húsz éve bejáratott magyarországi modell, de – minden parlamenti párt által megszavazott – törvénybe foglalt kötelezettség is.
Magyarország kormánya azonban semmibe veszi ezeket a törvényi kötelezettségeket, folyamatosan a nagytőkének kedvez törvénymódosító javaslataival, miközben újra teljes kudarcra ítélt levelezést kíván folytatni az állampolgárokkal arról, hogy a kormány szerint mi a helyes.
Hogy szándékai minél inkább homályban maradjanak, a kormány szinte minden fontos dokumentumból két eltérő verziót készít – egyet magyarul, egyet angolul – és ezeket a magyarországi szokásos törvényalkotási folyamatból kiragadva, különféle projekteknek, terveknek, vízióknak kereszteli.
A LIGA Szakszervezetek elnökségi ülésén ezért úgy döntött, hogy amennyiben a kormány az eddigi elfogadhatatlan gyakorlatnak megfelelően, az érdekegyeztetés teljes mellőzésével folytatja a Munka törvénykönyve módosítását, a LIGA Szakszervezetek előkészületeket tesz egy figyelmeztető sztrájk megszervezésére.
Összefoglalásképpen a csatolt dokumentumban beidéztük a különböző dokumentumokból eddig megismert várható változásokat!
Kapcsolódó cikkek:
- Vissza a középkorba - újabb törvények a rabszolgaságról
- Újabb megszorítások Matolcsytól
- Lopakodó törvényalkotás a munkavállalók ellen
- Újabb jogfosztás előtt a munkavállalók
Hozzászólások 4 hozzászólás
Erről is kapott levelet mindenki és mind vissza is küldtük. A kormány milliókat költött a feldolgozásukra és az derült ki, hogy szeretnénk minél kevesebb szabit, de több ingyen túlórát stb. Sőt, szeretnénk, ha kínai testvéreinkkel azonosak lennének a munkafeltételeink.
Csak Te pont nem kaptad meg, vagy megette a kutyád, ha van.
Felhívás az EU állampolgáraihoz, munkavállalóihoz, nyugdíjasaihoz, szakszervezeteihez és politikusaihoz!
EU állampolgárai, munkavállalói, nyugdíjasai és szakszervezetei követeljétek a politikusaitoktól, hogy hozzanak érdemi intézkedéseket a munkahelyek számának növelésére ! Követeljétek, hogy a nemzeti munkaügyi hivatalok saját feladatként szervezzék az EU-n belül a munkanélküliek munkaszerződését, szállását és közlekedését olyan munkahelyekre, ahol munkaerőhiány van.
Az uniós országokban több tízmillió munkanélküli van, akiknek az ellátása lassan megoldhatatlan feladat a kormányok számára. Az államkasszák pénzhiánya miatt a kormányoknak megszorításokat kell életbe léptetni, ami a nyugdíjkorhatár megemelésében, a romló egészségügyi és szociális ellátásokban, a létbiztonság és közbiztonság csökkenésében realizálódik. A munkahelyek számának növelésével megelőzhetőek lennének a megszorítások!
Elfogadhatatlan, hogy a nemzeti és az EU politikusok, a nagy anyagi megbecsülésükért cserébe, nem hoznak eredményes intézkedéseket a foglalkoztatás növelésére. Az EU állampolgárai egyre többször találkoznak azzal a problémával, hogy megszünik a munkahelyük vagy elviszik a munkahelyeket Európán kívüli országokba, ami hosszú távon megoldhatatlan problémákat fog okozni az EU országainak.
Megszorítások helyett munkahelyeket !
Székesfehérvár, 2010. augusztus
VIDEO Szakszervezet mobil: 06 20 415 95 08











